Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1905
— 10 — vityálódva, hogy . . . stb. Az állítás erősítésére gyakran szokták az igekötőt is ismételni. Pl. No ahajt meg is megjelönünk, el is elmongyuk a dógot. Helyénvalónak tartom itt megemlíteni a nyikó- menti székely beszédnek azt a sajátságát, hogy elbeszélésekben a könnyen odaérthető igéket pl. mentünk, elhagyja s csak az igekötőt teszi ki. Hogy a történeti jelen gyakori alkalmazásával s az igék ilyetén elhagyogatásával mekkora elevenség költözik a székely ember elbeszélésébe, annak illusztrálására álljon itt e pár összefüggő mondat, amit szószerint írtam le egyik székely „gavallér“ előadása után, s amiből nemcsak a praesens historicumról való tudásunk öregbűi, hanem megtanuljuk egy csapásra azt is, miképpen szokás néha a szerelemből sarjazott becsületbeli ügyeket elintézni — széA A kelyűl: „Ahajt üdögétünk legényökül az uccába. Hát éccö hájuk, hogy jőnek a kádácsiak. Mű is aharól ízibe fölugrunk. Az uccán A bé! A patakon körösztü! A sófali uccán ki! A Bakó kertön s az udvari csűrösön le elejökbe. Berök híggyánál megrakjuk istenösön a kebelünköt ojan kövekké, mindaz ésszkujakom s aharé megbúvunk. Hát éccő jőnek! Ara mű neki: Supp, supp! Aj hogy csattogott a déckakert!“ A jelentő mód jelen ideje azonban nemcsak időt, hanem módot is fejezhet ki. Fejezhet ki nevezetesen fölszólítást, parancsot. Pl. Elméssz ki a kaszásokhoz, megnézöd foszáratt-é a harmat, lehet-e rázni. Vagy kérdő alakban szigorúbb parancsot. Pl. Méssz-é el innét? Hozod-e ide azt az ostort ? Használatos továbbá, mint a köznyelvben, föltételes mód helyett Pl. Jaj, ha én tudom, hogy itt ijen nagy dolog van, én is nagyabb készületté jövök. Azután nálunk is, mint az egész székelységben a mond frectius a nem mond) ige jelentő módja fejezhet ki bizonytalanságot. Pl. Mikő vötte Miháj azt a tehent? Én meg nem mondom, a Mátytyás napi vásáron vötte-é, vaj a Ferenc napin. Végül nem ritka ez alaknak gúnyos értelemben való használata is tagadás helyett. Pl. Máj bizon émönyök hezzád feleségül, egy vén görbéhöz. (K. V.) Kérdő alakban is. Pl. Tám az ott megtud üni úgy-é? Az ir vala alak, mint a Szarvas Gábor munkájából kitűnik, a régi nyelvben a múltban történt tartós cselekvést jelölte Pl. Ki hová lát vala, futton fut vala. Alázatossággal így könyöreg vala.
