Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1901

dehne a könyvtár és a fizikai szertár gyarapítására fordíttatik. A nemes alapítónak és az első végrehajtóknak egyaránt örök érdeme a végrendelet ily okos megszerkesztése.

Szinte hihetetlen, mi mindenre ki nem terjedt Farkas figyelme, a mivel a köznek hasznára lehetett; nemcsak fáradságot nem kímélt, de áldozatra is kész volt mindég. A zeneegyesületnek pártoló tagja volt; a könyvkötőknek angol es franczia mintákat adott, a líceumi nyomdában az ajtóra függesztette a Times egy számát, hogy lássák, mennyire vannak már a külföldön; Biasinit arra sürgette, hogy szálót nyisson, bérkocsit tartson, narancs- és virágbálokat rendezzen. Nemcsak a hasznát nézte mindennek, hanem az lebegett előtte, hogy az ily bálokon majd egymáshoz közelednek a külömböző társadalmi osztályok. A szabadeszmék terjesztése vitte arra is, hogy az 1837-ki országgyűlés szónokai számára beszédeket dolgozott ki.

Nem kicsinylett semmit; nem fáradt ki semmiben.

Pedig az alkotni vágyás e lázas évei közé esett az 1835-iki is, mely oly nagy politikai rázkódtatásnak éve volt. A hosszas sürgetésre összehívott országgyűlésen az ellenzék, élén Wesselényi Miklóssal, erős küzdelmet vívott a hatalommal; de mindhiába. Az országgyűlést feloszlatták, az ellenzék vezetőit pörbe fogták. Gondolhatjuk, mint érintették ez események Farkas lelkét! S őt még nemcsak a haza gondja bántotta, neki még barátjáért, Wesselényiért is kellett aggódnia. „Az ő sorsa az enyim is, — irja naplójában - Őtet igen féltem, mert ellene vannak leginkább felbőszülve a servilisek.“ — Tudjuk, a mi következett: Wesselényit pörbe fogták, elítélték, börtönbe vetették, melyből vakon, „polgári halottként“ került haza.

Ez időben még egy nagy feladat végrehajtására választatott ki Farkas: 1835. ápr. ö-án a kormányszék a nemzeti színház országos bizottsága titkárává nevezte ki. O lett tehát e féltett kincsünknek, nemzetiségünk erős várának, a magyarság megerősödése és értelmi emelkedése hathatós gyámolításának szellemi irányzója. A színház javaira, kibérlésére, épületére épp oly féltékenyen vigyázott, mint arra, hogy oly darabok adassanak elő, melyek legkivált a hazafias érzést ápolták. Legfőbb gondja mégis az volt, hogy a színház anyagi helyzetét megjavítsa és biztosítsa fennállását a jövendőre is. Mert nemcsak alapja volt kevés, melyből fönnállott, hanem újra kellett rendezni egész belsejét, gépei, díszítései kopottak voltak és nem