Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1911
— 24 — Fejtegetéseink végső eredménye gyanánt tehát megállapíthatjuk, hogy van az élet mellett és felett értékesebb valami is, s ez az öntudatos emberi szellem tartalmának megvalósítása az alkotásokban. A szellem kiemeli a logos tartalmából a jelentőst s újjá alkotja minden mellékesre való tekintet nélkül, mert ezen munkában tiszta örömét leli; s ezért igaznak kell elismernünk Poincaré azon állítását, hogy «la Science pour la Science» s igaza akkor is, mikor «La valeur de la Science» c. művének végső soraiban azt írja, hogy a gondolat a világító, mely fényt vet a hosszú éjszakába — s az, ami világit, az minden: c’est cet éclair, qui est tout. S azért a filozófiának, ha tudomány, más kiinduló pontja nincs, mint az öntudatos emberi szellem a maga élményeivel. Ez az ismeretelméleti álláspont az egyetlen, amelyre a filozófia támaszkodhatik s csak ezen az alapon vetheti meg lábát a makrokosmos nagy áradatában. Csak, ha innen indul ki, akkor juthat el arra a magaslatra, hogy intuitive pillanthasson be az élet mélységeibe, melyeket megjárt s átélt s csak erről a biztos álláspontról tekinthet veszély nélkül előtte ismeretlen világokba; mihelyt azonban ezt a helyet elhagyja vagy a mindennapi élet töredékes adatgyűjteménye vagy misztikus rajongásainak vergődő zsákmánya leend. A filozófiának az élettől elszakadnia nem szabad, de a szellem szemlélő és reflektáló erejével föléje kell emelkednie; így válik azzá, ami volt s aminek lennie kell — élethatalommá.
