Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1898
8 nemzet szép jövendőjébe világított; a másik egy szomorú múlt fekete napjait tette világossá.« A hány királynénk volt, majd mind idegen volt. Némelyik meg is szerette a magyart. De a történelem csak egyet fog közűlök messze kiemelni és ez Erzébet. Pedig idegen volt, miként a többiek és mégis összeforrott hazánkkal. »Mihelyt megismert, mindjárt megszeretett s a mióta szeret, csak azóta élünk szabadon fejlődve, munkában megedzve, hittel a jövőben, bízva a törvényben.« Őrző angyala volt egy próbára tett nemzetnek. Mennyi oka volt éltében sírni a magyarnak, a többi királynék mért nem törülték le a haza könnyeit ? 0 leemelte gyenge kezével rólunk a terhet, mikor már-már kimerültünk a végzet súlya alatt; szeretett, vigasztalt, társunk volt reményben, társunk szenvedésben. Gyászos idők voltak ! Nem volt jó barátunk sehol; idegen törvénynyel, idegen emberek uralkodtak rajtunk; nemzeti alkotmányunk meg volt semmisítve; nem volt már múltúnk, sem jövendőnk; hitünk elenyészett; édes anyanyelvűnk csak titokban hangzott: akkor jött egy koronás asszony kezet nyújtott a csüggedt nemzetnek, reményt és hitet vetett belé; segített visszaszerezni alkotmányát, kibékülni királyával. »Mikor senkink sem volt, ki pártunkat fogná s mikor mindenünk volt mihelyt kezet nyújtott felénk.« »Nagy asszony! Őrangyal! Te szántál meg minket! Messze földről jöttél, megértettél. Más az anyanyelved, mégis magyar lettél. Összedőlt fészkünket Te javítottad ki. Háborgó lelkünket Te csendesítéd le. Szenvedéseinkért a könnyed hullott. Mikor senkink sem volt nekünk adtad szived. Nehéz éjszakánkban Te voltál a csillag. Dermesztő telünkre Te hoztad a tavaszt. Mikor mind gyűlöltek, Te híven szerettél. Nem vétkeztél soha. Mindig csak jó voltál. Az istent imádtad, a népet szeretted jogainkat óvtad, hibát megbocsájtál, erényt védelmeztél, nagyjaink- ban bíztál. Nagyobb lelke nem volt senkinek, mint Neked!« »A nemzet koronát adott a királynak, Ő pedig királyt a nemzetnek. Puha keze sirdombokat egyengetett simára. Lelkének tüze kiszárította mártírjaink földjéről a párolgó vértócsákat. Nemes árnya végigsuhant hazánkon és fátyolt szőtt a félreértés emlékeire«.
