Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1896
— 6 — realismusa, természetutánzása divatoznak. Hibásak azonban ma guk a színészek is. Csodáitatják művészetüket, hatásvadászók, gépiesek arczjátékuk, taglejtéseik, hiányzik az előadás művészetéből a természetes báj. S mindez azért, mert nem maradnak szerepükben, hanem a közönség tetszését vadásszák. Pedig a belső megindultság a tődolog. Itt Lessing dramaturgiájával ellentétben áll, de következetes marad magisterdissertatiójáLan kifejteit elveihez.') Második értekezésében már találkozunk ama felfogásával, melyet később A művészek ez. költeményében s az aesthetikai levelekben kifejtett s mely szerint a művészet az emberi nem nevelője. A drámai költészet „az emberi szellem legmagasabb produktuma,“ a művészet csúcspontja. Vizsgálja az emberhez, államhoz és nemzethez való viszonyában. A drámai költészet hatása az egyénre az, hogy „egy közép állapotot“ teremt, mely kizárja érzéki és szellemi erőink egyoldalú megfeszítését s ezeket összehangzásba hozza. Kiegészíti, miként a vallás, a törvényhozást, ez a külső, amaz a belső embert tartván szem előtt. Erkölcsileg javít, de felvilágosítja az értelmet, megszabadítja előítéletektől, nevelésünk tévedéseitől, babonáktól, terjeszti a humanitást, erősíti, emeli a nemzeti szellemet, a hazafiui érzelmet. Schiller most történelmi tanulmányokkal foglalkozik, melyeknek költészetére és műelméletére üdvös befolyásuk volt. Félt, hogy történelmi ismeretek nélkül kifogy tárgyaiból. E tanulmányok eredménye a történeti és kóltűi igazság megkülönböztetése oly szellemben, mint már Aristoteles tette. Ez időből származik Die Götter Griechenlands (1788) ez. költeménye is. Idyll a Sch. értelmében: az eredeti természeti állapot helyét az eszményített görög világ foglalja el. Már itt kezd derengeni a naiv és sentimentalis költészet különbsége. Ez időbe esik Goethe Egmontjának bírálata,^) melyet a tragédia felosztásával kezd. „Vagy rendkívüli cselekmények és helyzetek, vagy szenvedélyek, vagy jellemek szolgálnak tárgyúi a ') V ö Berger 27—30 1, Tomaschek 21—23. *) Schillers sämmtliche Werke. Stuttgart und Tübingen 1836. XII. 428— 442. Über Egmont, Trauerspiel von Goethe.
