Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1906
6 — „lompos labanc“, ha megszorítottuk. Dunán innen, Dunán túl, hej ha azok a zöld mezők újra beszélni tudnának! Tiszán innen, Tiszán túl, hej, még a fűszál is ujjongana rajta, hogy szaladt a „gémlábu“ német, mikor rajtaütöttünk. Rákóczi haj, Bercsényi haj, mintha hallanám vitéz kurucaitok paripáinak dobogását, mintha látnám Tyukody pajtást, amint a hamvadozó őrtüzek mellett ott virraszt s a pihenés óráiban „az tőikének“ iszik bort, hogy aztán vért ihassék, ha hallja a trombitaszót s „átverhesse a labancot a másvilágra.“ Jöttek aztán szomorúbb idők. A trencséni gyásznap, az Ocs- kayak árulása, a kishitűség, a végkimeríílés. A virtusunk ölt meg, a magyar virtus: az örökös ötletesség, a holnappal nem törődő, az előre nem néző szilaj nekirugaszkodás. S hogy egészen maga alá gyűrhessen, megfogott a turáni átok is, a csüggetegség. Csaknem egy évtizedig lengett a rohanó kuruc-sereg élén a Rákóczi „pro libertate“ lobogója, s egy évtized emberfeletti erőfeszítése után abból a libertásból, amelyért annyi vért ontottunk, nem maradt egyebünk, csak a kurucvilág kopott rézsustákja, a kongó libertás. Milyen kegyetlenül is tuds-z büntetni, magyarok istene ! Mintha nem lett volna amúgy is elég része a sors keserű iróniájában ennek a szegény nagy pipáju, kevés dohányu nemzetnek! Sebeinkre aztán a Rákóczi beleegyezése nélkül kötött szath- mári béke kínálta fel csodaszereit. Meglehet, hogy valóban csodaszerek voltak, de Rákóczi nem tartotta azoknak. Ő még hitt a nemzet jövőjében. Erős meggyőződése volt, hogy idegen segítséggel még egyszer talpra állíthatja nemzetét, s ezért a megalkuvás helyett a hontalan bujdosás keresztjét vette vállaira. A fölkínált kegyelemből pedig nem kért, mert, mint Emlékirataiban mondja : „Ám ha ezt az ajánlatot elfogadom, előre láttam, hogy bár személyemet biztosították, de nem a becsületemet, mert el kellett volna mennem hazámból, le kellett volna mondanom arról a nemzetről, amely annyiszor bizonyságát adta irántam való szeretetének és bizalmának. A törvények megtartásának minden biztosítékát egyedül az annyiszor megszegett királyi szó nyújtotta csak. A békének ez az alapja úgy tűnt fel előttem, mint a jég, mely elolvad ; és semmi mást nem remélhettem, csak a nemzet és lakósok örökös szidal-
