Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1899
17 itten-ottan önmagához és elvéhez talán igen-igen következetesnek is látszik az iró. A gyermek lelkének fejlődését, bontakozni kezdő lelki életének fokozatosan izmosodó erőre kapását, tehetségének határait, a szunnyadó lelki erők fontosságát s mindenek felett az eszmék associativ társulásának és rendeződésének lélektani folyamatát egy paedagogusunk se ismerte és mérlegelte jobban Br.-nál. Menynyire kellett ismernie ennek a haláláig »autodidakta« nagy gondolkozónak az emberi elme fejlődésének titkos rugóit, ha akkora emberi tudásnak és ismeretnek annyira nem mindennapi birtokában is oly erős következetességgel birt meghajolni egy olyan kicsinyesnek látszó elv előtt, mint a fokozatos és lassankénti haladásnak (a közvélemény szerint éppen nem a »lángész« számára feltalált) elve! De nem fejtegetjük tovább ezeket az amúgy is általános természetű s azért inkább csak módszertani tanulmányba való elveket. A helyett csak egy pár gyakorlati természetű útmutatására, vagy a tanításnál követhető gépies eljárásra vonatkozó útasításaira mutatunk még reá. Ilyenekül hat dolgot említ és köt a tanító lelkére Br. az U. V. előszavában: 1. a visszafordítás, 2. az elemzés, 3. az ismétlés, 4. az alaktani formák gyakorlata, 5. beszélgetés, 6. mondat szerkesztése (compositio). Ezek között legfontosabb az ismétlés, már csak azért is, mert a Br. eredeti felfogását igen-igen jellemző »Visszapillantás«-ra fordítja figyelmünket. A rendszeres grammatika jóformán ezekből a visszapillantásokból telik ki Br.-nál; a gyakorlatok és a hozzájuk fűződő »jegyzés«-ek mintegy csak arra szolgálnak, hogy a »Visszapillantás« összefoglaló rendszerezését gondos és módszeres előkészítéssel lehetővé tegyék. Kiváló paedagogiai érzékre vall, hogy ezek a »Visszapilantás«-ok nem esetleges toldalékok, hanem szervesen beszőtt, elmaradhatatlan részei a grammatikának. Nem ismétlések, a mint a szóból kiindulva talán hinnők, mert a mai közönséges értelemben vett ismétlést Br. tulajdonképpen nem is ismeri. Olyan vonás ez Br. módszertanában, melylegalább így hangsúlyozva — tudtunkkal páratlanul áll a módszertan történetében s a melyre nézve annál inkább fölhívjuk az illető körök figyelmét, mert tudtunkkal mqg senki sem méltatta kellő figyelemre. O maga azt mondja róla: »Az én értelmemben vett ismét2
