Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1912

10 zásokíól elzárjuk, amelyeket természete megkíván és huzamosabb időn keresztül tétlenségre kárhoztatjuk. Az ember akkor érzi jól magát, ha a benne rejlő energiák és külső munkája mind minőség, mind mennyiség tekintetében egyensúlyban vannak. A gyermeknél is így van ez, tehát meg kell adnunk neki az alkalmat, hogy képességei érvényesülhessenek. Sajnos, sok helyen a gyermekszoba szelídebb kiadású fogház. A gyermeknek nem szabad onnan kimozdulnia, nehogy kinn valami galibát csináljon. Benn azonban ne merjen mukkani, mert hamarosan elcsitítják. Jókedvének kitöréseit szigorú pillantások, esetleg a rosszalásnak kézzelfoghatóbb megnyilatkozásai követik a hozzátartozók részéről; ha beszélgetni, kérdezősködni kezd, lerázzák a nyakukról, ha kívánságot mer kifejezni, az ismert feleletet hallja: gyereknek nem való. Az ilyen helyen az olyan gyermek az ideál, amelyik mentől passzívabb életet él, menlől kevésbbé véteti észre magát. Szegény gyermek unalomban éli le szürke napjait a gyermekszobában, tevékenységre született természetét lenyűgözik. Az ilyen élet bőséges forrása az idegességnek. Épenséggel nem akarok a gyerek elkényeztetésének, szabados nevelésnek apostola lenni, de annál inkább hangoztatom, hogy mentől több derültséget, jókedvet kell a gyermekszobába bevinni. Hadd legyen ezeknek az éveknek emléke olyan, mint egy aranyos szép álom, hadd gondoljon mindenki úgy vissza gyerekkorára, mintha a meseországban járt volna. Ezek a szép emlékek adnak erőt a későbbi küzdelmekhez, ezek edzik meg testünket és lelkünket, hogy el tudjuk viselni a bajokat és a szenvedések között erős bizalommal várjuk az örömöket. Az örömtelen, sivár gyermekkor igen szomorú örökség, akiknek ez jutott osztályrészül, azokból fonnyadtlelkű, csüggedő, fanyar emberek lesznek, akik félnek a tevékenységtől, elfáradnak, mielőtt még igazán küzdöttek volna. Ne gondoljuk egy pillanatig sem, hogy a szórakozás a felnőttek sajátsága. A legtöbb gyereknek kevés szórakozás jut, mert a felnőttekében — nagyon helyesen — nem engedik