Komáromi Lapok, 1918. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1918-01-26 / 4. szám
Harminckilencedik évfolyam.____________4» gar Am,._________________Komdrom^l9l8. január 26. KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY Politikai és társadalmi lap. ELŐFIZETÉSI AB: Helyben és vidékre érre........................... féétre................................ «•jTvedéTie.......................... 1« K 8 » . 4 » y GYES SZÁMOK KAPHATÓK Spitzer Sándor könyvkereskedésében, hol hirdetések és előfizetések is elfogad latnak, továbbá i »Szent istvár,« és Sirch-féie könyvj kereskedésben, valamint Sípos Fe> ! re ne és Őzike Dénes kfiny vkötöknél. Megjelenik minden szombaton. fJgyes szám ára .30 fill. Hirdetések 3 hasábos petitsoronként 1 kor. Nyílttéri közlemények 3 hasábos pelitsoror.ként 2 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Komárom, Nádo.-u. 29. sz. hová a lap szellemi részét ill»t<5 közlemények, további a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijait stb. küldendők. Kéziratokat nem adunk vissz*. Laovezér: Tuba János, Főszerkesztő: Kiss Gyula di*> 48 és 67. Okos eszmék, tetszetős törekvések kezdenek belevegyíilni a magyar belpolitikai élet zűrzavaros forgatagába. A magyar átok, az örökös széthúzás, a szüntelen pártpolitika kezd engedni merevségéből. A megértés hangján kezdenek beszélni a vezérek és némi közeledést lehet feltételezni a szélsőségek között. Mindkét oldalról hangok hallatszanak, hogy miért tépjük, miért marjuk mi egymást, mikor annyi ellenség mar bennünket. Ezerféle sebből vérzünk nemcsak az ellenséges nemzetekkel szemben, hanem még szövetségeseink, sőt mostohatestvérünk, Ausztria részéről is, nem kevésbé azonban idehaza saját hazánkban. Miért ne egyesitenők tehát azokat a hatalmas erőket, melyek államférfiaink és politikusaink személyében rendelkezésünkre állanak, hogy végre valahára eredményes munkát és sikeres életet kezdhessünk, hogy megerősödésünket itt az ország belsejében és a külfölddel szemben egyformán munkálhassuk. Miért ne lehetne nekünk egy utón haladnunk a boldogulás felé? Miért ne lehetnénk valamennyien befelé gazdasági erőben és munkában egybeforrott szerető polgártársak, kifelé pedig acélfal, melyen megtörik az idegenek minden intrikája ? Miért kell, hogy elválasszon bennünket egymástól 67 és 48 ? Hisz minden jó magyar embernek legfőbb vágya egy és ugyanaz: a negyvennyolcas teljes önállóság közgazdasági és politikai téren. De számolnunk kell vele, hogy a nagy átalakulásokat nem jobb-e fokozottan, az idők megérlelő sorrendjében megalapozni, mint hézagos munkával, olcsó dicsőséggel egyszerre sokat akarni. A most megérett nagy kérdéseket: a demokratikus átalakulást, a választójogot, az önálló hadsereget nem fogják már kicsavarni kezünkből. Fogjunk tehát össze, hogy minél jobban csináljuk meg. Később következni fog a többi nagy kérdés, legyünk egyek benne. Értsük meg egymást, forrjunk össze a munkában és ne élezzük ki azt, mi elválaszthat, hanem erősítsük, ami össze-KÖfifiÁROfói LAPOK TÁRCÁJA. Szordínó. Irta Ozorayné Kálmán margií. — Nem ! mondotta a szép özvegy oly erélyesen, hogy ő maga is meglepődve hallgatta ridegen csengő hangját, mialatt elhárította a férfi szándékolt ölelését. A férfi nem szólt, csak nézte az asszonyt. Bársonyos tekintéssel kereste lelkét, mely e pillanatban kisiklott bűvös hatalma alól. Az asszony beletekintett a mély kifejezésii szemekbe, melyek mágnesként vonzották a férfi felé, majd lassan elfordult. A férfi a vivőr jó ízlésével erre a mozdulatra távolabb húzódott és leült. Idegfeszitő csönd állott be. Olyan, amelyről azt mondják a szenizbilisek, hogy „hallják a csendet“ f . . Ezt az asszony az ő finom érzékével előbb vette tudomásul és hogy végét vesse a szépségesen kínos hangulatnak, a férfi elé fordulva, kinyújtotta hófehér leányos karját. Csak úgy maga elé. Mintha maga se tudná, hogy eltávolítani vagy magához vonni akarja-e a férfit. Talán az sem tudta — mert meg sem mozdult — csak felvillanó tekintettel fogadta ezt a problematikus közeledést. Az asszony észrevette a férfi fellángolását és elpirult. Nehezteléssel viszonozta lobogó tekintetét, de ugyanakkor —. mintegy jóvá téve újabb érzékenykedését — néhány lépést közeledett feléje s szemét finom ujjaival pajkosan lefogta. A férfi válla egy kicsit megrándult és gyengéden védekezett közelsége ellen. Az aszszony részvétet érzett az önmagát legyőzni tudó férfi iránt és előkelő mozdulattal hozzásimult. Nem annyira az asszony, mint az ember. És a férfi, aki nagyon ismerte ezt az aszszonyt is, megértette e finom árnyalatot. Érezte, hogy még mindig nem az övé és nem vonta magához. Az asszony most már bátrabban, teljes bizalommal becézte a férfi haját, homlokát és boldogan élvezte, hogy ilyen lenyűgöző hatalma van fölötte. A férfi mindezt lehunyt szemmel fogadta, amitől az asszony ismét nyugtalan lett és eltávolodott. A férfi hirtelen könyörgő, mély szerelemmel nézett rá. Az asszony meghatóban és bizonyos rémülettel ejtett ki újból egy halk „nem“-et. Sokkal határozatlanabbul, mint az imént. De még mindig nem úgy hogy a férfit közeledésre bátorította volna. Az ott maradt a köt bennünket: s munkáljuk közösen a haza boldogulását. Jöjjön el már az ideje annak, hogy ne theoriás politikában merüljön ki minden ambíciónk, hanem racionális és reális politikát üzzünk. Ha ez lesz a célja és törekvése annak a politikai közeledésnek, mely vezérférfiaink között megnyilatkozni látszik: akkor az ország csak örülhet és bizalommal tekinthet a jövőbe ! Hogy sajtó nélkül milyen hangtalan, süket és megbénult a mi életünk, annak az igazolását a legközelebb múlt napokban elég reálisan tapasztalhattuk. Az általános sztrájk miatt múlt szombaton déltől hétfőn délutánig, vagyis negyvennyolc órán keresztül nem jelent meg újság. Nem túlozunk, ha azt mondjuk, hogy ez az ujságtalanság általános idegességet váltott ki mindannyiunkból. Kínzó bizonytalanságban vergődtünk s ide oda kalandozó gondolatainknak nem volt megszálló helye, támaszpontja a régi megszokott hadijelentésekben, vezércikkekben -helyén. Elfordulva is látta az asszony vergődé sét és nem terhelte tekintetével. Ismerte, tudta hogy tapintatossággal nyeri el legbiztosabban. Az asszony hirtelen elment az ablaktól és felcsavarta a villanyégőt. A férfi elmosolyodott, látva megkönnyebbülését, amiért, véget vetett a veszedelmes és csábitó félhomálynak. Ő maga is beljebb került és egy asztalkáról melyen az ö saját munkái hevertek, felvett egy nyitott könyvet. Hogy egészen megnyugtassa az asszonyt — elfogulatlannak akarva látszani — pár sort el is olvasott belőle. Az asszony elhitte a pózt és háta mögött ő is beletekintett a könyvbe. — Látja — mondta halkan ez a rész itt a könyvében is az oka, hogy az imént nem engedtem magam megcsókolni ... Itt nem .. . A férfi kérdően ismételte: — Itt nem? Hogyan értsem ezt? A könyvet letette és egymással szemben leültek. Az asszony lelkesen folytatta: — Csúnyának, Ízléstelenek tartom, hogy az ön hősnője az első csókot futva, lopva kapja, a szoba küszöbén, amikor kíkisérte szerelmesét. Mikor égő arccal visszatér, nem lehet egyedül. Bennt várják neki most közömbös emberek. Le kell győznie minden szépséges izgalmat, melyet az első csők keltett s igy elvesztette élete legszebb reflexióját. Én Reggelizés előtt fél pohár Schmidthauer-féle ha»z nálata valódi áldás gyomor -----— és szekszorul —— az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt táljaién rendbe hozza. ■
