Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1914

— 66 —

tani titáni küzdelmében dicsőséggel álljuk meg helyünket. A ti munkátoknak, a ti törekvéseiteknek lett eredménye a mai modern Magyarország. Olyan alapját raktátok le a magyar nemzet jövőjének és naggyá fejlődésének, amely szilárd és erős biztosítékot nyújt nekünk és bizalommal tölt el az eljövendő nagyság elérésére vonatkozólag. Igen, most, ma, ez a háború a magyar nemzet tüz- próbája, ez a háború mutatja meg, hogy van létjogosultsága a magyarságnak! Egy ország, egy nemzet, melynek ezeréves dicső múltjában annyi külső és belső ellenséggel kellett megküzdenie, amely elmaradt a fejlődésben, mert történelmi hivatását kellett betöltenie; egy nép, mely a békét csak alig pár évtizede élvezi — s ez az ország, ez a nemzet, ez a nép most dönthetetlen szilárdsággal áll^meg ádáz ellenségei közepette; egyik lábát az Aldunánál, a másikat a Kárpátoknál megveti s bőszült haraggal veri vissza ellenségeit. Hol van az az ember, aki nem hisz egy ilyen nemzet jövőjében? És hol van az, aki nem emlékezik vissza azokra a hősökre, akik a reformok terén s a csatamezőn egyaránt alapját vetették meg ennek a dicsőséggel teljes jövendőnek? Oh, kedves Barátaim, boruljunk le ott, „hol sírjaik domborulnak, és áldó imádság mellett mondjuk el szent neveiket!“ Azután esküdjünk a magyarok Istenére, hogy rabok soha nem leszünk!!! Nem sújthatja már többé a Teremtő ezt a sokat szenvedett országot, hisz elmúltak már, azaz nem, most vannak elmulóban a megpróbáltatás napjai. Az irtó háború után boldogító békének kell következnie. Hisszük Uram, törhetetlen bizodalommal reméljük eme szebb kor felvirradtának hajnalát, azt a hajnalt, mely rózsás pírjával egy örömtől ujjongó nemzetre veti áldásos sugarait. Emlékezzünk akkor vissza hős elődeinkre, a dicső szabadsághősökre, „majd ha eljön győzedelmünk napja, — a szabadság dicső ünnepe! — S kiáltson fel millióknak ajka: Aki kezdte, az végezte be!“