Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1901
no fogadtatás, melyben e műve részesült, lett volna része történeti művének is. Sajnálhatjuk tehát, hogy a halál oly hamar kiütötte kezéből a történetírói tollat. De nemcsak szelleme, előadása és stílusa is kiemelték volna művét akkori nagyon szegény történeti irodalmunk művei közül. Előadása ugyanis igen élénk, kissé szó- nokias, de mindig emelkedett. Stílusa is folyékony, szabatos és tud vele erőt kifejezni épúgy, mint gyöngédséget. A mellett felhasznált művéhez minden forrást, minden adatot, mely akkor ismeretes volt, — s ez mutatja, hogy megvolt benne a történetíró lelkiismeretessége. Barátait mégis meglepte, mikor megtudták, hogy mivel foglalkozik. Döbrentey álmélkodva Írja neki (1827. jan. 19.): „De hát historicussá miként levél, — ezt nem fogom fel. Te csupa hév, fenjáró gondolkozásu, és amit feltevéi magadban, attól nem könnyen megváló, holott a történetírónak indifferens embernek kell lenni! Hanem ha tiszta-lelküségeddel, forró képzeléseddel összekötvén azt a hideg politikus szemet, mely a cabinetekben dolgozik, szerencsés elegyedést nyersz, a mit a korhaladta tapasztalásaink elé szoktak hozni bennünk, akkor ugyan fejet hajtok előtted.“ Ez objektivitás hiánya mellett is érdekes mű lett volna a Farkasé, ha elvégezhette volna. így csak becses töredék. IV. Azonban a komoly munkálkodás nem vonta cl szenvedélyétől. Sőt talán még ez gátolta munkájában. Ha meggondoljuk, hogy utazása előtt legalább négy évet fordított Enlclyorszííg történetire, a 63 félívnyi munka éppen nem sok bármily nagy hivatali elfoglaltsága mellett sem. Más módról kezdett tehát gondolkozni, hogy kiragadja magát szerelme bűvös köréből. Ifjúkori vágya, mely hazaszeretetéből táplálkozott, újult erővel ébredt föl lelkében. E vágy az volt, hogy elmenjen keletre, hogy fölkeresse a magyar nemzet ősi hazáját. Az az ábrándos vágy volt ez, mely útra késztette Körösi Csorna Sándort, mely vándorbotot adott egy lelkes magyar ifjúnak, Maró- cynak, kezébe, mely keserű szemrehányást fakasztott Vörösmarty lelkében saját maga ellen, hogy boldogtalan első szerelme elől mért nem ment el ő is az ősmagyarok nyomait keresni. , '. . .
