Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1896

FÖLDÜNK MÚLTJA. Az ember kíváncsiságából és a tudás után való vágyából mindennek, a mi körülötte van, lehetőleg a tökélyetes megismerésére törekszik. Ezt a tudás vágyat maga a Teremtő öntötte bele az emberi lélekbe. Anyagot is adott eleget. Fejünk fölött látjuk az eget, a melyre oda van téve a ragyogó és jótékony melegséget árasztó nap. íme ez az égi test, a mely a mi munkakörünket megszabja akkor, a mikor az időt felosztja nappalra és éjszakára, a mely a mi élelmünket megadja akkor, a midőn a mi Földünket elárasztja jótékony világosságával és melegségével. A legrégibb időtől kezdve egészen mostanig tárgya volt az emberek kíváncsiságának és tudási vágyának. Az a szép kék égboltozat, a mely ugy látszik, mintha egy óriási nagy üvegharang volna ráborítva a földre, határt szab az ember gondolkodásának. A szem úgy látja, mintha nem is olyan nagyon messze kellene mennünk, hogy azt elérhessük és arról, hogy az micsoda meggyőződést szerezhessünk. Tudjuk, hogy itt a szemünk megcsal bennünket, mert hiába kisértjük meg az utazást, ennek a vége felé, a végére nem jutunk sohasem. A Föld maga, az ő beláthatatlan végű síkságaival, változatos alakulásu hegyeivel, szép völgyeivel, kanyargó folyóival, szétszórt tavaival, mérhetetlen tengereivel, nemcsak a szemnek gyönyörködtetője, hanem ezer és ezer éven keresztül az emberi ész vizsgálódásának is tárgya volt. A fenséges szépségű csillagos ég, az égboltozaton szaggatott gyürü alakban végig futó tejutjával, megszámlálhatatlan sokaságú csillagjaival hány kérdést vet