Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1899
16 — csúcsosodik ki. Nem sok elvet követtek hűbben, sőt a pedánte- riáig menő következetességgel, mint Br. ezt az elvet. Nyelvtanai gyakorlatról-gyakorlatra, lépcsőzetes egymásutánban rakják össze az »egyszeregyet» elve alapján a grammatika változatos és sokszor szinte végére mehetetlen formáit és paradigmáit. Egyes vagy többes, him-, nő-, vagy semleges-nemű nevet, ilyen meg amolyan névmást, 1, 2, 3. személyű, egyes vagy többes számú, jelen, múlt vagy jövendő igét stb. mind egyenként fog fel és ismer meg a tanuló a gyakorlatok lépcsőzetes rendjén. De egynél egyszerre soha többet. Ez a lépésről-lépésre tett fokozatos haladás néhol szinte bosszantó lehet a felületes szemlélőre nézve a maga merev és alkudni nem akaró makacs következetességével, a mélyebb megfigyelés azonban éreztetni fogja az eljárás megokoltságát, a lélektani alap szilárdságát s a reá épített elv határozott körvonalait.1) Nem pusztán csak a rendszernek hoz vele áldozatot, ha egyszerre csak egy képzet lehet a tudat láláskörében, a többiek a tudat küszöbén akii maradnak. Miként a szem egyszere csak egy tárgyat lát a kellő világossággal s a többieket csak homályosan és körvonalaiban, úgy a tudat is. Csak azok a képzetek vannak tisztán és világosan a tudatban, amelyek éppen a középpontjába esnek. A tudatnak ezt a természetét tudat szűkének (Enge des Bewustseins) vagy Groos találó szavaival a tudat monarchikus berendezettségének nevezhetjük-“ ') Br. rendszerében nincs semmi ugrás, nincs semmi o'yan hiba, mit a logika hysterom—proteron, vagy ignotnm per ignotius néven ismer. Grammatikáiban az új fogalom jellemzését csupán csak a tudottakból és ismertekbői meríti s magyarázatában soha nem szorul későbbre tanulandó vagy tanulható ismertető- jegyre, mert egy gyakorlatában sem fordul elé oly fogás, vagy forma, melyet vagy belőle magából ne tanulna, vagy az előbbiekbel már meg ne tanult volna a kezdő. „Ennél fogva minden mondatot teljes valóságában s nyelvtani szerkezetében töké- lyesen felfoghat s nincs szüksége netalán későbbre tanulandó dolgokból vett magyarázatra. Ily esetek pedig az értelmesség s ész fejlődése nagy kárára minden nyelvtanban hemzsegnek, a mint hogy módszereden szerkesztésük mellett nem is lehet máskép“ (J. tanító fr. nyelvmester bevezetése.) A módszer hű követésére újra meg újra figyelmezteti és fölhívja Br. a tanulót: „Most csak arra kérem a könyvem szerint tanítót és tanulót, szíveskedjenek a benne való rendet, mint a leggondosabb és fontoltabb kiszámítás eredményét, a leghűbben követni. Neveze. tesen pedig soha egy szabályt is belőle nem tanítni, vagy tanulni, míg az arra vezető gyakorlatokban tökéletesen nem otthonos a Ianuló“. (0. V. Előszó) „Ha az eszmetársítás törvénye létezik az emberi észben, ez a mód biztosan és kitörölhetetlenül megragasztja az igy tanult formákat a kedv és figyelem által fogé- konynyá tett észben“. („Ingyen tanító“ bevezetésében.)
