Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1905

25 Általában véve ilyen marad az egész 16. század folyamán helyesírásunk azzal a csekély eltéréssel, hogy egyik-másik író, aszerint, amint élénkebb, vagy kevésbé élénk volt szóelemző érzéke, jobban vagy kevésbé őrzi meg az írásban a tő alakját, de a -ja, -je ragot a kiejtés szerint kapcsolják a tőhöz. Ezt láttuk már Komjáthinál, ezt tapasztalhatjuk pl. Teleg dinek 1580-ban megjelent prédikációiban is. Rendesen így ír : mon%a, dichekec/r/z/ec (5.), maradggon (84.), hadgya (154.), tudgguc (119.), öregberfyí/ec (167.), adez (261.), tudcz (273.), modgyat (297.), aXdggue (486.), bankodggec (556.) stb. ; vagy pedig egészen kiejtés szerint : la%uk, karhoztattí/ak (stb., habár ezeket is lehet lát-tyuknak stb. olvasni s így az előbbi példák közé sorolandók); melyetek mondatok, meg tec^ik (7.), maragy (44.), álgga meg ('49.), külte (84.), hagga (hagyja 88.\ megengette (84.), tugya (106.\ acz (104.), gonggá (165., 113.), választga (154.), teremc/mnc (253.), tuttac (317.), eiczaka (456.), gonosság (27., 131.), egesseg (102.), hazu^sag (110.), kössed 11.), hawainc (hánynunk, 146.), imatt-ozvan (206.\ vetkes^fem (571.) stb. De ezen írás mellett is akadunk a szóelemzés szerint írt példákra : a -súg, -ség rendesen nem olvad egybe az előtte álló mássalhangzóval, hanem megtartja alakját pl. köwefeég, nemzetség, szentség, chalárr/ság, kegység, menfseg, fogság, restseg, kazda

gság, nagyság stb., találunk ily példákat is : kereskedjenek, munkalotfíanak (39.), másodszor, harmadszor stb. Ha tekintetbe vesszük e néhány példát s hozzászámítjuk a tud-gya, \át-tya féléket, azt kell mondanunk, hogy teljesen a kiejtést követővé nem lett írásunk e korban sem. 0^