Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1896
— 25 — megszűnik, mihelyt a cultura terére lépett. Az az összhang, mely valóbban megvolt érzése és gondolkodása között, most már csak eszményileg létezik, mint czél, mint gondolat, melyet meg kell valósítania. Ha már a költészetet, mely az emberi mivolt legteljesebb kifejezése, e két állapotra vonatkoztatjuk, önként kitűnik, hogy a költők czélja a természetes egyszerűség állapotában, a hol az ember összes erőivel mint összhangzó egész hat, a való lehető legteljesebb utánzása; ellenben a cultura állapotában, a hol egész természetének összhangzó működése csak eszme, a valóságnak eszménynyé emelése, vagy az eszmény előadása. Ez a két mód lehet csak, melyen a költői genius nyilvánulhat. A naiv költő eleven szemléletesség, a sentimentális eszmék által hat. Emez az eszmény által tér vissza eredeti állapotába. De ez eszmény végtelen, melyet sohasem ér el. Ellenben a természetes ember elérheti az ő czélját. S mégis ha összehasonlítjuk e két fajt, látni fogjuk, hogy a mívelt ember czélja végtelenül többre becsülendő annál, melyet a természet által ér el. Amannak becse abban áll, hogy közeledik végtelen czéljához, emezó, hogy eléri véges czélját. S mivel csak ez utóbbinál vannak fokai a haladásnak, előbbinek becse meg nem határozható. A mondottakat lehet alkalmazni a naiv és sentimentális költészetre is. S ezért a régi és modern, a naiv és sentimentális költőket vagy épen nem, vagy csak egy közös magasabb fogalom alatt lehet összehasonlítani. A ki nem tudja követni a költőt az eszmék világába, annak a leggazdagabb tartalom üres látszat, a költői szárnyalás túlzás. „Okos embernek nem fog eszébe jutni, hogy Homeros mellé állítson egy modern költőt abban, a miben ő nagy s elég nevetségesen hangzik, ha egy Miltont vagy Klopstockot egy új Homeros nevével tisztelnek meg. De ép oly kevéssé fogja egy ókori költő s legkevésbé Homeros abban, a mi a modern költőt jellemzi, az összehasonlítást kiál- lani.“ Az a véges, ez a végtelen művészetében (die Kunst der Begrenzung und des Unendlichen) nagy. S épen ez magyarázza meg az ókori képzőművészet nagy előnyét az újkori felett. Plasztikai művekben az újkornak eszmékben való gazdagsága keveset segít. Máskép van a költészetben. S ha győznek is a régi költők a formák egyszerűségével s abban, a mi érzékileg
