Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1896
— 7 tragédia Írónak“. A régi tragikusok csaknem kizárólag helyzetekre és szenvedélyekre szorítkoztak s csak Shakespeare óta gazdagodott a tragédia a harmadik fajjal. Németországon a Rer- lichingcni G'cts szerzője (Goethe) első e nemben. Lessing dramaturgiája értelmében a tragédia czélja félelem és részvét felkeltése. Kifogásolja Goethénél, hogy Egmont könnyelműsége gyengíti részvétünket s azt állítja, hogy a történelmi Egmont, ki családjáról való gondoskodásának esik áldozatúl, méltóbb drámai hős lenne. De Tomaschek helyesen jegyzi meg épen a hamburgi dramaturgia szellemében, hogy a mit a hős ezáltal nyerne részvétünkben, azt elveszítené az által, hogy halála tragikailag kevésbé volna indokolva. Schiller kifogásolja továbbá Egmont álmát a darab végén, mint a mely a tragédia „érzéki igazságát“ megsemmisíti. „Tessék e gondolat bárkinek, bíráló megvallja, hogy örömest nélkülözött volna egy szellemes ötletet, hogy egy érzelmet zavartalanúl élvezhessen“. Átmeneti mozzanatot jelez Sch. elméleti fejtegetései történetében a Bürger költeményeiről írt bírálata,') mely 1790. de- czemberére esik. Ez a bírálata Kölcseyre is hatást gyakorolt, a mint azt Szegedy R. nem régen kimutatta (Kölcsey aesthetikai dolgozatai. Egyet. Philol. Közlöny. 1897. IV. f.). Ebben a bírálatában megint találkozunk a színpadról írt második értekezésben érintett gondolattal, hogy a költészet (itt általánosabban) a léleknek az élet. komoly és terhes foglalatosságaiban külön művelt erőit megint egyesíti, együtt foglalkoztatja az értelmet és szivet, észt és képzelmet, az egész embert. Minden, a mit a költő adhat, egyénisége. Ennek nagynak, nemesnek kell lenni s méltónak arra, hogy a világ és utókor szemlélhessék. Ilyen értelemben voltak Homeros és a troubadourok a maguk korának igazi népköltői. De Homeros kora, melyben a társadalom minden tagja érzésben és gondolkozásban ugyanazon a fokon állott, elmúlt. A művelt osztály s a nagy tömeg igé. nyeit „csak a tárgy szerencsés választása s egyszerűség a tár. gyalásban“ elégíti ki. A költőnek azt kell választania, a mi tisztán emberi, kizárva a tapasztalatot, kutatást, készségeket. így ') Schillers sämmtl. Werke. XII. 397—416.