Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1927

4 pusztába kiáltónak" a szava: a cseh nemzet felébredt, felismerte önmagát és a század közepén, összefogva a szlovák testvérrel, a legszebb remények között már kész nemzeti, államjogi programmal állhatott elő. A forradalmak leverését követő abszolutizmus azonban meghiúsította e reményeket és a cseh nemzetnek újabb, az eddiginél is erősebb küzdelmet kellett folytatni nemzeti, állami önállóságához, anyanyelvéhez való jogaiért. Kemény, keserves volt e küzdelem s a cseh nemzetnek nem egyszer kellett csalatkoznia uralkodájában, aki nem is egyszer tett ünnepélyes Ígéretet arra, hogy elismeri a cseh nemzet állami önállóságát s megkoronáztatja magát cseh királlyá, de ahányszor Ígéretet tett, ugyanannyiszor meg is szegte. A bécsi udvar nem tudta s nem is akarta megérteni a csehek nemzeti törekvéseit s a magyar kormány sem teljesítette a szlovákok nemzeti kivánságait. A cseh nemzet vezető férfiai, politikusai csak védelemre szorítkozhattak a „bécsi parlamenti stratégia változékony játékában", be kellett érniök apró gazdasági, kulturális vagy pedig közigazgatási engedményekkel. Szerény, apró morzsák voltak ezek. melyek a Habsburgok „összmonarchiájának" magas asztaláról hullottak alá, de nem a teljes nemzeti szabadság, nem az állami önállóság, melyet a cseh nemzet három hosszú századon keresztül nélkülözni volt kénytelen. Vigasztalan, reménytelen helyzet volt ez és el kellett jönnie az egész világot úgyszólván alapjaiban megrendítő borzasztó viharnak, hogy a csehek és velük együtt — bár kisebb öntudattal — szlovákok reményei újra éledhessenek. Nem volt könnyű a helyzetük a nagy „világégés" kezdetén. Egyes vezetők (Kramár, Masaryk) érintkezésben állottak ugyan a külfölddel, főleg a szláv államokkal, de háború esetére nem volt semmi előkészítve. A csehszlovákok jól tudták, hogy a központi hatalmak győzelme az ő nemzeti törekvéseik végső megsemmisülését, sorsuk lényeges rosszabbodását jelentené. De az a tudat, hogy egyelőre bármilyen ellenállás lehetetlen, s a politikai szabadságoknak mindjárt a háború kitörésekor való korlátozása arra kényszeritette őket, hogy egyelőre némán meghajoljanak a helyzet kényszerűsége előtt. A központi hatalmak első sikerei még inkább hozzájárultak ehhez. De e sikerek ellenére is rendületlen, tántoríthatatlan maradt valami a cseh nemzetben: a nemzeti öntudat, az önbizalom és a remény. Tudták, hogy cseheknek kell maradniok a háború minden esélyei közben, bíztak önmagukban és szövetségeseikben és szilárdul remélték, hogy a háború mégis csak győzelmet hoz számukra. Bíztak benne, erősen hitték, hogy a világrengés hulláma eljut a Blaník hegy tövéig is, felnyitja hatalmas sziklakapuját, a lovagok felébrednek és szent Václav egy új, immár győzelmet hozó Biela Hora-ra vezeti őket. A csehszlovák nemzetnek csakhamar akadt is ilyen vezére T. G. Masaryk személyében, aki nem maradt szárnysegédek nélkül sem: Dürich, Bene§, Stefánik és mások az ő vezéri intencióinak a részesei, lovagjai pedig az otthon, a frontokon lévő s a külföldön élő, erős nemzeti öntudattól áthatott cseh honfitársak. Az önálló csehszlovák nemzeti állam megalkotására irányuló nehéz munkájukat mindjárt a háború elején megkezdik, mégpedig a kormány részéről megindított csehellenes üldözés miatt a külföldön. Megalakítják a „Cseh nemzeti