Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1906
7 mait és átkait, hogyha magamnak biztosságát megszerezve, a nemzetnek józan ésszel előrelátható nyomorúságaiba beleegyezem.“ Ilyen nemes jellem volt II. Rákóczi Ferencz. Ilyen nemes lélek lobogott a kurucok nagy fejedelmében. Nem is jött haza sohasem. Ott halt meg a többi bujdosóval Nagy-Törökországban. Vájjon mit álmodott ott lenn a sírban a Bosporus habjainál?! Hivő lelke vájjon megérezte-é, hogy küzdelme nem volt hiábavaló, hogy az a nemzet, melyre az ő akarata nélkül tették rá a béke szemfedőjét, nem halt meg. Hogy a késő unokák az ő küzdelméből, a fenséges kuruc-tragédiából merítették és merítenek új erőt, újabb meg újabb tragédiához, mert a mult szenvedni megtanított, de félni nem. Annyi vér folyt már ezen a földön, hogy minden röge velünk érez, megérti a mi fájdalmunkat, s mintha szive volna, nagy, nehéz, átnyilalló fájdalommal issza be a vértanuk vérét, s kéri, követeli vissza a hontalan bujdosókat. Jönnek már, jönnek! Thököly és Zrínyi Ilona, Rákóczi és fia, Bercsényi és felesége, Esterházy Antal és Sibrik Miklós. A nagyok közül egyedül csak a zágoni iródiák, a hiv apród, Mikes, marad ott, hallgatni tovább a tenger mormogását s ki tudja, — tán kvártélyt csinálni, ha újra kezdődnék a nagy tragédia. De itthon van, de haza jött ura, a nagy fejedelem. Itthon vagy, haza jöttél te nagy, te szent, te bujdosók bujdosója ! A gyávaság és a meghunyászkodó pulyaság hiába bélyegezett hazaárulóvá, hiába tett hontalanná, emléked hiába dobálta meg sárral: itthon vagy, velünk vagy, nem vagy hontalan. Nem, eddig sem voltál az! „Számkiüztek nemzeted sorából“, de azért ott éltél, ott vertél tanyát a szivek mélyén, hol a szent rajongás terem, hol a nagy elhatározások születnek, hol a mindent átölelő, mindent megértő és minden nyomorúságot megaranyozó szent hazaszeretet tanyáz. Csaknem két század folyt le azóta, hogy a sírban nyugszol. Haj, micsoda két század! Égen és földön minden ellenünk támadt; Egyedül csak a szellő nem volt ellenségünk, mely a Marmora- tenger partjáról hirt hozott felőled. Rákóczi, haj, hányszor, de hányszor beborult azóta is fejünk
