Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)
1920-09-25 / 71. szám
2. old ti. KüuiriroiKÍ Lapok 1920. szeptember 25. Uns Mimik tóiiiíisi MioäliM. A városi tisztviselők f. hó 23-án délután értekezletet tartottak, melyen a központi tisztviselők és rendőrségi tisztviselők valamint a rendőrlegénység vett részt teljes számban. Az egy év lefolyása alatt immár harmadszor szükségesnek mutatkozó mozgalom megindítását maguk a nehéz megélhetési viszonyok, az egyretartó drágaság idézték elő. Igen jól tudjuk, mert helyzetüket közelről ismerjük, a tisztviselők testületé a társadalom dolgozó osztályai között az egyetlen, amelyik igényei háttérbe szorításával, legszükségesebb szükségleteiről való panasznélküli lemondásával húzta a munka szekerét. Ha ittott halatszott is el elkeseredett hang, csak egymásjközött történt, nyűtt, kifordított, szakadt ruháikat, rongyos cipőjüket csak egymásnak mutogatták, s megelégedtek eddig azzal a sovány vigasztalással, hogy a viszonyok hozták és hozzák magukkal nyomorúságuk naprólnapra növekedését. Egy év leforgása alatt harmadszor hangzik fel a tisztviselő szájból a könyörgő panasz, mert már nem fér el magukba rejtve, a szegénységükre vont szeméremtakarót lehúzta róluk a drágaság szemérmetlen polypja. Van alkalmazottja a városnak, aki a gyerekét nem tudja iskolába küldeni, mert nincs cipője ! A legtöbbjének, ha egyszer egy héten jut egy darabka húsra, a ruhái lukassá koptak. És hány, meg hány baj, el sem panaszolható nyomorúság a napi vendége a tisztviselő háznak. A rendőrlegénység, a vagyonunk, az életünk őrei, a rend fCntaríói alázattal esedeznek legalább annyi fizetésért, amennyiből megélhetnek, s a családjuknak a mindennapi kenyeret megkeresék. A magyar tisztviselő karra panasz nem lehetett, mert az olyan iskoláját járta végig a kötelességtudásnak, amilyenről a ma gyakran minden kvalifikáló nélkül szűkölködő, s magas állásokkal politikai szereplésükért jutalmazott elhelyezetteknek még fogalmuk sem lehelet!. És mi a jutalmuk?! Hagyják őket robotolni olyan | fizetésekért, amilyennek a feléért ma a legkisebb i munkára sem vállalkozik szervezett munkás, j Az a kifogás, hogy az állam jobban fizethet, mint azt hányszor hallottuk már, a legostobább félremagyarázása az állam feladatainak. A város autonómiáját felfüggesztették, a lakosság számát majd a felére apasztották, a forgalmat megállították, tehát a város lakosságának vagyonosodását akadályozták meg, sört gazdasági erejét csökkentették, a várost féihalottá tették a megváltozott körülmények, ki mondhatja tehát józanul, hogy a város a maga erejéből, jőve- ! delmi források nélkül fedezze a megélhetésre i csak félig is elegendő tisztviselői fizetéseket ? ] Igenis az állam feladata, hogy a város j alkalmazottaival szemben is annyi méltánylást j gyakoroljon, amennyit uton-utfélen tapasztalhatunk a cseh tisztviselőkkel szemben. Az egyforma bánásmód, ha valahol, úgy a közigazgatásnál elsőrendű érdeke kell hogy legyen magának a hatalomnak is, mert elégedetlenséget nevelni, egy tisztességes, szakadatlan munkát végző osztály panasszavára fület sem billenteni, vagy ígérgetésekkel eiódázni a. siránkozó kérelmeket lehet jó nemzetiségi politika, de konszolidációra törekvő adminisztráció józanul elfogadható elve nem lehet. Elvárjuk a kormánytól, hogy a tisztviselők jogos kívánságát figyelembe veszi és ha segíteni akar, gyorsan segit. A már eddig is adósságokból, előlegekből tengődő tisztviselői kar a végső elkeseredésében folyamodott fizetése felemelése céljából a törvény respektálását igazoló eljáráshoz, hogy valamint a tisztviselők és dijnokok, szolgák, úgy a rendőrlegénység fizetése a mindenkori állami fizetések szerint állapittassék meg részére. Az ülés lefolyásáról alábbi tudósításunk számol be: Az ülésen elnöklő Rózsa István v. főkönyvelő rámutatván a nehéz megélhetési viszonyokra, kéri a megjelenteket, hogy a fizetésjaviiás tárgyában ös zehivott értekezleten kívánságaikat adják elő. Üdvözli a tisztviselők állal az értekezletre meghívott Dénes Emil és Hacker Richárd v. bizottsági tagokat, kikben bízik, • hogy a tisztviselők kérését a törvényhatóság légközelebbi .közgyűlésén az előadandók meghallgatása után pártjával együtt támogatni fogja. A tisztviselői kar nevében Höltzl Gyula v. tb. főszámvevő helyettes ismerteti az okokat, melyek a tisztviselőket isméteken kényszeritették, hogy fizetésük rendezését kérjék s egyben rámutat a fizetésrendezés módjára is, javasolván, hogy a tisztviselők fizetése az állami tiszt viselőkkel egyforpián megállapittatni kéressék a törvényhat. közgyűléstől. Rámulat arra, hogy a májusi fizetésrendezés óta az államiak ismételten nagyobb fizetésben részesültek, pedig alig vitatható el, hogy a városi tisztviselők is mily rengeteg állami funkciót végeznek egyrészt, másrészt pedig ezzel szemben mily koldus fizetéssel kénytelenek beérni. Ajánlja a hozzászólást s javaslata elfogadását. Dénes Emi! v. biz. tag, mint pártember szólal fel,' mert természetesnek tartja, hogy mint bizottsági, tagról, ki ismerheti a tisztviselők szorgalmát és nehéz anyagi viszonyaikat úgyis feltehető, hogy a kéiésüket a közgyűlési tárgyalásnál támogatni fogja. A tisztviselő nyomornak oka az, hogy nincs tisztviselő osztály öntudat, a tisztviselő a mindenkori hatalom mindenkori alamizsnás szolgája, ki megfeszített munkájáéit még sem kap rendes ellenszolgáltatást, mert hiányzik a szervezettségük. Bátran mutat iá a munkásmozgalmak eredményeire, melyek csak úgy érettek el, hogy a munkásság egy tömegben lépett fel akkora eréllvel, mellyel szemben megalkuvásnak helye sem volt. Hacker Richárd v. biz. tag hasonlóan vázolja a tisztviselő helyzetét, s mint tisztviselő maga is tudja, mit jelent a mai nehéz viszonyok mellett megélni fix összegekből. A maga részéről is legmelegebben fogja támogatni a tisztviselők bérmozgalmát. Szijj Ferenc dr. polgármester felszólalásában hangoztatja, hogy a rávaló hivatkozás, hogy pártfogolja a tisztviselők ügyét, kettősen érdekében áll, s köielessége is. Maga is tisztviselő, isméd a nehéz helyzetet, s a maga részéről mindent elkövet, hogy a tisztviselők kérvénye a legközelebbi közgyűlésben már tárgyalás alá kerüljön. Aggódik csak azért, hogy a többlet fizetésekre honnan kapna a város fedezetet, midőn még a rendes heti fizetéseket, s havi illetményeket kifizetni sem áll elég pénz rendelkezésre. Ugyanezt az aggályt említik fel Geőbel Károly dr. városi tanácsnok és Szalay József főszámvevő s ama tervvel szemben, hogy uj és lényegesen magasabb illetmények, mint az államiak, megállapítása követhessék, az ügy érdekében ajánlják egyelőre az állami fizetési táblázat elfogadását. Félő ugyanis, szerintük, hogy ha sokat kér. a tisztviselői kar, semmit se ni kap Hacker Richárd és Höltzi Gyula a rendőrlegénység hely etének javítását sürgették s javasolták, hogy a rendőrlegénység által már időközben beadott-fizetésjavitást célzó kérvény az abban kívántak szerint intéztessék el. Dénes Emil többszöri felszólalásával mutatott rá a szervezkedés szükségességére és a tisztviselők helyzetének ismeretéből fakadó méltánylásról és jóakaratról tanúskodó felszólalásait elismerő tetszéssel hallgatták az egybegyűltek. A javaslat tehát akként fogadtatot el, hogy a tisztviselők a mindenkori állami tisztviselői fizetések folyósítását követelik május 1-től visszamenőleg. Reméljük, hogy tisztviselőink mozgalmát siker koronázza, mert, mint Dénes Emil mondta, arról nem kell a tisztviselőnek törődni, miből fizetik, „ha van gazda, aki alkalmazza, a gazda gondoskodjék is a munka megfizetéséről“. Az állam feladata az, s elvárhatjuk, hogy az állam a jogos kívánalmakat rövidesen teljesíteni fogja. i ind a liiiiii iiiiiiil? Azt hisszük, hogy nem lesz érdektelen, ha leközöljük a pozsonyi Népakarat cikkét a komáromi főgimnáziumról. íme: A komáromi főgimnázium ellen. Minthogy az örökös szekatúrákkal, vádakkal és korholó leiratokkal, a birtokok jogtalan lefoglalásával és a rendház, valamint a tanárok ellátására kikötött összegeknek hiányos, vagy késői kiutalásával sem sikerült az önfeláldozó és hivatásuk lelkes szeretetének élő*bencéseket Szlovákországból kizsuppolni Medveczky „tisztelendő“ urnák, legújabban még egy ökölcsapást mért a bencésekre az a Medveczky, aki valamikor maga is szerzetes, ferencrendí pap volt s akit a szerencsekerék a politikai változás alkalmával, bizonyára nem véglegesen, előkelő kormánybizalmi állásba dobott fel. Azon ürügy alatt, hogy a komáromi gimnázium igazgatósága nem gondoskodott arról, hogy a tanári kar az előirt hfiségfogadalmal letegye (pedig junius 5-e után letették a fogadalmat!) és hogy az iskolai hatóságoknak nem mutatta be az előirt évközi jelentéseket, továbbá, hogy a tanári kar tagjainak áilainellenes tevékenységéről (?) a tanügyi hatóságokat nem értesítette, Mórocz Emílián igazgatót alkalmatlannak jelentette ki az igazgatói tisztség viselésére és állásától felmentette. Ezzel egyidejűleg két tanárt, akiknek az ábrázata nem tetszett neki, szintén felmentett állásától és a mindenható „tisztelendő“ ur Pannonhalmára rendelte őket vissza. (Még a központi rendkormánynak is parancsolni akarna Medveczky innen Bratislavából, hogy hová helyezze embereit!) Egyben figyelmezteti a nyájas referens ur az egész tanári kart, hogy vigyázzon, óvakodjék stb., stb, mivel csak vendégjogot élvez itt Szlovenszkón és örüijön, ha megtűri ő, a „tisztelendő“ ur. Ha Medveczky „tisztelendő“ ur indokolását olvassuk, Önkéntelenül eszünkbe jut a farkas és bárány klasszikus meséje. Mivel á farkas okvetlenül meg akarja enni a bárányt, hát okot is talál reá. Vájjon kit fog Medveczky „tisztelendő“ ur Komáromba cseh-szlovák igazgatónak kinevezteíni? Nem lesz-e ez is kassai mintára valami Mural Karei-féle ex pap? IStUtfl ffi ifosiial. Kint üldögéltem virágjaim között és kinálgattam az arcomat és a szájamat a napsugaraknak, a szelídeknek,'az őszieknek. Az ember ilyenkor behunyja szemét és álmodozik: színeseket, szépeket gondol össze, mini az őszi erdő és a lélek, mint az őszi erdő hullatja, hullatja a színes lombot, mindenük misztikus zene szólal halkan: lehulló lombok, lehulló álmok utolsó sóhajtása. És e méla zene közben, apró, kacagó futamok furakodnak, a gyülekező fecskék csicsergése, mint az avar között futkosó gyíkocskák, vagy világba szökő apró patakocskák a komoly erdőkben. Ez maradi még meg a föld nagy elmosolyodásábói, a tavaszból, ez a csicsergő fecskekacagás. De ez is olyan, mint a boros mámor bugyborékolása, mely már a palack fenekéről jön, attól féisz, hogy rögtön vége lesz. A mfndenség barátja, az utolsó fecskecsicsergést bugyborékolja a szivembe. Most még a tetőin napverte oldatán gyülekeznek s aztán egy deres hajnalon elmennek. Látszik, hogy ez nem nekik való levegő, dideregnek, megfagy a kacagás kis torkukban. Pedig itt születtek, itteni napsugarak növesztettek pilléket a testükön éá szárnyakat, melyekkel meghódították a mindenséget. Most dideregnek és kacagnak, csicseregnek, hagy melengessék egymást, most egy kis kacagás maradt még a tavaszukból . . . Kicsi fecskék, olyan jó volna, ha a tavaszi napocska nekem is szárnyakat növesztett volna, most veletek mennék valamerre délfelé, ahol melegebb van... Pedig én is itt születtem, kicsi fecskék! Nem is szeretek semmi földet úgy, mint azt a jó öreg Csallóközt, ahol nemrég még aranyat mostak a boldog emberek. Elmélázom. És mintha gyerekkorom elsülyedt tündérliajójáról egy hang szállna felém a feledés ködein át, egy ismerős hang Egy drótostót kiabál valahol: Drótozni, fotózni. Egén, emlékszem, mennyiszer irigyeltem az öreg Kompernyákot, a drótostóíot, ha nagy utjai után néha idevetődött s mesélt nekem arról, mi mindent látott a nagyvilágban. Sokszor szerettem volna velemenni, vándorolni, látni népeket, országokat, színeket, embereket! Mintha mostani nyugtalan lelkem már akkor is érezte volna, hogy a mozgás, a lendület, a vándorlás, az élet és minden nyugalom hasonlít a halálhoz. És mint mikor valaki álmodik valakiről s felnyitván szemeit, maga előtt látja, úgy jelenik meg nekem Kompernyák. Kiáltása már az udvaromon szól. Mintha gyerekkorom eltűnt,ha? j jója elsuhant volna házam előtt s kitette voUía | az egyik emléket: Kompernyákot! Hozzám’jön, hogy nincs-e valami drótozni való.
