Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1888

I. Az imádság. Az imádság, mely az idő és örökkévalóság közti választó falat lerontja, a kereszténységben nem úgy tekintetik, mint meghatározott órákhoz kötött szolgálat, hanem mint a fensőbb élet maradandó föltétele. A lélekre nézve : az, ami a testre nézve a táplálék, a lélek mindennapi kenyere, a szellem lélekzetvétele, mely az Istennel való ezen bűvös összeköttetés által valódi gyarapodást és erőket nyer. A hivő és vágyódó lélek ugyanis imádság közben a nyugodt és szeretetteljes megismerés állapotába helyezkedik át, és benne bőven iszik a bölcseségés isteni szeretetből. A szellemi élet ezen folytonos benső folyása- és visszafolyásában kell gondolnunk ama nagy személyiségeket, akik az emberiség szellemi újjászületésének élén állanak, úgymint Mózes, Illés, ker. János, Krisztus, az apostolok és Istennek minden szentei. Az olyan imádságoknak, melyek a gondolkodás háborítatlanul békés csendében, a teremtett szellem mélyéből szállanak föl, és a teremtőnek alászálló kegyelmi tényét föltételezik, emberfölötti hatalmok van, nem az emberi szellem erejéből, hanem azéból, aki az ember szellemét betölti ; azok tehát mintegy mindenhatók, és egy mystikus merész kifejezése szerént, nyilakként Isten szivébe hatolnak és kényszerítik őt segíteni azt, aki így imádkozik.