Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)
1920-02-14 / 7. szám
2. oldal. „KoDiHromi Lapok 1920. február 14. A közlekedés és a szabad mozgás teljes korlátozása, súlyos sérelem. Ezeket az érdekeket nem lehet egy máról holnapra felállított határzárral megszüntetni és a közönséget az utlevélszerzés utánjárásaival terhelni és zaklatni. Vannak itt közintézmények, amelyek általános emberi érdekeket szolgálnak, ilyen a tüdöbeteggondozó Komáromban és Perbetén. Ezeket a magyar kormány fennállásuk óta anyagilag segítette. Most semmi állami támogatást nem kapnak, pedig a tüdővész elleni küzdelem állítólag a kormány programmjában is benne van. A kormányzás nemcsak jogokkal, de kötelességekkel. is jár és azokat is át kell venni a jogokkal együtt. A lapokból arról értesül, hogy a kormány a választások kiírásával foglalkozik. Ezt nem tudja elképzelni a kátonai diktatúra mellett. A gyülekezési és véleménynyilvánítási jog teljesen korlátozva van a periférián, a sajtó politikai cenzúra alatt áll. Ilyen körülmények között kizárt dolog a politikai szervezkedés, ami nélkül a választásba belemenni nem lehet. Foglalkozik a megyei tisztviselők ügyével, akik a közönséget, amely őket megválasztotta, súlyos áldozatot hozva és érzéseiket, meggyőződésüket ennek a nagy érdeknek alárendelve, megmaradtak helyükön. Ugyanezeket a kormány felszólította, hogy véglegesítésükért folyamodjanak. Ezt meg is tették még a múlt év szeptemberében, azóta semmi sem történt ez ügyben. A megyei tisztviselők itt állanak régi fizetéseikkel, holott az állami alkalmazottak fizetéseit rendezte az állam. Az állami kormányzatnak gerince a közigazgatás, ez végzi a legsúlyosabb feladatot. Ez az erkölcsi bizonytalanság, amelyben a régi megyei alkalmazottak élnek, nem fokozhatja ambíciójukat. Fejérváry Géza felszólalása. A felszólaló szintén a csendőrség működését teszi bírálat tárgyává, amely a közbiztonságnak egyenes kárára van; a lopások napirenden, ki is nyomozzák és a tettesekkel, még ha az notórius fegyháztöltelék is, tehát visszaeső bűnös, semmi se történik. Ez jogállamban nem tűrhető. Foglalkozik az árvíz ügyével, amely Csallóközt végveszéllyel fenyegette. Ezelőtt két hónappal megjósolta, hogy itt árvíz lesz és kérte az intézkedések megtételét. A telefonvezetékeket nemcsak leszerelték, de össze is tördelte a katonaság. Sok helyen a póznákat is kiszedték. De teljesen érzék nélkül maradt ezen fontos kérdés iránt a kormányzat. A csallóközi ármentesitő társulatnak 166.000 K adó visszatérítése jár az államtól, erre egy fillért sem kapott eddig. Nem dohányzom. Irta: Tom. „A nikotin az alkaloidák csoportjába tartozó igen mérges vegyület, melyből háromnégy gramnyi mennyiség elegendő arra, hogy egy középnagyságú kutyát megöljön.“ Evvel szemben egy középnagyságú ember mégis abban a helyzetben van, hogy egy emberéleten által jó egynéhány méíermazsa dohányt s benne bizonyára megfelelő porció nikotint elélvezzen anélkül, hogy ama bizonyos középnagyságú kutya sorsára jutna. Annyi szent, hogy ennek a huncutságnak kitalálója, az amerikai ösmeretlen benszülött úr (akárhogy hívták légyen) — nagy kutya lehetett. Itten most azonban nem erről lesz szó, hanem arról, hogy tisztelettel föntirt, megfelelő hősi elhatározással kiléptem azon középnagyságú emberek sorából, kik napjaiknak többékevésbbé tekintélyes részét a dohányzás gyönyöreinek szentelik. Nem is jól mondám : hősi elhatározással, — az elhatározáshoz még nem kell akkora hősiesség, mint inkább a végrehajtáshoz, a kivitelhez. Illő büszkeséggel mondhatom : nem is igen hentereg rá precedens az árokszélen! Egy derék lovaskapitány barátom, ki nemcsak a dohánynak, de egyes alkohol-fajtáknak is (ezek különben az előbbivel rendszerint igen jó barátok, szépen megférvén egy gégén) eléggé kiváló kedvelője vala, ez a tisztelt barátom meg tudta cselekedni, hogy minden áldott esztendő egy egész hónapján át nem dohányzott és nem ivott egy csöpp alkoholt sem. — Retablirozom magam egy kicsit, —■ volt a megokolás. A magyar kormányok ezt végtelen pontossággal fizették ki minden időben. Azt mondják avatatlan laikusok, hogy az árvíz hasznot iioz, mint a Nílus áradása. Rettenetes tévedés, a dunai árviz után évekig nincs jó termés, mert az terméketlen homokot rak le, ami csak lassan keveredik el a humusszal. Elismeréssel adózik a kormánybiztos helyettesnek, aki a védekezési munkákat megtekintette és künn járt a töltéseken. A közönségben ez megnyugvást és hitet kelt. Az ártéri adóból 270000 korona van künn behajtatlan. uj kimutatást készíttetett erről, mint az ármentesitő társulat elnöke és ezt átnyújtja az uj pénzügyigazgatónak, hogy erélyesen hajtassa be. Felhozza Komárom város ügyét, mely a pénzügyi összeomlás előtt áll, a fiatal és agilis zsupánnak közben kellene járnia a kormánynál, hogy ez a szégyenletes dolog elkerülhető legyen és az állam tartozásait lefizesse a város részére. A megyének is segítségére kellene sietnie, ha szükséges, a megyei pótadótól sem riadna vissza. Palkovich Viktor a gútai fogyasztási szövetkezet ügyét teszi szóvá. Ez a Hangya kötelékéhez tartozott, melynek Nagyszombatban fiókja volt telepítve, ezt a cseh-szlovák állam lefoglalta, vagyonát, nagy árukészletét leltározta a tulajdonosok (az egyes vidéki fogyasztási szövetkezetek) értesítése nél-• kül. A gúlái szövetkezet a nagyszombati központ tagja volt 2400 K-val. Ennek ellenére a pozsonyi drustvo értesíti a szövetkezetét, hogy fel van véve 1919. október havától kezdve a kötelékébe és 1200 K befizetését kívánja, a komáromi raktárszövetkezet szintén felhívást intéz hozzá, hogy kötelessége belépni tagjai sorába. A szövetkezet 2960 K pénzét a lebélyegzésnél visszatartották, az árukért előre kell a pénzt beküldeni, igy a forgó tőkét teljesen elvonják a szövetkezetektől. A szövetkezet 15 mázsa sót rendelt, árát beküldte előzetesen és kapott 5 mázsát, elszámolást csak hónapok múlva kap és a pénz ott hever. Hickisch Károly a csallóközi vasúti összeköttetést teszi panasz tárgyává, amelyben némi javulás állott be egy vonatpár beállításával, de rövid idő múlva ezt beszüntették. Most ismét úgy áll a dolog, hogy a Csallóközből egy nap alatt nem lehet Komáromban megfordulni, ahol megyei székhely van, hol minden hivatal székel és ahol minden ügyünk le bonyolódik. Ez Komáromra is roppant hátrányos, mert teljesen el van szivetelve mostan és piaca is roppant megérzi ezt a körülményt. Csakhogy neki könnyű volt ilyen merész produkciókat végezni: mint mondám, lovaskapitány is, kutya bátor ember is volt. a háborúban kétszer keresztül is lőtték ésatöbbi. Jómagámat azonba i még keresztül sem lőttek, lovon is bizony vagy huszonöt esztendeje ültem utoljára (t. i. nyomtatás alkalmával) és mégis el tudtam szánni magam erre a gyökerei operációra. Azután meg az én vitéz kapitányom csak egy kurta hónap tartamára állt ki a sorból, sőt a kurta hónapok közül is kiválasztotta bölcsen mindig a legkurtább februárius havát (sőííön-sőt „a háborús évek duplán számítanak“ jeüge alatt a világháború idején csak két szerény hetecske képviselte az egy hónapot), — mig evvel szemben az én elhatározásom komoly, messze időkre kiható, rendületlen elhatározás. Hogy most már honnan és miért ez az elhatározás ? Nos, éppen ezt leszek az alábbiakban elmondandó. Hát voltaképpen nincs is annak semmi különös oka. Mert az, hogy talán nincs elégséges füstölnivaló, az egyáltalán nem ok. Meg azután nem is egészen igy van a dolog. Van kérem, van trafik (azaz dohány) akármennyi! Magában a szorosabb értelemben vett trafikban ugyan alig lehet egy jottányit is találni (bármely házba biztosabbra benyithatsz egy kis dohány irányába, mint éppen oda, — csak azt nem értem, hogy az a szerencsétlen föstött török kinn a ciferblatton mi az ördögből győzi a füstölést), no de szerencsére vannak kevésbbé szorosabb értelemben vett trafikok, hol nemcsak a török, de a magyar is füstölhet, ha akar. így egyszerűen felkeresi az ember Láncos A hamis bélyegü pénzekkel is óriási baj van. Egy község az itteni adóhivataltól egy csomó húsz koronást kapott és bár az átvevő, aki értett a bél jegekhez azonnal konstatálta a hamis bélyegeket. A község adóba visza akarta fizetni ugyanezeket a bankjegyeket a kormánybiztos utasítására, de az adópénztár mint hamisakat, visszautasította. Felszólal az izsapi állami iskola ügyében, mely ma is tanító nélkül áll és az óvónő végezte eddig a gyermekek oktatását. A jegyzők illetményeit teszi ezután szó tárgyává, akik pótlékokat nem kapnak és a régi fizetésből megélni képtelenek. Akinek megtakarított vagyona volt, azt felélte, de a legtöbb, akinek magánvagyona nincsen, adósságot csinálni kénytelen. A kormány kötelessége volna valamit tenni a jegyzőkért. A zsupánhelyettes felvilágosításai. Dr. Tafferner zsupáni tanácsos Kürthy István előadására kijelenti, hogy a folyammérnöki hivatal ellen felhozott panaszok sok tekintetben indokoltak, a hivatal tényleg nem tudott érdemleges intézkedéseket tenni, de ez nem csupán rajta múlott. A hatóság mindent megtett, amit saját hatáskörében megtehetett. A telefont a katonai diktatúra rendelkezése folytán szerelték le. A zsupán erélyes fellépésére a katonaság azt újból felszerelte, miután kijelentette, hogy ennek következményeiért a katonaságot teszi felelőssé. A csendőrségről érdemleges választ nem adhat, meg fogja keresni az államügyészséget, hogy a vagyon ellen elkövetett bűncselekményeket erélyesebben üldözze és erre a csendőrséget utasítsa. A választások kiírásáról nincs tájékozva, de azt közölheti, hogy arra az időre teljes mozgási szabadságot ad a katonai diktatúra. A vármegyei régi tisztviselőket a kormány csakugyan nem tekinti állami alkalmazottaknak, — kivéve az időközben kinevezett uj tisztviselőket — azért nem részesülnek a fizetésrendezésben sem. Amint azonban a kinevezések megérkeznek, amelyek technikai okokból késnek és mindennap várhatók, a vármegyei alkalmazottak magasabb illletraényeket fognak élvezni. Addig is a zsupán saját hatáskörében ideiglenesen előleg utalványozásával segített az alkalmazottak helyzetén, ezt a legközelebbi közgyűlés napirendjére ■ is kitűzik. Fejérváry Géza biz. tagot megnyugtatja, hogy az ármentesitő társulat részére 150 vaggon szenet disponál a kormány. — Palkovich Viktort kéri, hogy panaszát írásban is nyújtsa be, hogy érdemileg intézkedni tudjon. — Hickisch Károly biz. tagot felvilágosítja, hogy urat, kinél csekély háromszoros áron, — ha itt üzemzavar volna, tovább ballag ugyancsak az ember Láncos-Lobogós úrhoz, kinél potom hatszoros áron minden különös nehézség nélhül beszerezheti trafik-szükségletét . . . Annak az oka, hogy én immár nem dohányzóm, egész egyszerűen az, hegy nincs már jó trafik. Nincs finom dohány. Nincs laposra préselt, pettyegetett britanika. Nincs illatos, 1 kecses kis cigarett. Nincs diszkrét, úri kiszolgálás, sőt nincs semilyen kiszolgálás. Nincs a dohánylevélben, melyet fogam közé szorítok, semmi iliat, tűz, lobogás, fantázia. És nincs, nincs a füstje nyomán semmi illúzió. És ha nincs illúzió, akkor nines— dohányzás sem. Ami van, az csak durva robot, taposás a szokás malmában, ami van, az csak keserű, a szó szoros értelmében keserű utánzása régi önmagunknak, csakugyan olyasvalami, mint az a föstött török-bugyogós bácsi künn a falon: azt hiszi az is, azt hisszük mi is, hogy még mindig dohányzunk. Pedig a dohányzás művészete ott kezdődik, hogy a trafikos kisasszony derűs mosolya fogadjon már az ajtónyitáskor és ott végződik, hogy a körülöttünk torlódó, hánykolódó, illatos, zamatos füstfellegekben ott lebegjen az óra, a pillanat öröme, bája, hangulata, mint a Schiller harangszavában. Ami ma van, az már csak mesterség, még pedig mondhatom: szomorú, komisz, gyilkos mesterség, a felhajtástól kezdve szivarunk végső, keserű kis csutkájáig.. . Hát persze, persze, hiszen tudom. Hogy azelőtt úgyszólván egész trafikállományunk a tengerentúli finom dohánylevelekből rekrutálódott. Hogy az u. n. magyar- és vergónia cigarettek s a dohányosok által egyhangú tisz“
