Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1906

- 4 lássa hazáját. A másfél százados török iga lehetett hatásában vészesebb, de nem volt ilyen megalázó, nem volt ilyen tűrhetetlen. A törökkel kétszáz évig martuk, fogyasztottuk, pusztítottuk egymást, de legtöbbször vitézi mérkőzésben, de bizonyos gavalléros tisztességtudással. Versenyeztünk egymással a vakmerő bátorságban, a hősies önfeláldozásban egész a naivságíg. A harcot magáért szerettük s azért a hadi erényeket az ellenségben is megbecsültük.

A német fegyverek győzelmével egy csapásra vége lett minden romantikának. A német más szemmel nézte a világot. A harc neki csak eszköz volt s pöffeszkedő gőggel nézte le a mi naiv virtuskodásainkat. Nem nemzet, nem hadsereg voltunk mi már neki, hanem meghódított csürhe, fegyelmezetlen banda, amelyet ráncba kell végre szedni. Régi nóta biz’ ez, s mintha ma is hallanék. Mindazonáltal nem a magyar önérzetnek ez a hajótörése, nem az urak elkeseredése szülte meg a kurucvilágot, hanem amit ki akartak rántani a lábunk alól, a föld mozdult meg. A föld, az anyaföld, ez a véráztatta magyar föld mozdult meg s küldte el fiait, mostoha fiait, az agyonsanyargatott jobbágyságot, hogy a nincsetlenség kenyértelen keserűségéből kovácsoljanak maguknak kardot. A néplélek legmélyéről szakadt föl az a jajszó, mely ez országot újra talpra állította a német ellen s nem a palotákból, nem a nemesi kúriákból indult ki, s nem is a rendi kiváltságokért, nem az urak despotismusának megnyirbálása miatt szállott fegyverbe, kivált kezdetben, mint rosszakaróink hirdetni szeretnék.

Hogy talált rá Rákóczira, az is végtelenül tanulságos.

Az 1697-i „parasztlázadás“ — ezt persze nem szégyeljiik „lázadásának bélyegezni — ügy próbálta kapacitálni Rákóczit, hogy — el akarta fogni vezérnek. Rákóczi, ki sohasem volt forradalmi temperamentum, Bécsbe szökött e furcsa megtiszteltetés elől, de később maga sem találta furcsának s nem volt lelke, hogy kitérjen előle. A Rákócziak és Zrínyiek véréből való vér volt. Anyai nagyapja a vérpadon hunyt ei, apai ősei erdélyi fejedelmek, a szabadság hagyományos védői, anyja a legnagyobb lelkű magyar asszony, a hős Zrínyi Ilona, a kuruc király felesége. Neve és származása predesztinálta arra, hogy a nemzet vezére legyen. Az lett. Kezébe vette a Bocskayak örökét; de még ki se bontotta a lobogót s már elárulták és bebörtönözték. A nagyapja sorsára kerül.