Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1884
15 Thaiesnek ezen egyszerű, világos felfogásától messze eltért A naxi mander, az előbbinek kortársa. Nemcsak azt a nézetét vetette el Thaiesnek, hogy mindenek alkotó eleme a viz s e helyett a végtelenséget (infinitas naturae) tette mindennek szülő okává, 4 1) hanem az istenség mivoltáról is egészen eltérőleg vélekedett. Szerinte az istenek nem öröktől fogva létezők, hanem kezdetük van ; hosszú időközökben jőnek létre s tűnnek ismét el; tulajdonképen pedig nem egyebek, mint a végtelen számú világ. 4 2) Anaximenes (570 — 500 Kr. e.) Anaximander tanítványa, a levegőt tekintette mindenek létrehozójának, istennek. Ebből a szerinte megmérhetetlen, végtelen és örökös mozgásban levő levegőből származtatta a földet, vizet és a tüzet, a melyekből jött létre azután szerinte minden más létező. Ezt követte Diogenes Appolloniates is. 4 3) Eph esusi Heraclitus (500 körül Kr. e.), a ki Ciceró állítása szerint, oly homályosan szokta véleményét kifejezni, mintha nem akarta volna, hogy megértsék őt mások, 4 4) a tüzet tekinté a mindenség 1 é t r e h o z ó j á n a k s a z t i 1letéaz isten elnevezéssel. 4 5) Pyth a goras (sz. 580 körül Kr. e. íSamosban) a mindenségnek alapját a számok egymáshoz való arányában kereste, amit a dolgok természetét átható lélek hozott szerinte létre. Ez a lélek, melyből az ember a maga lelkét, az állatok pedig az életet nyerik, az, a mit ő istennek nevez. 4 6) Ezen főistenen kívül azonban még más alsóbb istenségeket, daemonokat, herosokat is vett föl. A mindeuségnek két részét különböztette meg: a holdfeletti részt tanítása szerint a gondviselés és a végzet, a holdalatti részt pedig az Isten, a végzet, eszünk és a szerencse kormányozza. A jövendölésnek (divinatio) minden faját elfogadta, sőt, Cicero szerint, neki magának . is kedve telt az augurságban. 4 7) 4 1) Acad. prior. II. 37. — 4 2) De nat. deor. I. 10. — 4 S) Acad. pr. II. 37; De nat. deor. I. 10 — 4 4) De nat. deor. III. 14, I. 26. - 4 5j Acad. pr. II. 37. - 4 8) De nat. deor. I. 11. — 4 7) De divinat. I. 3.
