Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)
1922-03-25 / 35-36. szám
1922 március 25. «Komáromi Lapok« 8. o!«<a . ható, amelyekben a munkabéreket csökkentették. De bármennyire csökkentetik is a munkabér, az előállítási költségeknek e módon való alábbszáliitása még nem elég ahhoz, hogy az ipari élet jelen válságából nagyobb megpróbáltatás nélkül kikerüljön. Bármennyire is emelkedik a korona értéke a szomszéd államok valutáival szemben, ez az emelkedés legfeljebb a valóságos üzletté vált valuta-kereskedelemnek lehet igen efemér értékű javára, mert éppen a korona javulása hozta magával az export teljes szünetelését. A vas és acéliparban főleg a munkabérek magassága, a bőiiparban a nyersbőr árának emelkedése, a chemia iparban a külföldi konkurencia, az élelmiszer iparban a szükségletet alig fedő készlet miatt termelési növekedésre és ezzel együtt kivitelre számítani alig lehet. Ismert dolog, hogy a csehipar egyik legtekintélyesebbje, az üvegipar valóságos halaltáncot jár existenciája megmentésére. Hiába emelkedett a pénzünk, nyersanyagot beszerezni külföldről hiába tette lehetővé, a szomszédok vásárló képességének csökkenése a legválságosabn helyzetet teremtette meg az egykor virágzó üvegiparban. A külföld egymásután stornirozza megrendeléseit, s el lehet mondani, hogy a cseh üvegipar legalább 50%-át veszítette el répi piacainak. De nemcsak a felsorolt iparágak, a többi valamennyi mind abba a helyzetbe került, amelyből kiutat csak az egész Európában megváltozandó politikai irányzat mutathat. Mert nem a szükségletek szálltak a régi békeévek nívója alá, sőt bátran mondhatjuk ez a nivó csak emelkedett, nem a nyers anyagok elégtelensége, vagy munkáshiány okozói az ipari válságnak, hanem a „Machtpolitik“ túlsúlyra növelése és növesztése azokban az államokban is, amelyek pedig hat évi háború után legelsősorban a gazdasági újjáépítés munkáját kellett volna, hogy politikai programjuk első pontjává tegyék. S amint a nagyipar, a nagykereskedelem, ugyanúgy senyved máról-holnapra a kisipar, a kiskereskedelem is; hogy teljesen nem ment még tönkre, nem másnak köszönheti, csak annak az energiának, amelyet a régi munkás években gyűjtött össze magának. A legutóbbi hivatalos közlés szerint 31.000 felül van a munkanélküliek száma, illetve akik munkanélküli segélyt kapnak. E számban azonban a 30 éven aluli és a 60 éven felüli munkások nem szerepelnek. De vájjon munkával ellátott e az a munkás, aki a nagy gyárakban ma hetenkint 2—3 napot dolgozik? A konsolidáció mindaddig nem lehet teljes, mig emberek tízezrei munkaalkalomhiány miatt tétlenül állnak, s családjuknak a mindennapi kenyeret sem tudják tiszteséges munkával biztosítani. A külföld szemét bekötő messék nem egy biztos piacra dolgozó ipar erejét mutatják, hanem bátran mondhatjuk: végeladások, ahol a termelő bármi áron szabadulni akar a portékájától. Termelési rend és fogyasztási lehetőség csak egy módon biztosítható, s az az, ha az összes szomszéd államok a harag, a bosszú, hatalmi féltékenység helyett, az igazi megértés utjara lépnek, (ig) — Jaj, beh felületes vagy! Ha történelmi és néprajzi szempontból néznéd a dolgot, tudnád, hogy a kifestés nem is modern és ere detileg nem is női dolog. Ősi biz’ az és férfiak kezdték. Nem azért, hogy szebbeknek, hanem, hogy rettentőbbeknek lássanak, mint a milyenek. Csak légy kissé türelmes, hogy megtaníthassam neked azt, amit ebben a kérdésben tudni kell. — Halljuk, halljuk, tanár ur! Máris itt ülök a zsöllyében és csupa fül vagyok — Talán az ölembe is ülhetsz. így! .. . És most halgass meg. Tehát, hogy tanárosan szóljak, kezdjük a pikteken. A piktek vademberek voltak s valamikor a mai Angliának, a nagy brit szigetnek északi skót részében, Kaledóniában laktak. Mikora rómaiak, először Julius Caesar, utóbb későbbi császáraik alatt meghódították a brit sziget délkeleti részét, az északi részből a vad őslakók le-lecsaptak tűzzel-vassal a rómaiakra s az azoktól civilizált szelíd britekre. Azok a kegyetlen, pusztító vad harcosok, némelyek szerint az általuk legyilkolt emberek vérével, de meglehet, hogy csak piros bogyók nedvével, olyan iszonyatos vörösre festették pofáikat s különösen ajkaikat és szájuk széleit, mintha ma — kit is mondjak ? . . . Például, mint Ikszipszílondi Zéta úrnő Öméltósága, akit valahányszor megpillantok a társaságban, mindig az a benyomásom, hogy kiharapta valamely paprikászsák oldalát s az igy támadt résen bedugta A no mint kenyérkereset'. Az a hatalmas mozgalom, melyet az angol szüfrazsettek a XX század elején megindítottak, elérte célját Ezeknek a nőknek még esernyőkkel és kalaptűkkel kellett magukat felfegyverkezniük, amikor gyűléseik színhelyére mentek és a rendőrséggel való csatáik közben nem egy hamis fogsort vagy egy hamis hajfonatot hagytak a harcmezön. Ám ezek a nők nemhiába kü döttek és szenvedtek, nem tűrték hiába a legkonzekvensebb éhségsztrájkot, a nők ügye ma már úgyszólván teljesen diadalra jutott. A nők ma csaknem teljesen egyenjogúak a férfiakkal: ugyanúgy megvan az aktiv és a passiv választói joguk, akárcsak a férfiaknak és a legiöbb államban az egyetem minden fakultására beiratkozhatnak. Jugoszláviában is vannak már nőügyvédek, a protestáns államokban pedig lelkipásztor is lehet a nő. A nő előtt tehát a jogi és teológiai fakultás is nyitva áll, azonkívül, a nő orvos, gyógyszerész, filozopter lehet. Norvégiának egy női tengerészkapitánya is van, szóval nincsen pálya széles e világon, amelyen a nő nem fejthetne ki tevékenységet. Ma már megtört az az előítélet, hogy csak a férfi munkaerő hasznos, napjainkban igen sok üzemben vezető helyet foglal el a nő. Hogy a helyzet igy megváltozott, az magával hozta azt is, hogy a nők immár korlátlanul helyezkednek el a legkülönfélébb pályákon. Azelőtt leginkább csak az ellátatlan aszszonyok, vagyis azok, akiknek férje elhalt, vagy olyan nő, aki nem tudott vagy nem akart férjhez menni, keresett foglalkozást és minden nő, mihelyt férjhez ment, otthagyta állását. A mai súlyos megélhetés és a növekvő drágaság az eddig a családi tűzhelynél szorgoskodott asszonyt is kenyérkeresetre utalja. A férfi keresete ma már a legtöbb esetben elégtelen, különösen, hogyha még gyermekeket is kell eltartani belőle. Ilyenkor a feleségnek, de gyakran a nagyszülőknek is segíteni kell a családfő gondjait megosztani. Németországban, ahol eddig a nőt kizárólag csak mint háziasszonyt tudták elképzelni, ez a mozgalom nagy nyugtalanságot keltett A Vossische Zeitungban erre vonatkozólag nagyon figyelemre méltó vita indult meg a napokban. A magányosan élő nőre nézve gyorsan eldöntötték a kérdést, az egyszerűen „agglegény“ életmódot folytat, közös konyhában étkezik, kis háztartását pedig este, amikor munkájából hazaérkezik, látja el. Jól van az a nő is, aki nőrokonnál — anya, nagynéni — él egy háztartásban, mert mig a leány dolgozik, a háztartás gondjait az anya viseli. Legnehezebb a férjezett nő esete és aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a férjezett nő esetére az említett lap egyik vitázója sem tud teljesen kielégítő választ adni. Ezt csak individuálisan lehet eldönteni. Kétségtelen, hogy az asszony legjobb helye a családi tűzhely, ahol varrással, főzéssel és egyébb házi munkával sok minden kiadástól menti meg a családot. Ha a háziasszony házon kívül kénytelen kenyerét keresni, akkor tekintettel, hogy a munkaidő legalább 8 óra naponként — a háztartás biztosan el lesz hanyagolva, nagyon sok holmi, amit külömben me'' lehetett volna menteni, tönkre megy és ami a legrosszabb, a férj megunja a sivár otthont, ahová az asszony is csak olyan fáradtan tér meg este, mint a ház ura. A férfiban igy könnyebben ébred fel a „más“ iránti vágy. A legcélszerűbb körülbelül itt is a középút : a nő csak néhány órára terjedő foglalkozást keressen házon kívül, az kifizetődik, mert ezzel segít a háztartást fenntartani, de nem hanyagolja el otthoni munkáját. Ilyen foglalkozás nem sok van, ezt csak olyan nők tehetik meg, akiknek nyelvi ismeretük van. Németországban uj eredeti pálya nyílt most a nők számára. A jobban szituált nők, akiknek rendesen fogalmuk sincs a háztartásról, háztartási tanácsadónőt tartanak. Nagyon sok nő — ez nem uj — hímzéssel segit kenyeret keresni. Minél praktikusabb a háziasszony, annál könnyebben tud keresetre szert tenni. Kétségtelen, hogy a régi rendszerű háztartásvezetés mellett csak vajmi kevés idő jut más foglalatosságra is. A német lap az eddigi rendszer helyére a kollektiv háztartást ajánlja. Több háziasszony együtt főzzön, mosson és együtt vásároltasson be; igy egy kis szövetkezetét alkotva nagyon sok pénzt és időt takarítanak abba egy pillanatra a fejét. — Igaz, — vág közbe a feleség — Zéta kissé eltúlozza, de én csak mértékkel és ízléssel . . . — Úgy van, — folytatja a férj — te sokkal kevessebbé paprikázol. Hanem ez a dolog progresszív ám! A te korodban még Zeta Öméltósága is kisebb paprika adagokkal érte be. De térjünk vissza a piktekhez! . .. Azok idejében még a paprika nem volt felfedezve s igy ők nem is az! a paprikás hasonlatot provokálták. Az ő becsvágyuk az volt, hogy olyanoknak lássanak, mintha embervérrel teli vályúból ittak volna s még mindég csurogna szájukról a borzalmas meleg ital s mintha azzal mohóságukban az arcukat is elkenték volna. Mi több, azok a szörnyeteg, vad férfiak még testük egyéb csupasz részeit is megfestették vörösre. Mint ahogy ma is vannak divathölgyek, akik nem érik be csupán ajkuk és arcuk kipirositásával. Hiszen akik nagyon is kurta szoknyát s nagyon is áttört harisnyákat viselnek, azoknak már a térdük sem lehet ei festés nélkül. — Ez még csak Amerikában, meg Párisban divat, nálunk nem. — Még nem. De türelem. Minden ilyen jó nyugatról jön. Előbb-utóbb majd elérkezik ez a divat hozzánk is. Hanem maradjunk egyelőre a piktekné!! Nos tehát azoknak a vadembereknek, akikről nem tudjuk, hogy is nevezték magukat, a rómaiak adták a Picii, magyarul „piktek“ nevet. Ez azt jelenti, hogy a kifestettek. Mert pingo . . . — Pingo, pinxi, pictum, pingere — kapja el a szót hirtelen hadarással a feleség. —Erre még emlékszem a leánygimnáziumból. Ez valóban annyit tesz, hogy festeni, kifesteni. A latinból is egyesem volt. — Kitűnő! Hanem ennek az igének gyakorlását nem a leányiskolában tanultad. Festőiskolába se kellett járnod érte. Hanem az életiskola, a társasági tanfolyam . . . — Ne csufolódj, mert mindjárt visszaülök a zsöllyébe! — Addig nem bocsátlak el, mig előadásom végére nem értem. Végezzünk előbb a piktekkel! . . . Azoktól először rémüldöztek a megtámadottak, azután megszokták, kinevették s részben agyonverték, részben civilizálták őket. A civilizált pikt utódok már meg sem értették mint lehettek olyan izetlen barbárok az őseik, hogy festéket kenjenek magukra, igy a pikteknek a történelemben néhány évszázad múlva nyomuk veszett. Más világrészekben utóbb megint bukkantak föl más vademberek, pl. Amerikában az irokéz, sziu és egyéb indiánusok, akik közt a harcos férfiak szintén kifestették magukat, hogy rémitő vitézekül fessenek. Ezek is úgy jártak, mint hajdan a piktek. Ma már, legalább Európában, nem tudok hóditó Reggelizés előtt fél pohár Schmidthauer-féle Használata valódi áldás gyomorbajosoknak és székszorulásban szenvedőknek. 532—11 az egyedüli természetes keserüviz, melynek sótartalma a cim kén olvasható vegyelemzésnek mindig megfelel. T
