Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1896

24 —

mészeti jeleneteket és jellemeket szemléljük? Mi az oka, hogy nem csüng azzal a szeretettel, azzal a bensőséggel, érzelemmel és édes fájdalommal a természeten, mint mi? Onnan van ez, mert a természet eltűnt az emberek közűi s csak a lelketlen világban találjuk fel újra. Innét van, hogy az az érzelem, melyet a természet szemlélete kelt, oly közel rokon azzal, melylyel a gyermeki ártatlanság eltűnt korát el-elsiratjuk. Társadalmi állapotaink és erkölcseink természetellenessége az, mi felkelti az igazság és egyszerűség utáni vágyat. Egészen máskép volt a görögöknél. Culturájuk nem fajult el annyira, hogy a mellett a természetet elfeledték volna. Társadalmi életük, mythologiájuk érzelmeiken épültek fel, összhangban saját magukkal és a természettel, melyet nem veszítettek el s melyet nem kellett keresniük. Mi úgy vágyunk a természet után, mint a beteg egészsége után.

Ezután áttér a naiv és sentimentális költészet tárgyalására. A költők a természet őrei. Ok vagy maga a természet, vagy az elveszített természetet keresik. Ebből származik az a két különböző költői műfaj, melyek az egész költészet területét kimerítik és kijelölik. Minden valódi költő kora, miveltsége és hangulata szerint vagy a naiv, vagy a sentimentális költőkhöz tartozik. A naiv költő nem lép előtérbe alanyi érzelmeivel és elmélkedésével. Ilyen Homeros a régiek és Shakespeare az újabb költők között. Érdekes egyéni megjegyzése Schillernek, melyből az ő sentimentális költői egyénisége tűnik ki, hogy ő fiatal korában előbb Shakespearet, azután Homerost olvasta s mindkettőnél bizonyos hidegség és érzéketlenség lázította fel, a mely megengedte előbbinek, hogy Hamlet, Lear és Macbeth szívtépő jeleneteiben bo- hóczot léptessen fel. Két példával világítja meg a különbséget. Az Ilias VI. énekében Glaukus és Diomedes a csatában egymásra bukkannak, megismerik egymást mint vendégbarátok s megajándékozzák egymást. Ariostonál két lovag és vetélytárs Ferran és Rinald, ez keresztény, amaz mór, erős harcz után, sebektől borítva, békét kötnek s hogy Angelikát utolérjék, egy lóra ülnek. Homeros szárazán elbeszéli a tényt, mintha ilyesmi mindennap megtörténnék; Ariosto elhagyja tárgyát s elmélkedik felette.

Míg az ember még tiszta természet, addig értelme és érzelme összhangzó egységet képeznek. Ez az érzéki összhang