Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1905
stb. E jelentésben divatozik a székelységben is, csak amint Erdélyi helyesen megjegyzi „ ... a folyamatosságot, bevégzetlenséget vagy tartósságot nem általánosan jelöli a múltban, hanem inkább csak a kevéssel azelőtti időre . . . értve.“ Pl. Ez ehejt úgy nyújtozódik A vala, hogy . . . Imre bú is emöne kőé; hiú (— hivul) vala münköt is, de mii nem igérközhettiink. Tám valami ri'acsapott a tyúkokra, met úgy vacognak vala, hogy . . . Azonkívül, mint a háromszékiek, a miénkek is használják kérdésekben, amikor a kérdező a dologra nem emlékezik. Pl. Mit mondassz vala, hé? Hol is lakik vala a mestör? Végül föltételes mondatokban, a föltételes múlt helyett is A A gyakori. Pl. Bú jösz vala ténnap, mer akkö mind elégyiitck vöt az A álatok. (K. V.) Bú csak éggy kutya lössz vala velem, tudom bizonyosan az a nyúl meg nem möneködik. ha ott léssz vala te ist mindön másképpen ütött vóna ki. Az ira alak, amint a régi nyelvből s a rokon nyelvekkel való egybevetésből is kitetszik, a mult idő legrégibb alakja volt. Ma a köznyelvben szinte egészen ismeretlen, de a székely nyelvben még elég gyakran hallható. Az imént tárgyalt ir vala alakkal ellentétben nem folyó, be nem végzett, hanem a múltban befejezett cselekvést jelöl. Ilyenformán főképp elbeszélésekben gyakori, de soha sem régen megtörtént dologra értve. Pl. Mikö már azok a vadászok odaérköztek, kerdözék. (K. V.) Visszanőzött, de meg is kdpá a tennapi pofot. (K. V.) Ápádék hő vadnak ? Ökémök biza émönének a mezőre. Mint Stener2 helyesen észlelte, különösen gyakorta használják ez alakot éppen most, csak most, az imént stb. határozószók után. (V. ö. fentebb a történeti jelent.) Pl .Éppen most möne ki. Csak az imént jára nálunk stb. Ezzel kapcsolatban van e formának egy oly használata is, amiben úgy vélem, föltalálhatni a mai nyelvészektől annyiszor emlegetett psychologiai momentumot. Nevezetesen használják ez alakot a székelyek fölindult, fölháborodott, méltatlankodó, egyszóval a rendesnél zavartabb lelki állapotukban. Pl. Most sem álhntá meg, hogy vissza ne nözzön. (K. V.) Ezörhétszáznegyvenkettö, be nem vdlál jóra telő. (K. V.) Ó rettenetös hirhdllás! Mi fatála A A!bét Tamás. Elindúlá Keresztárra s tdlálál a gyilkosidra. Vagy közbeszédben. Pl. Tám etövéd a gyufát te, hogy ne gyújcsunk röa ?! 1 1 Magyar Nyelvőr 20. kötet 331.
