Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1906

10 gondviselő Istenben, ki bennünket a semmiből létrehozott; tanítja szeretni „ex toto corde" az Istent, ki bennünket is annyira szeretett, hogy saját képére teremtett, ki leszállt dicsőségének országából, hogy hozzánk, küzdő emberekhez hasonló legyen, s megváltson. Az igaz vallásosság erőt, kegyelmet, lelkesedést nyújt már a gyönge gyermeknek s kifejleszti benne mindazon erényeket, melyek előttünk oly kedvessé teszik őket, az ártatlanságot, lelki vidámságot, a szülőkhöz való benső szeretetet, az alázatot, barátságot, őszinteséget; erőt ad a gyönge gyermeknek, hogy a jót, ha nehezére esik is, megtegye, a rosszat meg elkerülje. A vallásosság oktatja a gyermeket arra, hogy ha gyarlóságból tévedett, hibázott, nem kell kétségbeesni, mert van Istene, szerető atyja, ki a jóakaró megtérőt atyai szivébe, jóindulatába, szeretetébe ismét visszafogadja. A vallásosság oktatja egyúttal a legszebb, leghatásosabb emberszeretetre, midőn isteni törvénykép kiemeli : „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat", midőn az evangélium alapján a szeretet és irgalom gyakorlásában nem enged különbséget tenni embertárs és embertárs közt, midőn mindnyájunkat az Isten szeretetében testvérekké egyesít, kiknek legszebb erénye, hogy szeretik egymást. Mennyire természetes tehát, hogy gyermekeink nevelésében a vallást tartjuk legelső s leghatásosabb tényezőnek. Minthogy a gyermek első nevelői a szülők, kell, hogy tőlük induljon ki a vallásos érzelem ébresztése. Az anyának van e tekintetben legfontosabb hivatása. Pestalozzi is azt mondja: „az anya közvetítő Isten és gyermeke közt" ; az anya ismerteti meg először gyermekét Istennel, midőn imádkozni tanítja, az anya tanítja meg gyermekét a vallás alapigazságaira ; a gyermek aztán résztvesz a család vallási életében s szivében gyökeret» ver a tudat, hogy Isten szerető atyánk, kit mindenek felett szeretnünk kell, ki nem idegen hozzánk, ki