Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1898

— 7

bement szobájukba és ha valamelyik beteg volt, egy perezre sem mozdult el ágyától.

Szivjóságát is számtalan eset bizonyítja : mikor szakadó esőben haza kisér egy kis iskolás leányt, hogy szülei ne aggódjanak érte. »A szülőknek sohasem szabad aggodalmat okozni«, mondá; vagy. mikor kézen fogott egy vak koldus asszonyt, hogy egy meredek parton le ne zuhanjon, vagy a mikor hareztér sebesültjei közt tölti ideje nagy részét, megszólít minden egyes beteget, vigasztal s kértükre mellettük is marad; mikor a nép megélhetésén segít szövőszékek osztogatásával. Oh, de kitudná felszámlálni mindezt! ?

És ezt a jóságos szivet, a szeretetnek ezt a meleg fészkét törte össze egy nagy fájdalom, a legnagyobb az anyai fájdalom: egyetlen fiának, a trón örökösének gyászos halála. Az a szív, mely mindenfelé csak meleget árasztott, megtört a csapás súlya alatt. »Mater Dolorosaként menekül vérző szivével, bánatos emlékeivel idegen tájakra, újakra és mindig újakra. A fák, ezek jó barátok. De ezekből is csak az újak. Az új fák nem emlékeztetnek semmire. De csak tovább, csak egyre tovább. Egyik tájék sem az igazi. A fák nem lehelnek sehol annyi oxigént, hogy szabadon, boldogan lélekzelhessék; a füveken nincs annyi harmat sehol, hogy a bánatot elmossa; a tenger nem morog oly hangosan sehol, hogy szivének fájdalmas dobogását eltompítsa. Uj tájak többé nem elegendők.

. . . Fut, fut a saját énje után.«

Lelkünk újra felidézi »azt a halhatatlan bujdosást, a melyben fia halála óta enyhülést keresett. Van-e ennél megrázóbb költemény a világköltészetben?

Vérző sebe soha be nem gyógyult. Hiába menekül vadon erdők árnyékába, patakok partjára, folyók zuhataga mellé; hiába kereste megnyugvását a természet ölén, a tenger morajában, a szigetek csendjében!. . . . Milyen fenkölt lélek! mely nem az uralkodásban, nem a népek zajában, nem fény és pompa közt keresett szórakozást lelkének, hanem a magányban, a természet csendjében. De balzsamot sajgó sebére sehol sem talált, visszahozta ezt mindenünnen. Most már pihen. Odafektették siratott fia mellé. Erőszakos halál döntötte porba hazánk reménységét, hazánk védőasszonyát. Kettős fénysugár borult örök homályba. Az egyik a