Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1910

— 29 —

evangéliumának a vége, a 16 rész, sok szövegből hiányzik, s ma általánosan késői toldásnak tartják. Ebben Jézus már akkor jelenik meg a tizenegynek, mikor asztalnál ülnek, megdorgálja őket hitetlenségükért és keményszívüségükért, utasítja, hogy hirdessék az evangéliumot minden teremtésnek és hozzáteszi: Aki hiszen és meg- keresztelkedik, idvezül, aki pedig nem hiszen, elkárhozik“ (16. 13— 15). Miután pedig beszélt velük, felvitetett a mennybe és ült az Istennek jobbjára. Lukácsnál Jézus szintén elmondja, hogy prédikálni kell a megtérést és a bűnbocsánatot az ő nevében minden pogányok között, sőt meghagyja a tanítványoknak, hogy várják be Jeruzsálemben a mennyei erő elküldését. Jánosnál tíz tanítványnak jelenik meg Jézus és azt mondja: „Békesség nektek. Amiként engem küldött vala az Atya, én is aképen küldelek titeket“. Ezután reájuk lehelt és monda nekik : „Vegyetek Szentleiket. Akinek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; akikéit megtartjátok, megtartatnak“ (20. 19—23). Nyilvános, hogy e helyek nem való eseményeknek a leírásai. Úgy látszik, hogy egy dolgot akarnak leírni, de sem a hely, sem az idő, sem az elmondott szavak, sem a hallgató tanítványok száma nem azonos, s maga a Jézus csodás feltámadása és mennybemenése sem tartható valónak. Ezeket tehát nem a Jézus tanításai közé kell számítanunk, hanem a primitiv egyház felfogásának.

E primitiv egyház is tehát céljának ugyanazt tekintette, amit Jézus, t. i. az Istenországának eljövetelét. Ezt azonban istennek természetfölötti beavatkozásától és a közel jövőben várta. Hitük szerint, amint azt az evangéliumok eschatologiai részei mutatják, az élők közül némelyek nem halnak meg, mielőtt meglátják, hogy az Isten országa eljött. Mennyire más volt a Jézus gondolata, ki azt tanította, hogy „boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják“ s midőn a fariziusok azt kérdezték, hogy mikor jő el az Istennek országa, ő így felelt: „Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: íme itt, vagy íme amott van; mert íme az Istennek országa tibennetek van“ (Luk. 17. 20).

Korunk egyházának szétszakadozott állapotában, amikor dogmai, szertartási és igazgatási kérdések, társadalmi és nemzetiségi törekvések a kereszténység millióit egymástól annyira elválasztották, hogy a kiegyezésnek, az egy célra munkálásnak még csak a lehetőségét