Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1900

ARISTIDES, MINT EMBER, Há DVEZÉR S ÁLLAMFÉRFIÚ. Hellas ókori történelme telidesteli ragyogó példákkah így méltó bámulat illeti Kodius honszerelmét, ki hazája üdveért magát váltságul adá, Lykurgus s Solon állam* férfiúi bölcseségét, melylyel hazájuknak létét hosszú időre biztosító, úgyszólván örök érvényű potitikai szervezet keretében századokra szóló törvényeket alkotának. Ott fényeskedik Miltiades neve s fennen ragyog Leonidas harczi dicsősége is kiolthatatlanul a számos Névtelen között, kik a nemes önfeláldozás, az önzetlen odaadás magasztos példaképei maradnak mindenha az utókor előtt, mint a kik az áldozatos honszeretet oltárán, hazájuk védelmében s jövendő jólétéért utolsó csepp vérüket is kiontották. Nem kell-e rajongó tisztelettel s bámulattal adóznunk egy Themistokles, egy Perikles lángelméjének, kik nemzetüket hadban s békében a harczi babérok s a szellemi fensőség eddie O C» elérhetetlen magaslatára emelték ? ! Hát Cimon s Agesilaos, a Thrasybulusok s Pelopidasok neve íeledségbe menjen-e, kik kitartó s hősiesen támadó hadaikban egyrészt dicső csatát álltak a görög földről letakarodó nagy ellenségükkel, másrészt a saját szűkebb hazájukat szabadították fel, — sajnos — honfitársaik nyomásától ? Nem dobbanik-e meg szivünk, ha Epaminondas végső perczeiről hallunk, ki halálos lándzsával szivében, honmentő fájdalmai eredményét — „salvusne esset clipens" — óhajtja csak tudni