Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1910

— 16

s nem akarják még ma is sokan elismerni. De itt már az eleven,, lüktető élet szava és gyakorlata hangosabban követel. A természeti tudományok általánosan ismert óriási fellendülése és gyakorlati fontossága láttára lehetetlen az iskolának többé elzárkóznia attól a kívánalomtól, hogy ezeknek sokkal nagyobb, jelentőségüknek megfelelőbb helyet kell biztosítani a tanulmányok sorában s lehetetlen el nem ismerni, hogy ezeknek képző ereje semmivel sem kisebb,, mint a humánus tanúlmányoké

A német természetkutatók és orvosok hamburgi közgyűlése egy pár évvel ezelőtt úgy fejezte ezt ki, hogy „a mathematikai és természeti tudományokat a nyelvekkel teljesen egyenlő értékű nevelő eszközöknek“ ismeri el s azért az a követelménye, hogy a középiskola nyújtotta míveltség ne legyen se egyoldalúan nyelvi-történeti, se mathematikai-természettudományi.

Tehát forrásról, kialakúlási processzusról van itt szó s nem igen lehet kétséges, hogy mi lesz e processus vége. A múltnak, a történelmi-nyelvi tanúlmányoknak engednie kell eddigi, majdnem kizárólagos jogából s testvériesen az osztó igazság elve szerint meg kell osztoznia a jogát, erejét és jövőjét érző természettudományokkal.

Mindezt csak azért érintettem, hogy rámutassak a Kartárs úr által tanítandó tantárgyak napról-napra növekedő fontosságára és jelentőségére s egyúttal arra is, hogy ezek a tanulmányok csak eszközök egy szép és fenséges cél, az emberré nevelés szolgálatában.

A tantárgyaknak ezt az eszközi jelentőségét soha egy percre sem szabad szem elől tévesztenie a tanárnak, mert az iskolában észlelhető bajoknak egész tömege származik ebből. A középiskolában nem a tudomány, a tantárgy a cél, hanem a tanuló a maga mívelésre áhítozó és szomjuhozó leikével. A középiskola a tudományt nem önmagáért miveli, miként a tudományegyetem; hanem minden tantárgyat csak annyiban értékel, amennyiben a bontakozó gyermeki lélek evolúcióját elősegíti. És ezért azt hiszem, téves úton jár az a tanár, aki csak a tárgya érdekeit nézi s elfeledkezik a célról, a gyermeki lélekről, annak szükségleteiről s befogadó képességéről. Mert a gyermeki lélekbe új palántákat nem igen lehet ültetni. Minden lélekben megvan a születésével magával hozott mag, csira és gyökér. Tehát nem új magvak, csirák és gyökerek elültetésére kell törekednünk, hanem a már meglevők gondos védelme-