Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)

1922-04-15 / 45. szám

1922. április 15.

„Komáromi Lapok.“

3. oldal.

Majd a napirendre tértek át. Az előadók jelentéseit egymás után vették tudomásul. Föiszólalások csak a gazdisági felügyelő jelentése kapcsán voltak. A gazdasági felügyelő többek között jelenti, hogy Magyarországból és Schweizból s szimenthaíi tenyész bikákat fognak hozni. A tenyész apaállatok vizsgálati diját fölemelni javasolja, mert a régi díjszabások szerint a vizsgálatokat lehetetlen megtartani. És pedig a tenyészbikák vizsgálati diját a régi 4 K-ról 20 K-ra, a tenyészkanok vizsgálati diját 1 K ról 10 K ra javasolja fölemelni

E javaslatot elfogadja a bizottság.

Csepy Dani nagyon helyesli, ha az apaállatokra súlyt helyeznek. Eddig Komáromvármegye állattenyésztése elsőrangú volt, mert apaállatokat Bábolnáról, Kisbérről könnyen lehetett hozatni. De most az már lehetetlenség Melegen ajánlja, hogy a tenyészapaállatok tartóit törzskönyvelésre kell rászoktatni. Szóváteszi a vár megye visszafejlődött gyümölcstenyésztését is. Nemcsak Komárommegyében, de egész Szlovenszkóban nincs megbízható faiskola, ahonnét aggodalom nélkül hozathatnánk nemes gyümölcs csemetéket. A morva és csehországi gyümölcsfa az itteni kiima alatt nem tenyészik. Így aztán az elszáradt fákat nem lehet pótolni, hires gyümölcseszétünk visszafejtődött. Faiskolákat kell létesíteni. A komáromi katonai kincstári terület erre nagyon alkalmas volna.

Moravek elnök jelenti, hogy a tenyészbika beszerzés folyamaiban van. A tözskönyvezés általánosításához bizonyos általános műveltség szükséges, különben nem lehet bevezetni.

A két nyugdíjazott vármegyei szolga ügyénél dr. Mohácsy János szólalt fel. A vármegye már előzőleg nyugdíjazta a két szolgát, de a miniszter a nyugdijösszeget nem hagyta jóvá. Az előkészítő bizottság uj határozatot javasolt; ezzel szemben dr. Mohácsy János azzal érvelt, hogy a vármegye önkormányzati joga illuzóriussá válik, ha a miniszter a neki bemutatott javaslatokat' egyszerűen nem hagyja jóvá. Javaslatára úgy döntött a bizottság hogy a megye előző határozatát tartja főnt.

Következett a tárgysoron a posztóügy. Dr. Tafferner Gyula tanácsos ismertette az ügyet. Dr. Jamniczky Ottokár volt komáromi zsupán, hogy a vármegye területén lévő nagy posztóinségen enyhítsen, a raktárszövetkezet utján nagyobb mennyiségű posztót rendelt, amelyet megfelelő árban árusítottak is. Az udvardi és párkányi járásban már nem volt idő a kiosztásra, mert az 1919. évi május és junius havi

A pálinka gonosz ital,

Ki azt issza — korán meghal.

Nyáron fonnyaszt, télen fagyaszt,

Okos ember nem issza azt.

A másik versezet ez volt:

Oda van a fakó, tudod-e már fiam!

Rajtunk az IstenneK sújtó ostora van.

Soh’se szánja anyám, jól járt szegény öreg, Legalább már apám nem dorongolja meg.

Az állatkinozót Isten úgy bünteti.

Hogy a vonó marhát kezéből elveszi.

Ilyen erkölcsnemesitő versikeket tanultunk mi akkoriban. Persze, hogy akkor még nem voltak aníhológiák remekíróktól, hogy a tanító kedvére válogathatott volna az irodalmi értékű dolgokból. Az irodalom terjesztésének akkor az volt a módja, hogyha valami szép verset halottunk valakitől, azt lemásoltuk s adtuk tovább Legkedveltebb és legismertebb dal volt Csokonainak a „Reményhez" című költeménye: „Földiekkel játszó égi tünemény“ — ezt még nagyanyám is megilletődéssel énekelte. Ha elfogyott a nóta, előkerültek a hátborzongató históriák a hazajáró lelkekről, a boszorkányrontásokról stb. Egy ilyen boszorkányhistóriát — mely a közvéleményt leginkább és legtovább foglalkoztatta és amely átszállt nemzedékrőlnemzedékre, érdemesnek tartok ideiktatni.

A címe:

Patkós Körmöndiné.

Egy kovács özvegye volt, aki férje halála után is folytatta férje mesterségét. Tartott legényeket és inasokat, akik a műhelybeli munkát végeztek.

A legények azonban nem sokáig tartották ki nála, ptdig amint mondták, elég jó volt a koszt, a munka sem volt sok, az asszony is elég jó volt, a legények mégis fonnyadtak, soványok és véznák leitek Reggel, mikor ebred tek, fáradtabbaknak érezték magukat, mint lefekvéskor, pedig kialhattak magukat. Végre is megsokalták a dolgot és Körmöndiné aszonybolsevista támadások megakasztották a posztó árusítását. A bolsevikek közeledtére a zsupáni hivatal Nagymegyerre költözött. A posztót is magukkal vitték s mikor már elcsendesültek a támadások, újra visszahozták a posztót, de akkorra már a posztó-ínségnek is vége volt s a megmaradt posztót már nem lehetett értékesíteni, mert már alacsonyabb árért is lehetett posztót kapni. így aztán 190 ezer K deficittel végződött a posztóeladás. Ez Jamniczky Ottokár volt komáromi zsupán kára. Az ismerteteti javaslat az, hogy a vármegye vállalja magára ezt a 190 ezer K deficitet, esetleg kérjen erre államsegélyt. A megmaradt és beraktározott posztót pedig értékesítse a vármegye.

Dr. Mohácsy János bizottsági tag fölszólalásában azon csodálkozik, hogy ez az ügy egyáltalában idekerült és őszintén sajnálja az előadót dr. Tafferner Gyula tanácsost, aki jobb ügyhöz méltón adta elő a javaslatot. Ez a posztóügy privát emberek üzlete volt, hogy nem sikerült, az azoknak kellemetlen. Kérdi, hogy kapott volna-e a vármegye a haszonból valamit, ha az üzlet fényesen sikerült volna ? Akkor, amikor szegény nyugdíjasoktól, szolgáktól sajnálják azt a pár száz K.-t, akkor a magánemberek üzleti veszteségéhez százezrekkel járuljanak. Ennek a kérelemnek se jogi, se erkölcsi alapja nincs. Hogy államsegélyt kérjünk? — hiszen ezzel már magukra vállalnék a kötelezettséget. *

Soos Károly búcsi lelkész, bizottsági tag, hozzájárul Mohácsy javaslatához, bár megvan arról győződve, hogy Jamniczkyt a közérdek vezette a posztó beszerzésénél. Szavazásra kerülvén a sor Mohácsy indítványát túlnyomó többséggel elfogadták. Egy szavazat esett ellene.

Majd a többi tárgyra került a sor. A közgyűlés 12 óra körül ért véget.

Gyűlölöm a magyart!

— A csallóközaranyosi iskola szenzációja. — Hogy milyen mérges kígyókat melengetett keblén a magyarság, arra nézve egy fölháboritó eset vet szomorú világot.

Csallóközaranyos községet érte az a szomorú szenzáció, hogy a szinmagyar község magyar iskolájában olyan tanerő tanított s olyan mételyezte meg a gyermekek lelkét, aki fanatikus gyűlölettel van a magyarság iránt és aki ezt a gyűlöletet nyilvánosan, nem kisebb fórum, mint az iskolaszék előtt ki is jelentette.

nak felmondták a szolgálatod, nehogy végkép leromoljanak.

Egyszer aztán egy József nevű legény került hozzá, akinek az édesanyja javas asszony volt. Hát ez a József is úgy járt, mint a többi legény. Reggelre holt fáradtnak érezte magát és akármennyit evett, egyre gyöngült. Mikor vasárnap haza ment tisztát váltani, feltűnt az édes anyjának a legény sápadtsága, elkezdte az okát kutatni. A legény leírta körülményesen az életmódját. S minthogy az édesanyja ebben semmi különöst, semmi rendkívülit nem látott, ; arra a gondolatra jött, hogy éjjel kell valami- : nek a fiúval történni, ami a testi leromlását i okozhatja. Erről persze a legény nem tud be- j számolni, mert esténként alig várja, hogy lefeküdjék és lefekvés után azonnal elalszik.

— Pedig mindenáron azt kell megtudni, hogy azután mi történik veled, annyi bizonyos — mondta neki az édesanyja. — Hogy pedig az álom erőt ne vegyen rajtad, majd adok neked valamit, azt vedd be, tettesd magad mintha aludnál és várd el, mi történik.

Másnap este lefekvés előtt a legény, édesanyja tanácsa szerint beveszi az álom elleni szert és ágyba fekve behunyja a szemét és úgy tesz, mintha aludnék és várja a történendőkef.

A háznál mindenki elnyugodott és beállt a nagy csend. Hosszú ideig várt aztán, néha a lélegzetéi is visszafojtva vigyázott minden neszre s nagyon ügyelt arra, hogy az álom el ne nyomja. Végre nagy sokára, mikor éppen tizenkettőt vert az óra, nyílik az ajtó és belép egy alak. A legény a hold fényénél megismeri asszonyának az alakját, ki egyenesen az ő ágya felé tart. A legénynek most erősen verni kezd a szive, de azért alvást színlel és félig nyitott szemmel kiséri, ami történni fog.

Az asszony előbb végighúzza kezét a legény arcán s minthogy az erre az érintésre

Arról már előzőleg is sok panasz érke zett hozzánk, hogy a csallóközaranyosi állami iskola egyik másik tanerője hadi lábon áll a kollégáival s némelyiknek egyéb dolga se volt, mint a komáromi tanfelügyelőséghez szaladgálni és kollégához nem illő módon árulkodni tanitótársairól, amely árul kodásokból nagyon sokszor kicsillámlott a szolgalelkü fölkináikozás és bizonyos magyarságelleues tünet. Mindezekről közszájon beszélt az egész falu. Végre maga a komáromi tanfelügyelőség ráunt ezekre a gyerekes árulkodásokra és egyik fülén be, a másikon kieresztette a panaszokat.

A kis apró-cseprő csetepaték után azonban a héten történt egy fölháboritó eset, amely vérig sért minden önérzetes magyart és amelynek megtorlását követeli az itt élő magyarság összesége.

A héten a csallóközaranyosi elemi iskolaszék ülést tartott, amelyen a tantestületen és az iskolaszéki tagokon kívül Jezsó Márton komáromi tanfelügyelő és egy pozsonyi kiküldött is részt. vett.

Az iskolaszék ülése folyamán egyik tanítónő, bizotfyos Fabusz Aranka következő kijelentést tette:

— Kijelentem, hogy gyűlölöm a magyart és gyűlölöm a magyart!

Az iskolaszéki tagok fölháborodva ugráltak föl és azt hangoztatták, hogyan lehetséges, hogy ez a magyargyülölő eddig is taníthatott az iskolában.

A tanfelügyelő és a pozsonyi kiküldött elitélték az önmagáról elfeledkezett tanítónőnek a magyarságot vérig sértő kijelentését.

Reméljük, hogy a tanfelügyelőség sürgősen intézkedni fog, hogy ez a tanerő a legrövidebb idő alatt eltávozzék innét.

Milyen szellemben taníthatott ez a tanítónő ebben a magyar község magyar iskolájában. Talán meg is köszönhetjük különben néki, hogy önfeledt magyargyülölő rohamában végre kimutatta a foga fehérét, legalább tovább nem mételyezheti meg a magyar ifjúság lelkét magyargyülöletével, mert az egész magyar sajtó, a magyar pártok egész súlyúkkal követelik, hogy ez a tanítónő egy pillanatig se taníthasson tovább e magyarlakta vidéken, de sehol, ahol magyar gyerekek járnak az iskolába.

Az azonban merő lehetetlenség, hogy ilyen túlfűtött magyar gyűlölet csak a fenti ülésen tört volna ki belőle. Bizonyára tett ő ellenünk, magyarok ellen nyilatkozatokat abban a körben, amellyel érintkezni szokott. Most a

I nem reagál, benyúl a keblébe, onnétt elővesz [ egy kötőféket s vele fejbeüti a legényt, mire az nagyot rázkódva, kiugrik az ágyból és elkezd nyeriteni, mert a kötőfékkel való érintés után lóvá változott.

Az asszony a ficánkoló lovat aztán megnyergelte és elnyargalt vele a boszorkányok gyűlésére a Szent-Gellért hegyére. Az álom elleni pornak a hatása még azután is tartott és igy a legény lókorában is tudta, ami vele történik. Mikor a boszorkányok gyűlésének vége lett, az asszony ismét rápattant a lóra és veszett nyargalással vágtatott haza felé, hogy hajnali kukorékolás előtt még otthon legyen.

Amint a boszorkány megérkezett, az udvaron ráfujt a lóra és valami varázsszavakat mormogott hozzá, mire a ló egyet rázkódott és ismét visszanyerte előbbeni emberi formáját. Az asszony ekkor kergette őt szobájába és lefektette az ágyra. Természetes, hogy a legény lóalakban agyonhajszolva, a fáradtságtól kimerült és mélyen elaludt. Az asszony bár késő reggelig hagyta aludni, a legény mégis fáradtabbnak, levertebbnek érezte magát, mint lefekvés előtt, de most már tudta, hogy mi ennek az oka.

Az asszonyának nem szólt semmit, de ebéd után haza ment édesanyjához, akinek a történtekről hiven referált.

Mindjárt gondoltam fiam, hogy boszorkánnyal van dolgod — jegyezte meg édesanyja. — De majd segítek én a bajodon. Estére újra beveszed az álom elleni port és alvást színlelsz, úgy mint az előző este; — de vigyázz, hogy teljesen eszeden légy. Mikor bejön az asszony és végig simít az arcodon, mielőtt rád üthetne a kötőfékkel, rákiáltasz: „Halberdó!“ — s abban a szempillantásban kiragadod a kezéből a kötőféket és fejbe ütőd vele. Vigyázz rá, hogy az ütés után most már ő változik lóvá s ahelyett, hogy téged nyergelne meg, most