Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)

1920-10-02 / 73. szám

ftegyvertegyedtk évfolyam« ?$. szán». Szombat; 1920. október 2.

Eiíjfáefési ár helyben Csehszlovák értékben: f Egész évre 56 K, felédre 28 K, negyedévre 14 K.

Előfizetési ér vidékre postai szétküldéssel:

Egész evje fi# Jí, felévre 30 K, negyedévre 15 K.

Egye* szám ára: 60 fillér. !

Politikai lap.

Főszerkesztő: GAÁL GYCLA dr. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF (ír.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 29.,

! hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint I a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendők. ■ Kéziratokat nem adunk vissza.

Megjelenik minden szerdán és szombaton.

szomorúbb benne az, hogy ez minden igaz ok nélkül _ történt.

Épen elég ideje hallgatjuk már szó nélkül azt a sok gyalázkodást, amit a bankokra szórnak és így ideje, hogy megvizsgáljuk, mi is igaz ebből;

Szlovákországban a lebélyegzésig mindegyik bank vissza tudta fizetni bármikor a betéteket és olcsó kamatláb mellett szívesen adott kölcsönt mindenkinek, aki hitelképes volt. A bankok csakis a pénzlebélyegzés után akadtak meg pénz dolgában. Így tehát a bajt nyilvánvalóan a lebélyegzés okozta, melyre egyik bank sem számíthatott. Ez annál is inkább igaz, mert kivétel nélkül minden bank pénz nélkül maradt a lebélyegzés után, már pedig fel nem tehető, hogy a sztovenszkói 220 magyar pénzintézet közűi egy sem lett volna elővigyázatos.

A bankok a betevők pénzét részben kölcsönadták, részben otthon tartották készpénzben és ha nem volt elegendő kölcsönvevö, úgy a fölöslegeket a Postatakarékpénztárba, az Osztrák Magyar Bankba és más nagyobb bankokba helyezték el. Miután a háború alatt nagyon sok pénz jött be, az államnak pedig pénzre volt szüksége, természetes dolog, hogy a pénzből hadikölcsön jegyzésével az államnak is juttattak. Ha a bankok nem jegyeztek volna hadikölcsönt, úgy nem bírta volna az állam a katonaságot segíteni és ezzel a segítséggel az oroszokat Gorlicéné! megverni. S mi történt volna akkor? Szlovákország is ép úgy elpusztult volna, mint Galicia.

Azok, kik a bankokról a rossz híreket terjesztik, azt mondják, hogy minden pénzt hadikölcsönbe dugtak. Ez nem igaz, mert ez nem tesz ki többet összesen 300 milliónál, holott a belétek összege 1500 millió. Ellenben igaz az, hogy ha az oroszok Szlovenszkóba betörtek volna, itt minden elpusztult és elveszett volna. Igaz ember emiatt nem vethet követ a bankokra.

Azt is hiresztelik a bankokról, hogy Budapestre vitték minden pénzüket és ott elrabolták a bolsevikiek.' Hát ez is rágalom, mert Budapest volt az ország fővárosa és a tót bankok is oda küldték a pénzt, amit nem tudtak a népnek kölcsönadni. Ez a pénz pedig elrabolva nem volt, hanem most is megvan a budapesti nagy bankoknál minden hiány nélkül. Ez a pénz sem tesz ki többet 300 milliónál és ennél csak az a baj van, hogy a prágai csehszlovák kormány nem akarja hazaengedni és lebélyegezni. 1

Sem az egyik, sem a másik híresztelés nem igaz és ezt olyanok találták ki, kik a bankoknak és a népnek is ellehségei. Ha a hadikölcsön elveszett, ezt a bankok két-három év alatt kiheverik, mert 1500 milliónak az évi kamata 100 milliót tesz ki. Legfeljebb a részvényeseknek nem fognak tudni osztalékot fizetni. A Budapesten lévő pénzek miatt sem kell félni, mert a cseh-szlovák köztársaságnak még nagyon jól fog jönni, hogy van ott pénz, miből az éhező felsővidékieknekgabonát vásárolhatunk.

Tehát egész másutt van a mi bankjainknak az igazi baja. Ezt mi nagyon jól ismerjük és meg is fogjuk mondani.

Mikor a pénzlebélyegzés jött, elvették váratlanul a néptől a pénz felét. Mi történt? Mindenki nem parádéból tartotta otthon a pénzét, ezért hiányzott az elvett pénz. Egyiknek gazdaságához, másiknak mesterségéhez, harmadiknak üzletéhez és igen sok embernek a mindennapi megélhetéshez kellett a pénzt pótolni. Magában Szlovenszkóban a lebélyegzésnél több

Azt kérdezzük,

hogy a magyar intelligenciának vájjon miféle szerepet szántak ilt Szlovenszkón ? Erről eddig még nem haiiotlunk. Tiszta magyarlakta vidéken is, mint például Komáromban, ahol nem lehet más nyelvvel boldogulni, mint a magyarral, szétrobbantották a magyar tisztviselői kart és az igy eselt sérelem orvoslásaképen megígérték, hogy magyar vidékekre helyezendő tisztviselőktől „majd“ meg fogják kívánni, hogy magyarul is tudjanak. Ezzel el van intézve a kérdés, ezzel kielégítették a magyar nemzetiséget. De dokumentálták is azt, hogy „nép“ alatt ilt csakis a köznépet értik, amelynek megvan az a szabadsága, hogy magyarul beszélhet addig, amig azt lürik és azután fuccs. Beigazolódott tehát az, amit nemcsak mi, hanem szlovák laptársaink is oly sokszor nehézményeztek, hogy a köztársaság területén a csehek az első osztályú emberek, a többiek csak másodrendüek, amolyan szabadosok, akik nincsenek röghöz kötve, sőt nagyon is könnyen mozdíthatók egyik országból a másikba. A magyar intelligencia teljesen háttérbe szorult, annak kezéből kiütöttek minden eszközt, hogy exiszíenciáját biztosíthassa, annak létjoga a békeszerződés minden határozóit rendelkezése dacára sincs. Ám ez a sors érte a német kisebbséget is, amely most az ántántrnissziőknál s a népszövetségnél keres védelmet, de ebben a jogos szándékának kivitelében is megakadályozza a kormány. A németeknek és magyaroknak, sőt bizonyos tekintetben a szlovákoknak is egy a sorsuk: görnyedni vagy csehekké válni.

A köztársaság politikája ezzel a szándékkal nagyon helytelen utakra tévedt. Bizalmatlannak lenni mindenkivel szemben, aki nem cseh, érvényesülést nem engedni annak, aki más nemzetiséghez tartozik, irgalmatlanul megfosztani a mindennapi betevő falattól mindenkit, aki nem vallja magát csehnek: ez nem vezethet jóra.

Hiszen a milliókat számláló kisebbségek akaratukon kivül jutottak uj hazához, de nem támadtak az ellen, hanem beleilleszkedtek az uj keretekbe; vájjon miért érdemelnek ezért oly mostoha bánásmódot, amely egyenesen éhhalálba kergeti őket. A cseh állam csak a javakban akar részesülni, de terhet ezekkel szemben s ezeknek arányában vállalni nem akar? A békeszerződésnek csak ama pontjait hajlandó teljesíteni, amelyek hasznot jelentenek, de terhekről hallani sem akar ? t

Oh, ez nagyon könpyü dolog; de

van az éremnek másik oldala is. Majd meglátja az állam, sőt már ma is tapasztatja, hova vezet ez az észnélküli politika, melynek kísérője a nemzeti érzés lultengése!

A kisebbségek jogait mindenki úgy értelmezi, hogy kenyértől való megfosztások és népvándorlások rendezése nélkül adjon a csehszlovák állam lehetőséget arra, hogy mindenki, akit az uj államalakulat itt talált, tovább folytathassa munkáját s igy biztosíthassa existenciáját.

Ne nézzék mindjárt az állam ellenségének azt, aki máról holnapra nem tanulja meg a cseh, vagy szlovák nyelvet; de ne. rugdalják ki állásából azl, aki az akkori viszonyok szerint a magyar kormánytól nyert tisztséget!

Ha nem tömeges elbocsátásokkal, kenyértől való megfosztással kezdtek volna Szloverszkón berendezkedni, akkor, bár kevesebb cseh települt volna ide, de a viszonyok sokkal rendezettebbek volnának, mint ma. A főcélnak pedig - szerintünk — annak kellett volna lennie, hogy mielőbb konszolidálódjék a helyzet s nem az, hogy a csehek ellepjék az egész Szlovenszkót s prepotenciájukkal csak fokozzák a zavarokat. A magyar intelligenciának helyénhagyásával megmaradt volna a magyar vidékeknek magyar színezete, mint ahogy ezt még eddig nem is sikerült s nem is fog sikerülni eltüntetni, de a köztársaságnak életét nem fenyegette volna mindenféle zavar, amely most föl-fölbukkan s amelyeket erőszakos eszközökkel megszüntetni nem lehet.

A rend, béke és nyugalom biztosítása érdekében szüntessék be a magyar intelligencia üldözését, axljanak alkalmat neki arra, hogy tudását és tehetségét a köz javára érvényesíthesse, ne lássanak rémképeket, ne hallgassanak mindig vénasszonyi mende-mondákra: akkor majd elérik szépszerével azt, amit eddig rendkívüli intézkedésekkel nemcsak elérni, de még megközelítem sem tudtak. Egy kis önfegyelmet, önkritikát várunk a esetiektől, amely náluk a mai napig még ismeretlen fogalom.

van a bankokkal ?

Pozsonyban, a Frigyes utón van a „Kék golyóhoz" címzett régi kereskedés, mely valamikor egy hires öreg zsidó, a Scherz tulajdona volt. Ennek az öreg zsidónak még most is őrzik a főkönyvét, melynek első lapján héber írással a következők vannak feljegyezve: Az a gój, aki házat épit és az a zsidó, ki lányát férjhez adja, ebbe a könyvbe be nem kerülhet." Ha az öreg Scherz még élne, most biztosan hozzá írná még azt is, hogy magyar banknak sem szabad a’nevét oda beírni. Bizony szomorú dolog, hogy ilyen hírre jutottak a mi régi jóhirij és becsületes bankjaink, de a leg-