Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1890

24 kor szükségei szerint újabb és czélszerübb eszmékkel kell felváltani, s az imitt-amott támadt hézagokat a tudásban kitölteni. Korunk az embertől mindig több és több tudományt követel, s mikor szerezze azt meg inkább, mint az erre legalkalmasabb időben: az ifjúkorban, midőn nincs egyéb feladata, mint jövendő boldogsága épületéhez az anyagot összehordani. Mert senki sem lehet tökéletes az ég alatt, a legbölcsebb embernek is még késő vénségében is kell tanulnia, annálinkább az ifjúnak, ha a polgári életnek hasznos tagja akar maradni, ha nemcsak a maga javát, hanem a közjót is elő akarja mozdítani, s polgártársainak becsülését kiérdemelni. »Otium est pulvinar diaboli,« mondták már a régiek. A komoly munkába elmerült ifjú sokkal kevesebb kísértésnek van alávetve, mint aki idejét csak hivalkodva tölti, s mindig a szórakozás, mindig a mulatság van az eszében. Evvel azonban korántsem azt akarjuk mondani, hogy az ifjú csak a munkának élve, megtagadjon magától minden szórakozást, minden tisztességes mulatságot. Igenis szórakozzék, mulasson, mert ez felfrissíti az értelmet és felruházza azzal a rugalmassággal, mely kedvet visz bele minden munkájába; enéikül ép oly kedveszakadttá lesz az értelem, mint ereje-szakadttá a test ; de soha se tévessze szem elől, hogy a mulatság csak fűszere az életnek, és nem czélja. ?- —>— A tágabb értelemben vett nevelés ugyan, mint már említettük, soha sem ér egészen véget, de a szoros értelemben vett nevelés elérte czélját, ha az ifjúnak megadta a kellő alapot, hogy ez tehetségeit a maga és az emberiség számára hasznosan tudja értékesíteni; mert a társadalomnak hasznos emberekre van szüksége. A fiatal embernek tehát arra kell törekednie, hogy tehetségeinek