Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1888

6 Ily értelemben imádkozott a zsidó főpap is, nemcsak magáért és népeért, hanem minden ember- és az egész természetért ; mert hisz' az is átok alatt nyög és szabadság után áhítoz. Az imádságnak ezen legmagasabb jelentőségéből, valamint egyáltalán a valódi szívbeli ájtatosságból, a pogány ókor vallási rendszereiben csak kevés nyom található. Rokonságban látszik vele lenni az, hogy Athenében is az Archon Basileus ősrégi szokás szerént valamennyi atheneiért szokott imádkozni és áldozni; és amit Herodot a perzsa vallásból felhoz : hogy t. i. az áldozásnál senkinek sem szabad a maga jóléteért imádkozni, hanem csak az Öszszes perzsák javáért, mivel abban ő is benfoglaltatik. Eltekintve azonban ezen középponti és egyetemes állásponttól, az imádság a görögök és rómaiak életében is előkelő helyet foglalt el. Mert az életnek nemcsak vallási, minden fontos cselekvényével, mondhatnók az élet napi szokása valamennyi pillanatával imádságok valának összekötve ; amint már csakugyan a számos kifejezés az imádság különféle nemeire, a görögben több mint tizenöt, a latinban egész sereg bizonyítja, mily előkelő szerepet viseltek az istentiszteletben az imádságok. Homérnál személyesítve (Litai) mint a legfőbb Isten leányai jelennek meg, akik gondosan a bűn háta mögött (Áté) utána járnak és azt meg akarják orvosolni. Aki őket jámbor érzelemmel elfogadja, annak hasznára vannak Zeusnál ; aki azonban őket megveti és tőlök dacosan elfordul, azt bevádolják atyjoknál és kieszközlik megbüntetését. Nála maga a pap is (arétér, oratorj imádkozónak neveztetik. Az imádságok és könyörgések pedig jobbára rövid szent formulákból állottak, melyeket a papi nemzedékek őriztek meg és hagyományszerűleg adtak át ivadékaiknak. Rendesen csak a főbb isteneket hívták segítségül, nevezetesen Zeus atyát és mellette, Tnint egy szent formulából látszik, Athénét és Apol-