Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1916

— 68 — zők konfirmáltak: a III. o.-ból: Fikker Sándor, K. Nagy Ákos, Orbai Dénes, Reichert Antal; a IV. o.-ból: Berde Károly, Bíró Gábor, Biró Izsák, Csegezi István, Deák László, Ekárt Gábor, Fazakas Jenő, Ferenczi Sándor, Fülöp Zoltán, Gál Gyula, Gálfalvi Géza, Géléi Béla, Gspann Károly, Iszlai István, Kelemen Ernő» Kovács Elek, Nagy Albert, Pálffi Antal, Pető Mózes, Sikó Lajos’ Szabó Kálmán, Székely Ferenc, Tamás József, Ürmösi Jenő, Zsig- mond Ferenc, összesen 29-en. Jeleseink sírjainak gondozása. A valláserkölcsi nevelés érde­kében történt az a helyes intézkedés, hogy a kolozsvári temetőben nyugvó egyházi és iskolai jeleseink sírjait ez évtől kezdve az ifjúság fogja gondozni és jókarban tartani a teológiai akadémiai tanárok, a gimn. vallás- és történelem tanárok, a konviktusi gondnok és az internátusi felügyelők vezetése és felügyelete mellett. E tekintetben már is jelenthetem, hogy május 19-én a III. és IV. gimnázium ösztöndíjas tanulói Vári Albert, Kelemen Lajos és Kovács Kálmán tanárok vezetése mellett kimentek a helybeli teme­tőbe s felkeresték az ott nyugvó egyházi és iskolai jóltevőink sír­ját. A vezető tanárok röviden fölujitották az egyes jóltevők emlé­kezetét. Azután a tanulók hálájuk és kegyeletük jeléül megtisztí­tották a sírokat. A következő helyeken róttuk le ez alkalommal a kegyelet adóját: Brassai Sámuel, Berde Mózsa, Bölöni Farkas Sán­dor, Szentiványi Mihály, Székely Sándor és Gedő József sírjánál. Ugyanez alkalommal meglátogattuk a Szentábrahámi Mihály, Kriza János, Kovács János, Mikó Lőrinc, Kovácsi Antal, Benczédi Ger­gely, dr. Nyiredy Géza, dr. Barabás Ábel és Jakab Elek sírját is, melyek közül a Szentábrahámié tisztítást igényelt volna, de azt valamelyik szomszéd által odahordott föld miatt el nem végezhet­tük A többiek szépen gondozva vannak. A fegyelmi állapot jó volt. A tanulók túlnyomó nagy többsége kifogástalan magaviseletét tanúsít és szép szóval, komoly atyai intelmekkel fegyelmezhető, a jó úton tartható. Nagy megnyugvás sál jelenthetem, hogy e tekintetben nem tapasztaltuk a háborúnak azt a romboló hatását, amelyről több helyen komolyan panasz kodnak. Egy tanulót első félévi értesítője meghamisítása, egyet fegyelmezetlen magatartása miatt igazgatósági dorgálásban kellett részesítenünk. Az egészségi állapotról az orvosi jelentés hátrább részletesen

Next

/
Oldalképek
Tartalom