Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1890

23 lókká tegyék. Óvakodjék tehát a rossz pajtásoktól, az elhamarkodott összeköttetésektől. Az ifjú természeténél fogva őszinte, tapasztalatlan és épen ébredező érzékiségénél fogva könnyen elkábítható. Tudjuk, hogy épen a legjobb és legnyiltabb jellemek érzik legjobban a szükségét annak, hogy másokhoz csatlakozzanak és velők karöltve járjanak az élet útjain. Ha valahol, itt áll az, hogy: »fide cui vide.« Az ilyenekkel való társalkodás elvonja őt a komoly foglalkozástól is. Vagy mit nyer vele az ifjú, ha haszontalan fecsegőket, phantastákat, léhákat vagy nyegle dicsekedőket választ eszményképéül, vagy bűnös viszonyokba, titkos társulatokba stb. keveredik ? Kerülje a semmittevést, a henyélést. Az élet folytonos iskola. Az iíjú ember, ki a polgári életpályára kilép, ne gondolja, hogy már czélt ért, mivel iskoláit elvégezte, habár dicséretesen s kitűnően végezte is : csekély s felületes tudomány az még, melyet itt elsajátított, s ha többre törekedni nem akar, higyje el, azzal még a középszerűségre sem vergődhetik; mert: »alapos és sokoldalú tudományt — mint Kölcsey mondja — csak sok olvasás, még több gondolkodás, sok egybehasonlítás, még több gyakorlás, kifogyhatlan béketűrés és állandóság adhat.« Ez a feladat, melyet a világba lépő ifjúnak, ha magát tökéletessé s boldoggá akarja tenni, ha Istennek és a hazának haszonnal akar szolgálni, követnie kell. Mert egyszerre tökéletes senki sem lehet. Idő, körülmények és rendszeres foglalkozás fejtik ki az embert, s ezek által lesz olyanná, milyenné lennie kell: Isten s az emberiség tisztelője. »A henyélés — úgymond Seneca — olvasás és tanulás nélkül kész halál.« S amit e jeles bölcsek állítanak, ugyanezt a tapasztalás is ellenmondhatatlanul igazolja, mert az ismeretek országa végtelenül kiterjedő, s a bölcsesség kútfeje kimeríthetetlen. Még a legbölcsebb emberben is marad mindig valami, amit a saját és a