Komáromi Lapok, 1918. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1918-06-15 / 24. szám
6. oldal. „Komáromi Lapok“ t918. junius 15. — mit hoz a jöüő? Sittét kérdőiéiként 1 mered ránk, hogy mit hoz a jövó. Egyikünk sem tudhatja, milyen lesz a megélhetés. Sötétben tapogatódzunk és nem tudunk megnyugvást találni. Azok, akik előrelátóak, meg vannak kiméivé ezektől a gondoktól. Azok nem tűnődnek el óraszámra azon, hogy mit is hoz a jövő, micsoda meglepetéseket tartogat a számukra, hanem már most biztosítják magukat minden meglepetés ellen. De hogyan történjék ez? Hogyan gondoskodhatott! én a jövőmről? Kérdik azok, a kiknek kevés az élettapasztalatuk, a kiknek nincs gyakorlati érzékük. Erre a kérdésre nagyon könnyű felelni. Csak ki kell nyújtani a kezet és máris jövőnket biztosítottnak láthatjuk. Úgy. hogy minden eshetőséggel számolva, úgyszólván csekély áldozattal, hadikölcsönt jegyzünk. A szegény ember felsóhajt: Hát hiszen jó, jó, de ahoz pénz, pénz, sok pénz kell! Megnyugtathatjuk, hogy a mai méreg drága világ dacára nem kell ehez sok pénz. Igazán nem kell. És amellett, hogy jövőnkrőt gondoskodhatunk, a hazának is használunk vele, a drágaság megszűntét is elősegítjük. Mert, ha teszem fel ezer korona hadikölcsön biztosítást kötünk a Komárom Vidéki Takarékpénztárnál, ezért a biztosításért 14 éven át félévenként 28 50 koronát kell fizetni. S ha a biztositó előbb meghal, a további fizetés megszűnik és a hadikölcsönt az örökösök megkapják. A tüzvonalban levő katona, aki szereti családját, aki gondol a családj t jövőjére, ezen díjért szintén köthet biztosítást, minden pótdij nélkül. A katonák helyett az itthoniak megköthetik a biztosítást. Ez a legjobb gondoskodás, okos előrelátás. Nem ajánlhatjuk tehát el'ggé, hogy mindenki, aki a hazának és önmag; nak, valamint a családjának is használni akar: kössön mielőbb hadikölcsön biztosítást, mert ezáltal vértezzük fel magunkat a jövő meglepetései ellen. Ezzel hazafias kötelességének is eleget tett. — A Szent Anna templomról Vártuk, vártuk türelemmel vártuk, mikor kerül a sor a Szent Anna temp'om renoválására. A külseje a háború elején megved'ett, a javításra elő - készíttetek és azóta megfeledk» ztek róla. A vakolaton, mintha gépfegyverek golyói fee-kendőzték volna tele, sebek lukadtak ki, olyan a külselye mint a himlős betegé, nem szép, de csúnya, határozottan csúnya. Mi, hozzátartozói hamár hozzászoktunk, ahory kedves a betegünk akkor is, ha nincs mír rajta emberi forma. De az idegenre igen igen rossz hatással van. Nem tudjuk, kire tartozik a restaurálás: pitronátus, hitközség, plébánia hivatal, főegyházrnegye, de el kellene sürgősen kezd* ni és bevégezni e szomorú háborús emlék eltüntetését. — Llj dmerek a katonai épületeken. A katonai épületeken uj címerek ékeskednek pár nap óta, a közjogilag teljesen helyes, paritásos közös cimer, ragyogó hófehér alapon, a magyar szent korona és a magyar cimer bevonult jogosult helyére. Idáig örömmel vehetjük e változást tudomásul. De azt, hogy a felirat teljesen német, nem vesszük tudomásul, mert ez helytelen és sérelem reánk nézve. Ha Budapesten lehet magyar-német szöveget alkalmazni, úgy Komáromban is kell. — Honvédségi kitüntetések. Az illetékes hadseregparancsnc kság a hadrakelt seregr ől az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül adományozta : a bronz vitézségi érmet: Vivődik József szakaszvezetőnek. — fl társadalom sziue. E héten az alábbi adományokat kaptuk: A Komáromi Lapok árva alapjára : Deutsch Nándorné Naszvad (Egy per megnyeréséből kifolyólag 100 K, Schönwald Blanka 6 K. — A dunántúli uj cserdőrkeriilet. Mint értesülünk, a legközelebb a csenelőrkerületi parancsnokságokat kettővel — és rém három mai, mint a budapesti lapok jelei tették — szaporítják. Egyik uj székhely Szombathely, a má sik Miskolc lesz. — Hát o: us segély. A belügyi, igazság ügyi, kereskedelmi és tanítói nyugdíjasok 1918 évi háborús segélye a komáromi m. kir. adóhivatalnál kiutaltatott. — Cskiiuő. Weiss Tercsiké Komáromból, Arnstein Lajos Győrből, vasárnap V2 1 órakor tartják esküvőjüket Komáromban. (Minden külön értesítés helyett.) — Sikeres vizsga. Salamon Juliska, néh. Salamon Antal leánya, a napokban szép sikerrel tette le a tanítónői képesítő vizsgálatot a pápai ref. tanítóképző intézetben. — Adomány. A Komárom Vidéki Takarékpénztár utján Kosztics Lábúd karvai földbirtokos a f. hó 12 én, a törvényszék által részére megállapított 70 K tanudijat a Vörös- Kereszt egye-ületnek adományozta. — fi nyolcadik hadikölcsön és a hadiárunk. A junius 12-én kibocsátásra került nyolcadik hadikölcsömiel kapcsolatban nagy akció indult meg úgy a város, mint a vármegye területén annak sikere érdekében. A vármegyei és a városi Hadigondozó Népiroda is nagy aparátussal indul neki e hadikölcsön sikere biztosításának, mert ezzel nagy célokat kíván szolgálni, a hadiözvegyek és árvák ügyét. A Hadigondozó Bizottság ugyanis megállapodást létesített a Magyar Országos Biztositó Intézet r. t.-gal, amely a m. kir. honvédelmi minisztérium hadsegélyező hivatalának ellenőrzése alatt ál! és a hadikölcsön biztosítások után az intézet részéről részesedést kap. Ebből Hadigondozó alapot létesít, melyből az árvákat téli ruhával és cipővel ellátja, a téli tüzelőt szegénysorsu hadiözvegyeknek és árváknak beszerzi és őket más természetben való támogatásban is részesíti. Ezért a hadikölcsön biztosítás érdekében a községekben a hadigondozó szervezeteket az ügy messzemenő támogatására hívta fel. — Megüreiedeít katonai alapítványok. 1. A c-. és kir. prágai hadtest (katonai) parancsnokság alapítványa, éléséit vagy a háborús fáradalmak köveikezlében e'ha't legénységi áilamánybeli katonák özvegyei és árvái részére. 2. Dr. Riedl Károly törzsorvos alapítványa katonaorvosok özvegyei részére. 3. Luckmann Antal fele alap'tváoy krajnai illetőségű a háborúban megvakult szemé'yek részére. 4. Nalárich féle alapítvány, szegény elárvult tüzértisziek leányai részére. 5. Snbelsohn főorvos alapítványa a háborúban elesett vagy járvány következtében elhalt katona orvosok özvegyei és árvái ré zvre. 6. Bachmann Ferencz főhadbiztos alapítványa a b'scsi katonai parancsnokság kör zelében I. akó cs. és kir. katonai hivatalnokok részére. 7. Kufftier Ignácz sörfőző alapítványa, a Zieu melletti Ottakring, Hernals és Heulercheu feldből való havidíjas áliisztekjrészére. 8. Lovag Taubes von Lelemwarlh alapítványa nyugalma zott sebészek és ezek özvegyei és árvái ré z re. 9. Mandelsky Domonkos ezredorvos alapítvány segélyre szoruó nyugalmazott katonaorvosok részére. 10. Kryzanowsky Alfons őrnagy által alapított I. Perei ez József jubileum alapítvány, katona'.Oziek és katonai hivatalnokok özvegyei részére, ti. Irgynthelyek a cs. és kir. polgári leánynevelő intézetben Wienben az 1918 — 1919 iki iskolaévre cs. és kir. illetőleg cs. kir. katonatisztek és katonai hivatalnokok leányai részére. 12. Monser Ferencz alapítványa segélyre szoruló katonaorvosok árvái részére. 13. Merner Mór őujiester vitézségi érem dijaiapitványa a jelen lenlegi háború rokkantjai részére. 14. Galogranz Ferencz szak as.- vezető vitézségi éretn-d j a!a pilványa a 1|3 számú utászzászlóalj rokkantjai részére. 15 Gserepi Antal százados alapítványa, Magyarországban szü’etett, magyar ezredben szolgált nyugdíjas katonatisztek lé zére. L6 Nagysitkei Kiss Árpád altábornagy alapítványa ha dirokkant tüzér katonatisztek és legénység részére. Felvilágosítással szolgai a cs. és kir. ka lonai állomás parancsnokság Komáromban és a cs. és kir. állomásparancsnokság Hsztergoraban. — Feíülfiretfsek az U ánia elöadasoa. A tizenkettesek háborús története című Uránia előadáson felü fizetni szívesek voltak : Fried Jenő 50 K, Weiner Sándor 10 K, Maitz Rezső 50 K, Weise Rózsi 2 K, Blum Erz. i 4 K, Mirtse Lajos 1 K, Anda Jánosáé l K, Háber Jenő 10 K, Meszlényi Ferenc 20 K, Gerge y János 1 K, N. N. 1 K, üzv. Szalay Gyu'áné 50 f, Weisz Ilonka 2 K, N. N. 1 K, Mandics Sándorné 50 f, Csiszár Ferencné 50 f, Schiár Lajosné 2 K 50 f, Szabó Gyula 1 K, Strass» r Rózsi 5 K, N. N, 40 f, Ládi Józsefné I K, Hanzrrann Józsefné 10 K. A szives adakozók, va'amiiit Maitz Rezső ur a mozi átengedéséért fogadjak a rendezőség hálás köszönetét. — A tizenkettesek hadtörténete. Hálás munkára válalikozott. Halmos Sándor 12. gy. e. főhadnagy és Pathó Gyula 12. gy. e. haduagy a 12. gy. ezred háborús történetének megírásával, mely vállalkozás teljes elismerést érdemel. Ezt a történelmet, a mely a mi drága Komáromi testvéreink gigantikus küzdelmét, véres szomorú éppen úgy mint vig hónapjait és napjait öleli fel, ismertette meg Halmos Sándor kedden, az Apolló mozgószinházban tartott két előadásával, mely alkalomból a közönség zsúfolásig töltötte meg a színház nézőterét, a mi ismét kicsinynek bizonyult. Háziezredünk hadilörténeték a felolvasó közel száz vetített képpel illusztrálta. Zoinbori Erbits Gyula festőművész karikatúrái a vásznon a közönségnél nagy tetszést arattak. A két felolvasás ezerkétszáz koronát jövedelmezett az ezred hadialapjaira. A pénztári teendőket ezúttal is Baranyay József dr. kollegánk látta el. — Ösztöndijak hadiáruák és hadirokkantak gyermekei részére. Az Országos Hadigondozó Hivatal az 1918-19. tanérreppályázatot hirdet a hadiárváknak és hadirokkantak gyermekeinek adandó ösztöndíjakra. Pályázhatnak a hadiárvák és hadirokkantak gyermekei közül azok, aki középfokú és felsőbb iskolába járnak, magyar állampolgárok, 24 évesnél fiatalabbak, az iskolában megfelelő magaviseletét tanúsítottak és megfelelő tanulmányi eredményt értek el. Az ösztöndíj mértéke évi 400 -800 K között változik, a szerint, hogy a növendék a középfokú iskola négy alsó, vagy négy felső osztályába avagy felsőbb iskolábajár-e és hogy az iskola a növendék lakóhelyén van-e, vagy más városban. Ezekből az összegekből azonban a növendéknek járó katonai vagy polgári ellátás (nevelési járulék, életjáradék, kegydij stb.) továbbá az esetleg már élvezett más ösdöndij le fog vonatni. Az ösztöndíj elnyerésénél előnyt biztosit : a gyermekek nagyobb száma, a szülő keresetképtelensége, az a körülmény, bogy a tanuló lakóhelyén nincsen ahhoz az iskolanemhez tartozó tanintézet, amelybe a tanuló járni kíván, az a körülmény, hogy a tanuló szülőtleu árva, végül a jobb magaviselet és a jobb tanulmányi eredmény. Akik pályázni akarnak, azok az Országos Hadigondozó Hivatal állal erre a célra kiadott űrlapokat vegyék igénybe. A pályázati kérelmet csak ilyen űrlapokon lehet előterjeszteni. Ezeket az űrlapokat a polgármesteri hivatalokban (Budapesten a népjóléti központnál, Fiúméban a városi Tanácsnál) és a járási főszolgabiráknál ingyenesen adják ki. A kitöltött űrlapot a városban lakók a polgármesteri hivatalban, a községbeliek az illetékes vármegyei árvaszéknél nyújtják be. (Budapesten a Népjóléti Központnál Fiúméban és kerületében a fiumei városi tanácsnál) Az ösztöndíj engedélyezése iránt a 20004917. M. E. sz. rendelet értelmében alakított adományozó bizottság dönt. Az engedélyezéseket a Budapesti Közlönyben fogják közzé tenni, s erre a napi sajtóban a közönség figyelmét felhívni. Akinek a neve a Budapesti Közlöny e közleményében nem szerepel, annak a kérelme nem teljesittetett. Az engedélyezett ösztöndíjat fél tanévi előleges részletekben (szeptemberben és februárban) a Pesti Hazai Első Takarékpénztár fogja póstautavánnyal a tanuló törvényes képviselőjének megküldeni. A kiutalás céljából a kellően bélyegeit, a törvényes képviselő névaláírásával, pontos lakcímével és a tanintézet vezetőségének szabályszerű igazoló záradékává ellátott nyugtát az Országos hadigondozó Hivatalhoz (Budapest, VI. Vilmos császár-ut 37. sz.) kell beküldeni. — Hallotta már, hogy Rosenkranz az országos nevű tánctanár a jövö héten megnyitja a Tromler Vigadóban tánciskoláját ? Olvassa el idevonatkozó hirdetését. — tűz. Kedden délután fél kettőkor az újvárosi teherpályaudvar mellett egy húsz méter hosszú fából készült munkásbarak kigyulladt s pár pillanatok alatt teljesen leégett. A tűzhöz Höltzl parancsnok vezetésével úgy a polgári, mint a katonai tüzőrség vonult ki s mivel a barakot már megmenteni nem lehetett, a tűz esetleges továbbterjedését akadályozta meg. A V. H 0. Sz. Közgyűlésé. A Vidéki Hírlapírók Országos Szövetség»* junius 30 án (vasárnap) délelőtt 10 órakoit art|a Budapesten a kereskedelmi <s iparkamara ü éstennében (V. Szem» re utca 6.) 1918. évi rendes lözgyiilését Szávay Gyula elnöklete alatt.