Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1890

8 tevéssel töltve napjait, a társadalom léháinak számát szaporítsa. A jó és rossz között kell választania s igen nagy kérdés, hogy mire határozza el magát, vájjon az erény rögös pályáján, vagy a bűn rózsás ösvényén fog-e haladni ? Ki szorulna tehát inkább egy tapasztalt vezetőre, mint az ifjú a választó-úton ? Természetes, hogy ekkor is igen nagy befolyással van a családi nevelés, ha az elég alapos volt, de egymaga már ritkán elég. Még a tanító, nevelő, sőt a szülő is hiába hivatkozik a tekintélyre, mert az iíjú inkább hallgat a társak és jó barátok beszédjére ; ezek példája elősegítheti, vagy esetleg könnyen leronthatja az eddigi nevelés eredményét. Sokszor még a külső körülményeknek is nagyobb a befolyásuk, mint a tekintélynek. Boldog, ezerszer boldog az az ifjú, aki e veszedelmes korszakban egy olyan tapasztalt jó barátra tesz szert, akinek keblébe egész bizalommal öntheti ki vágyait, kinek elpanaszolhatja küzdelmeit s kit részesévé tehet sokszor alaptalan, de neki kedves- reményeinek! S ki lehetne az ifjúnak jobb és igazabb barátja, mint az, akinek egész életfeladata az ő boldogulása: t. i. a szülő? Azért nem lehet eléggé ajánlani a szülőknek, hogy e korszakban éberebb figyelemmel kisérjék az ifjú fejlődését; igyekezzenek mindenekelőtt bizalmát megnyerni, meggyőzve őt, hogy nincs igazabb jóakarója, őszintébb barátja szüleinél. Keressék az útat a fiatal szívhez, s ha megtalálták, világosítsák fel komolyan az élet ezerféle dolgairól, folytonosan a jó barát bizalmas, de komoly hangját használva, s vigyázva, hogy a kölcsönös viszony pajtáskodássá ne fajuljon. A fiatal embert önállóságra kell nevelni, mert minden nevelés czélja az önállóság, vagyis, hogy mindenki saját képességeit a neki jutott vagy kijelölt téren a legjobb belátása szerint tudja alkalmazni. Hogy pedig ez megtörténhessék, s a fiatal ember az életben a maga lábán