Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)

1920-06-23 / 44. szám

2. oldal. „Komáromi Lapok“ 1920. janius 29 igazgatásban is és befolyhat sorsának intézé­sére. Az egész világ a háború rombolását érzi gazdaságilag, ennek következménye, hogy a termelő munka még sehol sem indulhatott meg, még a nagy Oroszországban is (Felkiáltások: Éljen a III, Internacionálé ! Éljen Muna !) éhez­nek az emberek. Gondoljanak a tó'oldali inlő példára (Felkiáltások : Le velük !) ahol a mun­kásság mindent elért egy napon, és kevés idő múlva mindent elveszített egy napon. Ne tegye fel egy kockára minden érdekét a munkásság, ez szolgáljon okulásul a munkásságnak jövő küzdelmeiben. (Lelkes éljenzés) Majd Bertrand ezredes, városparancsnok látogatása után a vármegyei alkalmazottak szer­vezetének küldöttségét fogadta, melynek dr. Alapi Gyula vezető megbízott tolmácsolta ké­réseit. Ez alkalommal dr. Folkman zsupán is szót emelt a vármegyei szolgaszemélyzet hely­zetének javítása érdekében, akiket a miniszté­rium el akart távolítani állásaikból. Később a főgimnáziumi tanári kar jelent meg Mórocz Emílián vezetése alatt a miniszter előtt és hely­zetük rendezése ügyében kértek felvilágosítást. Birtokaikat lefoglalták, de fizetéseiket nem fo­lyósítják, kérik az érettségi reform felfüggesz­tését, súlyos sérelmük, hogy útlevelet nem kap­hatnak. Dr. Derer miniszter kijelentette, hogy sérelmeiket megvizsgálja és azokban sürgősen intézkedik. Komárom város tanácsát dr. Szijj Ferenc vezette a miniszter elé és kérte a hidforgalom szabadabbá tételét úgy a személy, mint az áruforgalomra nézve, mert a hidlezárás a helyi kereskedelmet tönkreteszi. Kérte a város kiutalt államsegélyei sürgős folyósítását és a megígért 300000 K rendkívüli államsegély folyóvátételét, a felszabaduló kincstár i területeknek első sor­ban a város részére leendő átengedését, a közéleimezés javítását, szóvá (ebe a küldöttség az Ipartestületet ért támadást is és ilyenek megismétlése ellen jogvédelmet kért. A miniszter a kérelmek írásba foglalását kérte és ezekre sürgős intézkedést ígért. Végül a szülők küldöttségét fogadta, akik az érettségi vizsga módosítását kérték tőle és este 7 órakor hagyta el autón Komáromot. magyar népszöueíség. A Magyar Népszövetség hire, mely váro­sunkban bontotta ki zászlaját,’ visszhangra ta­lált egész Szlovenszkóban, ahol csak magyarok laknak. A tagok nagy számmal jelentkeznek és a megalakulás napjáig, mely jnlius 4-én megy végbe a kultúrpalotában, már sok ezer tagot szám­lál ez a szervezet, amely az itt élő magyarsá­got felekezeti és politikai pártállásukra való tekintet nélkül kívánja egyesíteni. Az ideiglenes vezetőség kidolgozta az alapszabálytervezelet, amelyből kiderül, hogy ezen szövetség milyen hatalmas kullurmunkára vállalkozik magyar nyelvünknek és magyar fajunknak védelme körül. Felöleli tevékenysége gazdag progranimjába a magyar testedzést, de nem feledkezik meg a magyarság gazdasági erősítéséről sem. A szövetség politikával nem foglalkozik, de gondosan és éberül őrködik a felett, hogy a magyarságot, mint nemzetiségi kisebbséget, sérelem ne érje s ha ilyen érné, szavának súlyával fog fellépni. A Magyar Népszövetség népirodákat fog fentartani a magyarok lakta városokban, hol tagjainak, de általában a magyarságnak jogi, orvosi, szociális téren tanácsokkal és utbaiga­­tásokkal szolgál, mindent attól a magasztos eszmétől vezéreltetve, hogy- találjuk meg és értsük meg egymást mi, egymásra utalt ma­gyarok és a részünkre nemeetközileg biztosilott jogokat használjuk ki teljesen. Minden magyar embernek erkölcsi köte­lessége támogatni ezt a szövetséget, azt belé­pésével, esetleg anyagi támogatásával is erősí­teni, hogy eredményes munkát tudjon ki­fejteni. Felvilágosításokkal és belépési nyilatko­zatokkal a Szövetség irodája (Nádor-utca 31) szolgál. Tagok jelentkeztek már Szepes, Abauj, Gömör, Zólyom, Bars, Nyitra, Nógrád, Eszter­­gommegyékből, Komárom városából is igen sok tag lépett be már nemre való külömbség nélkül eddig is és rr.ég igen sok tag jelent­kezésre várható. MMíffii iáimnak mMm. Megalakult a pénzintézeti alkalmazottak szak­­szervezete. — Beléptek a szociáldemokrata pártba. — Megválasztották az intézeti bizalmiakat. — A vasárnapi alakuló gyűlés. A pénzintézeti alkalmazottak is a szer­vezkedés terére iíptek. A vármegyei és városi alkalmazottak már korábban létesítettek szak­­szervezeteket anyagi és kari érdekeik védelme céljából, a pénzintézeti alkalmazottak is szer­vezkedve voltak, de nem kapcsolódtak be eddig az országos szervezetbe. Ez most megtörtént. A gyűlésen a Komáromi Első-, Vidéki-, Korona-, Népbank és a dunaszerdahelyi Taka­rékpénztár alkalmazottai vettek részt, a bizto­sítási és áruosztály alkalmazottaival együtt összesen 29-en. A tanácskozást Diósy Ede takirckpénztári helyettes igazgató, cégjegyzö nyitotta meg vá­zolva a* gyű lé i célját, majd üdvözölő a pozsonyi közpjnt kiküldötteit, Kutlik Félix szövetségi alelnököt és Déry Istvánt, átadta a szót a központ képviselőjének. Kutlik Felix szervezeti alelnök hosszabb beszédben ismertette a szervezkedés célját, amely nem politikai célokat szolgál. Fejtegeti a szak­­szervezet léijogát, hogy önérzetes tisztviselők legyenek, akik munkájukért ne kcgyelemkenyerct kapjanak. Kitért a háború okaira, melynek magvait a kapitalizmus hinlette el és az is harcolta végig. A koldusgőggel szakítani kell és be kell ismernünk, hogy mi is proletárok vagyunk, szellemi proletárok, batálaink a szo­ciáldemokrata prolétárok tömegei és az osztály­­harc alapjára kell lépniük a pénzintézetek munkásainak is, amelyben a kenyéradót ellen­ségnek kfl tekinteni, hangoztatta a szónok. A tisttviselőkkel szemben akik szakemberek, hiába hivatkoznak az igazgatók az intézetek teherbí­rására Majd a szakszervezet fogalmát fejtegette. A bérharcnak nem szabad szem elől téveszte­nie azt, hogy az csak a lehetőség halárain belül mozogjon. z Az alkalmazottak ne gyújtsák magukra a házat amelyben laknak és ne fűrészeljék le maguk alatt a fát, amelyen állanak. A szövet­ség célja az alapfizetések, nyugdijak és a lakbérek rendezése, a szolgálati pragmatika i megoldása, amely megvédje őket az intézetek | túlkapásai ellenében Követelniük kell a 6 órai munkaidőt és a jogvédelmet, A szervezkedés ereje az engedelmesség és bizalomban rejlik vezetőik iránt, ezért “kell min­den intézetnél érdekeik védelmére bizalmiakat válasszon, akik az igazgatósággal tárgyalnak. Majd a szövetség szervezetét ismerd, en­nek központja Prágában van, szlovenszkói ve­zetősége Pozsonyban székel, ennek nevében üdvöz’i őket a szövetség tagjai sorában. Dénes Emil a szociáldemokrata párt tit­kára szólai fel ezután és azt fejtegeti, hogy a szellemi munkásság hátramaradt a testi mun­kásság mögött és két malomkő közé került. A szellemi munkásság ma is a tőkét támogatja. Helytelen kenyérártól emlegetni, mert a mun- i kásság tartja el őket. Szervezkedni csak az osztályharc. alapján szabad, más szervezkedés ! csak félinunka, a társadalmi küiömségeknek el ' kell enycszniök, mert olyan időket élünk, ami- ' kor ez a pillanatok alatt végbemegy. Minden társadalom olyan sorsot érdemel, amilyent ki tud vívni magának. Majd a kapitalizmus ki­zsákmányolását fejtegeti és ebben a bankok i szerepét, amelyek szerinte a drágaság okai. Bizonyítékul a szén árát említi fel. Ezért kell a tőke uralmát megtörni. A kapitalista terme­lés tnár a porban fekszik és a szociális terme- i lés ideje elérkezett. j Majd a szervezkedés mikéntjét, a bizalmi rendszert ismerteti, a szakszervezeti fegyelmet és öntudatot, ami mellett a szakszervezet tag­jainak feltétlen bírálati joguk is van. Kutlik ismételt felszólalásában előadja, hogy a pénzintézeti alkalmazottaknak két mil­liós ellenállási alapjuk van. A pozsonyi sztrájk egy nap alatt kivívta a kívánt eredményt. A tagdíj évi 80 K, a szolgák külön szervezetben vannak, de azokkal együtt.működnek. Ismerteti a szövetség helyi szervezete alapszabályait, melyet a közgyűlés egyhangúlag elfogad és a szövetségbe belép. • % Déry Istvárt '(Pozsony) üdvözli ‘ a helyi szakszervezelet a pozsonyi központ és a prágait központ (Szdruzíem) nevében. A tisztujifás után elnök lett Diósy• Ede, alelnökök: Nagy János, Ápríli Miklós, titkár: Gruber Lőrinc, jegyző: Kacz Jenő, ellenőrök: Gesztes Zoltán és Prodovszki Erzsébet Főbi­zalmiak: Puhr János, N így János, Áprili Miklós, bizalmiak: Páli Rezső, Zsombor Kornél, Vörös Lajos, Makky Lajos, Bruck Mór és Abelesz Ernő. A májusi cukor hosszas bolyongás u’án megérkezett, a közön­ség erős próbára tett, jogos türelmetlensége pór napra csillapítva lett. Roppant érdekes téma ezekbe a cukor üzletekbe, helyesebben üzel­­mekbe belepillantani, hogy lásson tiszti*! a kö­zönség. A cukor ügyét a cukor bizottság a (cu­­korkö’pont) intézi. Mihelyt központ van a do­logban, mindjárt akaratlanul is rosszra gondo­lunk. Ez a központi cukorbizottság sem, áll feladata magaslatán, az természetes. A cukornak április utolján kellett volna itt lennie, a város az esedékes cukor árát be­fizette, hogy azt a gyár kellő időben szállítsa. A cukor késik és egyre késik. Utánajárnak azt. a felvilágosítást kapják, hogy a cukor ügye el van intézve, a cukor jön. Ez persze nem iga^, hanem félrevezetés, inert a cukor ügyében nem intézkedett a cukorbizoítság és a cukor a gyár­ból ki sem mozdult. Mikor már hetek múlnak el, jobban kez­denek az ügy iránt érdeklődni az arra hívatot­tak, akkor kiderülnek az alábbi épületes törté­netek: a cukor hónapokkal előbb befizetett ára nincsen a gyárnál befizetve, a gyár pedig csak előzetes fizetésre szállít. Hova lett a pénz? Ki és milyen szerv panamázik vele? Ezt nem te­het tudni, a hatóságok közömbösen viseíke’d­­nek, végre is a cukor ára a gyárhoz kerül és azt szállítják. Hajlandók-e a hatóságok, a minisztérium, a zsupáni hivatal ez ügyben a legszigorúbb vizsgálatot megindiítafni, alig hisszük. Ez a cu­kor eljárás ikertestvére a sópar.amának es lánc­szeme egy intézményesen ^tenyésztett korrupt közigazgatásnak, ahol a felelős egyének szaba­don garázdálkodnak a bőrünk rovására, éhez­­letnek, koplalóinak bennünket. Most mi ennek a csattanója, kérdi a nyá­jas olvasó. Ezt is megjövendöljük. Ma junius 21 van, amikor a júliusi cukornak itt keltene lennie, de csak a májusi ért ide nagy nehezen, siirü küldöncjárások után. A júniusi cukor nem fog megérkezni, mert az már elmúlt. Talán a júliusi sem. Majd eladják drágábban a külföldre, vagy a cukorka gyáraknak. Mi pedig megkapjuk a leszállított fejadagot, mikor ezer vaggont visz­nek ki a külföldre. Mit szó! mindehhez a hatóság? HilÉÉ ü iSlilSiiSl Él. A munkásság tüntetése az esti órákban. — Be­hatottak az Ipartesiiilet helyiségeibe. — Mindent összezúztak. — Az ott levő iparosokat inzultátták. jun. 22. Az Ipartestület, melynek ez ügyben ho­zott határozatát közöltük, az ipart munkások kollektiv szerződései ellen foglalt állást. Ezért a Munkáslap-ban súlyos támadások jelentek meg Boldoghy Gyula, ipartestületi elnök ellen, aki azonban a törvényekhez ragaszkodva a munkásság által felszínre vetett hatalmi kér­désben nem tért ki.- A Munkásiap legutolsó száma a miniszter-elvtársat szólítja fel Boldoghy­­nak eltávolítására az Iparíestület éléről. Ezek az előzményei a hétfői munkás tün­tetésnek, mely este 8 óra tájban indult ki a Munkásotthonból, ahonnan a tüntetők zárt so­rokban vonullak az Ipartestület elé. Az ipar­testületben azután nagy rombolást vittek vég­hez, a könyveket összeszaggatták, az iratokat szétszórták és összetépték, a törhető tárgyakat összetörték. A tüntetők egy része azután a Munkásotthonba tért vissza. Sem a rendőrség, sem a katonaság a tüntetést és rombolást meg nem akadályozta. A kár ekképpen megesvén, természetesen a „felelőtlen ellemek“ kerülnek homloktérbe, „is­meretlen egyének“ stb. Ezt azonban okadato­lásul elfogadni nem lehet, mert az összefüggés

Next

/
Oldalképek
Tartalom