Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1897
13 — látszik meg igen nagymértékben a szophisták hatása. A síio. phista tanítás szerint az ember nem tanulhatja azt, a mit már tud, sem nem keresheti azt, a mit nem tud és igy a tanulás lehetetlen. Pláton erre nem tudott másképen felelni, mint hogy a tudás nem egyéb mint egy megelőző létezésre való visszaemlékezés. Ha. e földi lét alatt tudáshoz jutunk, az nem egyéb) mint felújítása azoknak az örök fogalmaknak, melyek születésünk előtt már lelkűnkben megvoltak és ez Platon szerint egy megelőző létezésnek bizonyítéka. (1. Phaídon 72 — 77.) A lélek tiszta, azaz születés előtti állapotának leírására Pláton költői képzeletének legszebb képeit használja. A lelkek fenn élnek, mindenik a maga csillagán. E csillagok maguk is isteni lények, a legfőbb isten első teremtményei. (1. Tim. 41 köv.) Ott járnak körül a lelkek, szemlélik az igazságot, (Phaidr. 248.) hallgatják a csillagok zenéjét, isznak az égiek tudásából és maguknak az isteneknek bölcsességéből. Ott ismerik az ideákat közvetlenül, ott látják minden szépnek és tökéletesnek mintáit a mint önmagukban léteznek, a maguk csupasz kitűnőségében és dicsőségében, nem pedig rútítva és félig elrejtve, mint a földi létezésben. A Phaidrosz szerint a lélek összetett természetű és hasonló egy kocsizóhoz, ki két szárnyas lovat hajt. Az istenek lovai halhatatlanok, de az emberekéi közül csak az egyik halandó, a másik halhatatlan. Az egyik föl az egekbe repül, de a halandó leejti szárnyait és a földön pihen meg. Egy bizonyos napon Zeus megindul szárnyas szekerén, az istenek, félistenek és emberek lelkei követik őt és látják az ég bensőjének látványait. Az istenek az egeken felül, a túlvilágba jutnak, de mások oknólkűl fáradnak ezen. Az emberi lélek halandó lova, hacsak nincs kellően gondozva, előbb vagy utóbb kifárad és az égi látványt, az igazság síkságát el kell hagynia és a földre sü- lyed, hol emberi alakot kap. A költői kép alatt is könnyen kivehetjük, hogy ez az első kísérlet a lélek felosztására. A hajtó az értelem, a tudó, az ismerő rész; a halandó, fekete ló az érzéki a vágyó elem; míg a halhatatlan a fehér ló, mely a tiszteletet, szerénységet, mérsék. letet szereti s az igazi dicsőségre vágyik (1. Phaidr. 253), az er-
