Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1914

— 67 —

Imádság

a május 22-én tartott évzáró ünnepélyen a templomban.

Mondotta : Vári Albert vallástanár.

Istenünk, jó Atyánk ! rendkívüli időben, s rendkívüli viszonyok között, remény és aggodalommal eltelve nyitottuk volt meg ezt az iskolai évüdket, amelynek a te édes atyai jóvoltodból végére jutottunk. Táplált a reménység, hogy te, aki a múltban oly sok küzdés és megpróbáltatás között nem hagytad el gyermekeidet, hanem egyszer mint igazságot osztó hatalom, máskor mint türelmes és megbocsátó Atya, egyszer mint a hadak győzhetetlen ura, máskor mint a békességnek szelíd Istene, mindig védelmeztél és oltalmaztál, — most sem fordítod el tőlünk kegyelmednek áldásokat osztogató tekintetét. Bíztatott a remény, hogyha lesznek viharos napjaink, csüggesztő óráink, amelyek elveszik tőlünk a munka kedvét, a törekvés vágyát, de lesznek boldogító pillanataink, amelyekben látni fogjuk az életet adó napsugárt, s hallani fogjuk istenséged bátorító ígéretét; „Ha megtartjátok az én parancsolataimat, békével bírhatjátok ezt a jó földet.“ Éltetett a remény, hogy te, aki lélek és szellem vagy, nem fogod előlünk végképpen elzárni a lelki fejlődésre, a szellemi tökéletességre vezető utakat és alkalmakat, hanem folytathatjuk a megkezdett munkát s végezhetjük a jó kedvvel vállalt kötelességeket.

De reménységünk mellett voltak aggodalmaink is. Vájjon a háborúnak rémes forgataga és mindent elsöprő vihara, amelynek akkor szinte közvetlen közelből hallottuk megdermesztő zúgását, nem fog-e minket is kisodorni otthonunkból, s az erények és Múzsák ősi hajlékából ? Vájjon legszentebb szándékainkat s legerősebb elhatározásainkat is nem törik-e meg a minden percben bekövetkezhető mostoha viszonyok? Vájjon amikor lelkünk szomju- hozza az igazságot, amikor szívvel keressük a lélek mindennapi kenyerét, akkor nem állít-e meg útunkban a testi kenyér hiánya, vagy nem tartóztat-e fel valamely pusztító betegség áradata?

És ime jó Atyánk, ilyen remény és aggodalom között megkezdett iskolai évünknek a te jóvoltodból végére jutottunk. Reménységünk jó nagyrészét beváltotta az idő. Jó szándékaink, nemes elhatározásaink, hív és igaz törekvéseink nem voltak hiábanvalók.