Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1915
— 27 — A vallásfilozófia ezen typusa alapján a beváltott reményeinket a dolgok összegével, úgy amint vannak, azonosítjuk. Hogy pedig ez a természetellenes egység létre jöjjön, szükséges, hogy a dolgokban úgy amint vannak, megnyugodjunk és elfogadjuk a valóságot, mint egy univerzális elme tartalmát. Vagy semmisítsük meg a gondolkozás rendes útját és bizonyítékait és szerezzük meg helyette az extatikus meggyőződés kedélyállapotát, melynek az idealizmus legmagasabb igazságot és értéket tulajdonit. Az első esetre nézve sikert érhetünk el, ha minden értéket megsemmisítünk, kivéve az elme nyugalmát és békéjét. Második esetben eredményt akkor nyerünk, ha szem elől tévesztjük a valóságot és értékekei, az extatikus állapot érzéki értékeinek kivételével. A progressivizmus, vagy új realizmus neve alatt azt a vallásfilozófiai irányt értjük, mely igazolni próbálja naiv, mindennapi reményeinket, hogy valamikor eljön az idő, amikor megszerezzük azokat a dolgokat, bölcsességet, erőt, összhangot, erényt, boldogságot, életet, melyek után úgy vágyakozunk és amikor megszűnnek majd a bűn, a fájdalom, a halál s más reánk nehezedő nyomorúságok. E typus tárgyalásánál, csábítóan kínálja fel magát James Vilmosnak „The varieties of religious experience“ geniális munkája, de mert határozott irányelveket nem állít fel a vallás filozófiai tárgyalására vonatkozóan, kényszerítve voltam, Hobhouse-nak a progressivizmus irányzatát tipikusan jellemző „Development and purpose“ c. munkáját választani vezetőül. Az ember létét, mint főtényezők, hosszú időn keresztül a vak küzdés és a természeti kiválasztás biztosították egészen addig a pontig, melynél az értelem megkezdette a maga egységesítő és harmonizáló munkáját. Éppen a modern civilizáció megmutatta, hogy az emberi értelemnek van képessége arra, hogy az élet felett ellenőrzést gyakoroljon. A fizikai életállapotokat igazgatja, a tudomány utján, mig a vallás és etika segítségével a fajokat egységesítő ideákat alakítja ki, törvényeket, erkölcsi korlátokat, szociális intézményeket állít fel, hogy az emberi fejlődést biztosítsa, (i. m. XXII—XXIII. 1.) Úgy az empirikus, mint az analitikus argumentum odavezet, hogy a világ folyamatát úgy fogjuk fel, mint egy szerves (organic)
