Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1887

10 Nem kisebb akadályul szolgált a hadakozó vezérek s fejedelmek közt csaknem folytonosan duló egyenet­lenség s viszály, midőn is nem a közös czél, hanem saját személyes előnyük lebegett szemeik előtt, s ha kez­detben közös czélra vállalkoztak is, utóbb a megkívántató erkölcsi erő s összetartás igen is hiányzott. Mindezen bénító okokat tekintetbe véve> talán nem alap nélküli azon kérdés, váljon nem kell-e magát az egyházat is hibáztatnunk, hogy ily meddő háborúk ki­hirdetése s gyámolítása által legalább is távolabbi oka volt számtalanok halálának ? Ha azon kor jellegét meggondoljuk, úgy el kell ezen kérdés mellett azt is ismernünk, hogy az egyház nem annyira kezdeményező, mint inkább meg­erősítő szereppel birt. Miként Cantu is igen helye­sen jegyzi meg: »0 — az egyház — csak szentesí­tette azt, mit megtagadni lehetetlen volt, habár, mondjuk ki nyiltan, hogy szívesen látta a dol­gok ezen menetét s kifejlődését. Magában a levegőben, a közvéleményben volt azon erő, mely által kiki elra­gadtatva nem rettent vissza az áldozatoktól sem. így a pápák is szinte a közvélemény hatalma alatt csak az egész mozgalom alakítói, kifejezői voltak s a már meglevő kész részekből állították össze az egészet.« Elég tehát csak az akkori általános érzelmekre hivatkoznunk, hogy e vád önmagában megsemmisüljön. Fegyvert ragadni ugyanis mindenki tartozott Krisztusért, természetesen, ha azon harczos keresztény volt. S ép ezért ezren s újra ezren esküdtek meg, hogy nem látják újra hazájukat mindaddig, míg a sz. földet újra vissza nem szerzik ; a ki fogadalmát meg nem tar­totta, az a becsület férfiai előtt gyávának tartatott; míg

Next

/
Oldalképek
Tartalom