Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1916

A Berde-tanári jutalmat az 1916—17. isk. évre Csifó Sala­mon teol. tanár kapta. Minthogy az isk. évet nagyon későre kezdettük, hogy a tanulmányi anyagnak legalább lényeges részeit helyes összefogla­lásokkal elvégezhessük, mindjárt első ülésünkön (nov. 13-án) el­határoztuk egy ad hoc tanmenet készítését, amit nov. 27-i ülé­sünkön el is végeztünk, tehát jóval előbb, mint a hogy az erre vo­natkozó miniszteri rendelet kiadatott. Módszeres tanácskozást kettőt tartottunk (XI. 13., III. 9), ellenőrzőt csak egyet (1. 15). A szü­lőket a tanulók magaviseletéről és előmeneteléről értesítettük. Az igazgató az év folyamán a lecke-órákon a rendelkezésre álló időhöz képest hospitáit, átvizsgálta a dolgozatokat, osztály­könyveket s megjegyzéseit közölte a tanári karral. A kormányképviselő hivatalos látogatást nem tett. Az ifjúság színház és moziba járását az idén is korlátoztuk. A Nemzeti Színház ifjúsági előadásait azonban buzdításunkra kellő számban látogatták. Az Országos Közmívelődési Tanács „Vasárnapi Könyv“ c. kiadványát a tavaly is, az idén is 130—140 példányban járatták tanulóink. Közérdekű, hasznos, minden ismeretágra kiterjedő, köny- nyen érthető közleményeit nagy kedvvel és érdeklődéssel olvassák tanulóink. Március 20-án egy német szakember a szikratávíróról tartott előadást mutatványokkal, mely előadást az ifjúságnak Uzoni Imre tanár tolmácsolt. A valláserkölcsi állapotot illetően unitárius növendékeink közül a felsőosztályuak (VI—VIII.) az egész év folyamán jelen voltak a vasárnap d. e. templomi istentiszteleten. A templomba az ifjúságot a tanári kar egy része kisérte. Az alsóosztályuak (I—V.) a VIII. o. tantermében (a régi consistoriális teremben) vasárnap délelőttönként Vári Albert vallástanár vezetése mellett papnövendékek által tartott istentiszteleteken vettek részt, a nyári időszakban a templomban. Az istentiszteletet az intézetben a pap­növendékek kellő buzgósággal és szorgalommal végezték. A nem unitárius vallású növendékek saját felekezetök lelké­szétől nyertek hitoktatást s ezek vezetése mellett teljesítették egyéb vallási kötelességeiket is. Panasz ez irányban nem fordult elő. Áldozó csütörtökön május 17-én tanulóink közül a követke­5*

Next

/
Oldalképek
Tartalom