Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1899
13 — sufficiant labori et usu non exhauriantur« vallja Quinctilianussal. Élesen elítéli azért azt a minden észmívelő tanítással merőben ellenkező » kóstoltató« módszert, melyet a *minden áron való haladás« korszaka egyenesen rákényszerit a tanárra. A »keveset, jól és lassan« elvével szoros összefüggésben áll, hogy Br. módszere inductiv.1) A fogalom végczél, nem kiinduló pont, készen átadni nem lehet, csak fölkelteni, mert »a szó eszmét sohasem ád, hanem a hallóban meglevőt bírja az eszmetársulat nagy törvényénél fogva felkelteni.« A fogalmat, minden ismeretünk alfáját és ómegáját, a lanitvány »észgépe« maga állítja elő a tanító segélyével nyert elemekből. A tanító és tanítvány közti viszonyt a gazda és földje közti viszonyhoz lehet hasonlítani. A magvető tudja, hogy elégséges idő kell arra, míg az elvetett magból a kellően elkészített föld termőereje folytán rengő kalász lesz. Mesterséges fogásokkal a műkertész igaz, hogy kikifog a természeten, ámde produktumában nincs sok köszönet. Könnyen azt hihetnek ezek után, hogy Br. a philanthropis- tákkal tart s a gyermeket játszva kívánja tanitani. Éppen nem.2) A tanuló önálló munkáját jobban megkövetelő nyelvtant keresve- keresve se találnánk egyhamar az O. V.-nél és I. T.-nál. Megfeszített figyelem, a rendszer és szabályok pedáns követése és megtartása nélkül a tanuló semmire se megy.3) ') Fránézi nyelvtana előszavában „elemző-származtatónak (methodus analy- tico-genetica)“ nevezi módszerét.-) Ilyenforma föltevés ellen ő maga is tiltakozik Módszerében [24. 1.] Quinctilianussal tart: „Nihil enim rerum ipsa natura voluit magnum effici cito, praeposuitque pulcherrimo cuique operi difficullatem; quae nascendi quoque hanc fecit legem, ut maiora animalia diulius visceribus parentis continerentur.“ ■’) A mint hogy nem ment. Tisztelet a kivételeknek, de tudok rá esetet, hogy a tanulók az 0. V. mélyen járó „jegyzés“-einek és visszapillantásainak csak annyi hasznát vették, hogy kihúzogatásukkal örvendetesen fogyott a könyv, s ha figyelmük néha-néha a kiadott parancs ellenére is reá-reátévedt a jegyzésekre, az még rosszabb volt, mert csak sületlen, gyerekes „viccz“-ekre adott alkalmat (Egy még az iskolából megőrzött O. V.-em tele van ilyen szánalmas „diákviccz“-ekkel) s a tankönyvnek amúgy is nagyon megingott tekintélyét teljesen aláásta. (Ki is tudta volna kaczagás nélkül megállani, hogy a tankönyv még az alanyt se tudja kikeresni a mondatból, pedig azt már igazán a „paezalista“ is tudja ; a tankönyv szerint azonban ebben a mondatban: „A fiút megverték“, a fiút az alany. Nó már ilyet!) Teljes következetességgel talán senki sem is merte követni —
