Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1858

7 fahalmazok között ott látjuk ugrálni a legzordonabb télben; vidékünk e téli vendége, a czinkék és fakúszók módjára, nem a fák ágas sudarain keresi élelmét, hanem alacsony, félreeső helyek zugait fürkészi, apró fürge teste nem akadályozza öt a még oly csekély lyukak kikutatásában: rözsehalmaz, felrakott hasábok, egymásbafonyódott fagyökerek és legtömöttebb tövises bokrok közölt keresi s találja gazdag lakomáját. Nem csekélyebb hasznot hajtanak a harkályok (Picus) nálunk is ismeretes többféle fajai; ezek nem annyira a fák külső kérgén keresik, mint inkább az alatta rejtőző pondrókat és petéket kopácsolgatják ki erős kúpalakú s hegyes csőreikkel, megbecsülhetetlen hasznot árasztanak erdészetünk, sőt kertészetünkre is. — A vándortollasok közt. melyek csak nyáron érkeznek körünkbe, s a hernyók és kifejlett rovarokat zaklatják, említésre méltók a fecskék (Hirundines): házi (urbica). füstös (rustica), parti (riparia), a légben repkedő bogárkák után iramlanak; a zenér- (Sylvia) nemek: bájdalu zenér (S. luscinia), magyarhoni zenér (S. philomela) stb. a ligetek bokrosabb helyeit kedvelik, itt vendégeli meg a gondos természet kedves dalnokait részint kifejlődött, részint még burokban rejlő férgek pondróival. De mit hordjunk még fel. hogy világosabban bebizonyítsuk azt, miként a madarak minden egyes fajai s nemei bizonyos vidék, tér s helyre utasitvák a bölcs Alkotótól? s hogy a kijelelt telepeket ösztöneik folytán meg is látogatják? hiszen számukra, miként fentebb láttuk, az anyatermészet nem gyüjté egy helyre kizárólag a szükséges élelmiszereket, hanem ligetek és bokrok, hegyek és rónatájak fogadják gazdag teritékkel a tollas vendégek különböző, de majd mindig éhező seregét! — Láthatjuk eléggé e rövid, mondhatom fölületes vázlatból, mily nagy s fontos tényezők e kisded madarkák a mindenben takarékosságot felmutató természetnek — ha mondani szabad— háztartásában; s ismétlem ama tételt: hogy egyes madárfajok, sőt egész seregek meghatározott tér s tájékra szorítvák, hova élelmüket keresni ösztönszerűleg sietnek is; melyből következik a természetnek fészkelés és kiköltéskor e szárnyasok élete fentartására vonatkozó szinte fontos törvénye: hogy ugyanazon módon s ugyanazon nemíi eledelt kereső tollasok fészkei egymáshoz igen közel ne essenek; bizonyára nehogy az ily korban elgyengültebb testli, s kisdedein — eszes lényt sokszor megszégyenítő — vonzalommal csüggő s őket gondosan tápláló madarkáink kedves tűzhelyeiktől messze távolban kénytelenittessenek keresni élelmet. A kiköltési időn kívül, midőn nem fűzik őket anyai szeretet s gyötrő aggodalommal őrzött kis