Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1905

— 71

minden alkalommal, amikor ösztöndíjukat kivették, bizonyos kis összeget, 10—20 krt. hagytak benn az emlékalap növelésére, hogy ezzel is leróják kegyeletük adóját jóltevőik emlékezete iránt.

Az ifjúságnak e részben önként befizetett filléreiből nőtt és gyarapodott az az alap, amelyből intézetünk két boldogemlékü jól- tevőjének arcképét megfestethettük.

Mikor igazgatóságunk egyik tavalyi ülésén szóba került, hogy ez alapot már fel lehetne és kellene használnunk s arról gondolkoztunk, hogy nagyszámú jóltevőink közül kiket válasszunk ki, e választás önként esett Koncz Jánosra és Kelemen Benőre, kiknek jótéteményeit legelőször az az ifjúság élvezte, amely az alapot gyűjteni kezdette. Annak képét városunk szülötte, Nagy Zsigmond, budapesti festőművész, emezét Ürmösi Sándor homorodkarácsony- falvi hitrokon festőművész készítette. Tudásuk, szellemük legjavát öntötték képeikbe s nem kíméltek költséget és fáradságot, hogy képeik örök időkre hirdessék alkotóik művészi egyéniségét s a tanuló ifjúság háláját.

E képek leleplezésére gyűltünk össze, kedves ifjúság! Lelkem e percben visszaszáll intézetünk múltjára. Keresem azt a forrást, amely annyi küzdelem, annyi vihar s balszerencse között is nemcsak táplálta az élet vizével, hanem gyarapította, fejlesztette, virágzóvá tette. Keresem, kutatom, mi adhatta kicsiny egyházunknak s iskoláinknak a romlás, pusztulás, a végső elmerülés pillanataiban azt az erőt, amely mindig megmentette s a századok viharaiban az újabb fellendülés forrása lett? Antheusnak az anyaföld érintése adta meg az erőt a további küzdelemre. A mi intézetünk nem támaszkodhatott a közvélemény támogatására, nem részesült soha földi hatalmasságok kegyeiben, nem kapott soha nemzeti közvagyonból hatalmas alapítványokat. De volt mindig egy kincsünk: vallásunk, amelyet a „lopok el nem lophattak“ s amely drága talizmánként, mint Antheusnak az anyaföld érintése, mindig új erőt adott a gyász és elnyomatás napjaiban a további küzdelemre.

Hitelődeinknek vallásunkhoz való ragaszkodása áldozatokkal, nagy áldozatokkal járt. Olvassák csak egyházunk küzdelmekkel teljes történetének lapjait! Egyetlen lapot sem fognak tatálni, amelyen az áldozó készség fölemelő példáival ne találkoznának. Ez az áldozó készség volt az az erő, mely iskoláinkat fenntartotta a múltban s hiszem