Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1907

14 —

állandóságában. Mindenesetre dicséretre méltó óvatosság, de mi még sem tudunk tapsolni neki. Hiszen ha valaki, Széchenyi előre látta a nemzet bukását s mégis kötelességének tartotta a kormányban tárcát vállalni. A szabadságharc alatt állandóan Kolozsvárt időzött s ha néha-néha az osztrák mozgásba hozta a kormányszék minduntalan el-elakadó gépezetét, ő is a többi hivatalnokokkal együtt gépiesen végezte szerepét. 1850-ben Wohlge- muth ország főkormányzó kinevezi a Beszterczén székelő bűnfe- nyítő törvényszékhez tanácsossá. A hivatalt elfogadta. E tettére vonatkozólag hadd álljanak itt saját szavai minden megjegyzés nélkül: »Nézetem, meggyőződésem az volt: leigázott hazánk erre vagy amarra fordulása nem függ alsóbbrendű fokozatú hivatalnokoktól ; de hazája fiainak egyes hivatalnok is segíthet egyben másban s érzettem magamban, hogy a hivatali állomást, melyet elfogadandok, lelkiismeretesebben, hasznosabban fogom hazám fiaira nézve betölteni, mint egy idegen, ki tudja honnan jött. E mellett nyíltan megvallom: rosszul esett volna huszonöt éves folytonos hű szolgálatom méltán kiérdemlett jutalmától — fizetésemtől megfosztatnom« Ettől fogva pályáján fényesen halad előre, de az irodalomnak végkép búcsút mond. Pedig most baráti buzdítás, majd hivatalos presszió igyekszik őt sorompóba állítani. Lichtenstein herceg nyájasan kéri, világosítsa föl a magyarokat egy történeti munkában az ausztriai háznak irántunk tanúsított annyi jóvoltáról; Kovács lehető szelíden, udvariasan félretolja a keserű poharat. Mikó egyre unszolja barátilag, váltsa be már a Î ozzá fűzött reményeket.1 — »Vitae summa brevis spem nos

1 1855. febr. 26-ár. kelt levelében a többek között így ír Kovácsnak- »Nem bitorlók népszószólói jogot, ha kimondom, hogy Önre, tanácsos úr, a hazai közvélemény azon terhes, de lélekemelő és kedves tisztet nehezíti, miszerint székely nemzetünk viharos múltját, változó szerencséjíí életét megírja s ezer év munkájának üresen álló rámáját betöltse ... Ha Méltóságod, ha mi, kik éltünk alkonyán vagyunk és a múltat és jelent egyaránt megismerni, átélni alkalmunk volt, ha mi ezt nem tesszük, egy későbbi nemzedék a legjobb akarat mellett sem fogja tehetni úgy, amint a mi lelkünk óhajtja, múltúnk érdemli, a történeti igazság követeli.« Majd alább: »Ne feledje Méltóságod, hogy roppant készültségétől s hazafiui hű érzelmeitől nemcsak én, de legjobbjaink fajunk múlt történeteinek megírását várják, sőt a maradék nevében követelik. . . Kis fiamnak, kit székely származására