Polgári leányiskola, Komárom, 1938

A gazdag küldeményt követte a tanulók és az igazgatók gyakori levélváltása, melynek igazi befejezője lett a május 29-iki találkozás, amikor a Marcibányi-téri iskola Szabó György ig. vezetése mellett megérkezett Komáromba. Szeretettel vártuk őket az állomáson. Az egész város szeme örömmel nézte az egyenruhás budapesti lányok jókedvű bevonulását a városba. Re­mek zászlót hoztak számunkra, melyet Szabó György ig. gyö­nyörű oktató beszéd kíséretében adott át iskolánknak. A meg­ható beszédet a tanulók műsora követte. Majd Somogyi István ig. válaszolt és a 20 éves rabság tanulságait vonta le a tanulók előtt, hangoztatta, ha így tudja szeretni magyar a magyart, akkor nem teszi többé egy ellenség se a lábát az ősi magyar földre. Ez a nap is felejthetetlen lesz számunkra és tanítványaink számára is mindörökké. 1. Javító, felvételi és különbözeti vizsgálatok. A javító és felvételi vizsgálatokat szept. 1-én tartottuk. 11 tanuló lett javító vizsgát és 11.felvételi vizsgát. 2. Tanévmegnyitás. Alakulóértekezletünket szept. 1-én tartottuk. Ekkor beszél­tük meg a tantárgyfelosztást. Az iskolaév megnyitása szept. 3-án volt. Az ünnepies istentiszteletek után a tanulók az isko­lába jöttek, ahol felolvastuk a fegyelmi szabályokat, az osztály- főnökök kijelölték a tanulók helyeit, közölték a szükséges tudni­valókat. A tanítás 4-én megkezdődött. 3. Felmentés a beírási díj alól. A csehszlovák polg. iskolában csupán beirási díjat fizettek a tanulók és pedig 10 csehszlovák koronát. Egyéb díjat fizetni nem voltak kötelesek. Az utóbbi években fizettek ugyan fe­jenként 5 csehszlovák korona iskolai orvosi díjat és 1 korona biztosítási díjat, azonban a tanulók nagy része ez alól is fel­mentést kért szegénységi bizonyítvány alapján. 4. Felmentések az egyes tárgyak alól. A testgyakorlás alól hatósági orvosi bizonyítvány alapján felmentettünk 2 tanulót. 5. A tanári testület személyi változásai. A felszabadulás után a komáromi járási katonai parancsnok­ság 301/1938. sz. határozatával megbízta Somogyi István Lanárt az igazgatói teendők ellátásával, majd a vallás- és közoktatásügyi miniszter 58.405/1939. sz. rendeletével kinevezte az iskola igaz­gatójává. A katonai parancsnokság által állásától azonnali hatállyal felmentett Waldhauzer Hugó szaktanító helyére a m. kir. vallás- és közoktatásügyi min. úr 57.956/1939. sz. rendeletével Tarr Lászlóné Véki Magda tanárnőt óraadó helyettes tanárul alkal­mazta. 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom